Bicsák Istvánné Szegedi Irén: Salomvár története (Zalaegerszeg, 2001)

V. Bújt az üldözött ...

szeretett volna Ausztriába kijutni. Eitner Ákos a szekér végébe ült a csomagokra. Útközben a majorgazdával előre megbeszélt helyen ledobott 2 élelmiszercsomagot, egy alkalmas terepen ő maga is leszállt a szekérről és elindult visszafelé úgy, hogy azt a kocsis sem vette észre. Estére már hazaért a rejtekhelyre, a majorgazda pedig megkereste és visszahozta a csomagokat. Attól kezdve jó fél éven át a barlangban élt, és inkább csak este merészkedett ki az erdőbe, nehogy valaki felismerje. Hűséges szolgája, Horváth István pedig minden este felkereste és vitte neki a friss ennivalót, ivóvizet. Mint mikor az öreg Bence a bujdosó Toldit felkereste! Természetesen ekkor már a majorgazda felesége is be volt avatva a titokba, hiszen ő főzött, ő mosta az uraság ruháit. Gyermekük nem volt, így könnyebb volt a titkot megőrizni. A nyár folyamán azonban a gazda felesége fekvő beteg lett, nem tudott főzni, mosni. Kénytelenek voltak a gazdáné unokahúgát elhívni, s most már ő főzött és készítette el az uraság kosztját minden nap. Nagyon kockázatos volt minden este egy szatyorral a kézben elmenni az erdő felé, hiszen ha kifigyelik az útját, felfedezhetik a rejtőzködő uraságot, és ha feljelentik, a tragédiát már nem lehet elkerülni. Ezért Horváth István nem is az ajtón ment ki esténként, hanem hátul, a gyümölcsöskert felől az ablakon át távozott és különböző kerülőutakon közelítette meg a rejtekhelyet. A barlang közelében hangjelzéssel adta tudtul az uraságnak, hogy megérkezett. Ő akkor előjött, leültek egy fa tövébe és amíg az uraság evett, a gazda elbeszélte mi újság van a majorban, a faluban, az országban. Mindig annyi élelmet vitt, hogy másnap estig kitartson. Egyik este, amint egy fa tövében csendesen beszélgettek, erős lódobogás moraja közeledett feléjük. Mozdulni sem mertek, mert hamarosan mint a szélvész, vágtatott el mellettük két lovas kozák katona. Szerencsére túl gyorsan vágtáztak, nem volt idejük körülnézni, mert ha észreveszik őket, mindkettőjüket lelövik. Nem volt veszélytelen ez a bujkálás! Eitner Ákos faragással, olvasással múlatta az időt. Mint ahogy elmondta, sokat gondolkodott meg nem valósult tervein, kudarcba fulladt életén. Ekkor 39 éves, erőtől duzzadó nőtlen férfi volt. A majorban azért mégiscsak feltűnt, hová jár a gazda esténként egy szatyorral, és volt is aki gombaszedés közben találkozott az urasággal az erdőben és beszélt is vele. A faluban is sokan tudtak rejtőzködéséről, de senki nem árulta el, nem jelentette föl. Horváth Istvánnak elmondta, hogy a barlang bejáratától figyelte, amint kiparcellázzák földjeit, verik le a cövekeket. Nagy késztetést érzett, hogy odamenjen és ő is segítse verni, mert örült, hogy azután is a volt cselédjei müvelik majd a földjét. De aztán meggondolta magát, nem ment közéjük, mert nem akarta feladni magát. Nagyon egyhangúan és reményt vesztve telt el a tavasz és a nyár. 96