Bicsák Istvánné Szegedi Irén: Salomvár története (Zalaegerszeg, 2001)

VI. Egyesületek, szervezetek, sport

Ősz felé, amikor már hűvösebb lett az idő és gyakran esett az eső, belátta, hogy tovább nem maradhat a barlangban. Bizalmas emberét és legfőbb támogatóját, Horváth Istvánt elküldte egy kedves ismerőséhez a szomszéd faluba, beszélje meg vele, hogy vegye őt oda a lakásába addig, amíg nem tud kiszökni Ausztriába. így történt, hogy egy este a volt majorgazda kíséretében beköltözött ismerőse házába és azután több mint fél évig ott rejtőzködött. A házigazda is nagy kockázatot vállalt azzal, hogy bújtatta, hiszen ha valaki felismerte volna, ő is nagy bajba kerülhetett volna. Ha idegen látogató ment a házba, a kamrában jól álcázott lejáraton át a pincébe menekült és addig nem ment fel a lakásba, amíg az idegen el nem távozott. Örök rettegés és félelem volt az élete. 1946 nyár elején, amikor Budapesten a volt nyilas vezetőket kivégezték, belátta, hogy itt nincs maradása. Elhatározta, hogy kimegy Ausztriába. Régi majorgazdája megbeszélte az egyik hűséges kocsisával, hogy vigye el szekéren a határig. A szekérben széna alatt fekve utazott, a határon már várta az előre megszervezett vezető, aki átvitte Ausztriába. Sokáig nem tudtak róla a helybeliek, csak amikor már nálunk is enyhült a helyzet, akkor tudósította egykori házigazdáját. 1991-ben hazalátogatott. Az 1946-ban eltávozott délceg férfiből megroggyant, megtört öregember lett. Felkereste valamikori jótevőit s elmondta, hogy Ausztriában először kocsisnak állt be egy gazdaságba, de munkaadója hamar rájött, hogy ő többre képes, ezért megtette a gazdaság intézőjének. Pár évig ott dolgozott, közben megnősült. Szeretett volna újra saját birtokot, ezért feleségével és megtakarított pénzével kivándorolt Dél­Amerikába, Kolumbiába. Ott vett egy farmot, azon gazdálkodott. 3 gyermekük született. Amikor meghallotta, hogy itthon végbement a rendszerváltozás, sietett haza, hogy tájékozódjon és hazatérését előkészítse. Nagyon szeretett volna hazajönni, öreg napjait itthon eltölteni és itthon meghalni. A sors ezt nem adta meg neki: Kolumbiába visszatérte után még 1991-ben autóbaleset áldozata lett. Micsoda tragédia! Aki 1945-46-ban itthon kijátszotta a szovjet megszállókat, kijátszotta a hatóságokat, Amerikában egy ártatlan traktor elől nem tudott kitérni, összeütközött vele és a helyszínen meghalt. 85 éves volt. 137 VI. Egyesületek, szervezetek, sport A tűzoltó egyesület A salomvári önkéntes tűzoltó egyesület a megyében az elsők között, 1875-ben alakult meg. Díszelnöke Babos Ármin földbirtokos, parancsnoka pedig Major János lett. Az első önkéntes tűzoltók voltak: 97

Next

/
Thumbnails
Contents