Bicsák Istvánné Szegedi Irén: Salomvár története (Zalaegerszeg, 2001)

V. Bújt az üldözött ...

nemcsak terv, hanem valóság lesz újra az önálló közigazgatás. A Zalacsébbel való 20 évi tanácsi kényszerházasság alatt a lakosság faluszeretete, élni akarása eredményeként többet fejlődött Salomvár, mint a megelőző 20 évi önálló tanács idejében. Nem azt tettük, amit akartunk, csak azt, amit lehetett. De amit lehetett, azt mindig megtettük! V. Bújt az üldözött... A 30-as évek végén idősb. Eitner Sándor halála után 3 fia megosztozott az örökségen. Legidősebb fia, Sándor kapta Kurta majort a kastéllyal, középső fiának, Lászlónak a zalaegerszegi téglagyár jutott, a legfiatalabbnak, Ákosnak pedig Erdeifalu. Sándor és Ákos parlamenti képviselők voltak. Ákos beköltözött Erdeifaluba, ahol az egyik cselédház végébe épített 3 szobás lakásban lakott házvezetőnőjével együtt. Tervezte, hogy néhány év múlva egy szép kastélyt építtet ott, de ezt a tervét a történelem áthúzta. 1945 tavaszán a front közeledtével sok menekülő vonult át községünkön Ausztria felé, civilek és katonák egyaránt. Salomvárról csak az Eitner család indult el nyugatra 1-2 cselédjükkel együtt. Érthető, hogy nem akarták itthon bevárni az oroszokat. Eitner Ákos azonban még az elindulás napján visszatért. Ugyanis a Vörös Hadsereg ideérkezése előtt 1-2 héttel már megszervezte menekülésének útját és itthoni rejtőzködését. Két megbízható cselédjével: Horváth István majorgazdával és Molnár Sándor kocsissal együtt a majorhoz közel eső erdőben a domb oldalába vájt barlangban elkészítették a rejtekhelyet. A barlang fenekének egy kiemelkedő részén képezték ki a fekhelyet. Erre száraz levelet, majd egy bundát terítettek. A takarója is egy télikabát volt. A lakásból fekhelyet, ágyneműt nem mertek kivinni, mert az feltűnő lett volna. A rejtőzködés megszervezésébe csak a fent írt két személy volt beavatva, de ők is szigorú titoktartást ígértek. A barlang bejárata előtt sürü növényzet volt, a két évvel korábban kivágott fák dús hajtásai meg az új telepítés, amelyek a bejáratot teljesen befedték. Természetesen több irányból is be-, illetve ki lehetett jutni a barlangból. Az uraság azt gondolta és segítőtársait is arról győzte meg, hogy csak néhány napig, esetleg 1-2 hétig kell itt rejtőznie, mert az osztrák határon a németek úgyis megállítják és visszaverik az oroszokat. Akkor ő majd előjöhet és az élet úgy folyik tovább, mint azelőtt. 1945. március 28-án a személyes holmijait, élelmet és néhány fontosabb tárgyat felraktak egy szekérre és a Kurtából induló bátyja szekeréhez csatlakozva elindultak Ausztria felé. Kocsisa egy néhány napja már a majorban bujkáló, szökött magyar katona volt, aki maga is 95