Bicsák Istvánné Szegedi Irén: Salomvár története (Zalaegerszeg, 2001)

VII. Néphagyomány, népszokások

Korai ebéd után a vőlegény a nászokkal (a két tanúval) és a vőfélyekkel együtt elment a menyasszonyos házhoz a leányt kikérni. A vőlegény násza ezt mondta: Tisztelt megbízásból kopogunk e házba Ünneplő ruhában, jól felpántlikázva. Menyasszony, asszony, hol késik a kincsem, Szerelmetes párja küldött érte engem. Hogy az idő ne késsen odáig, Készüljön fel gyorsan, ne várjanak sokáig! Induljon a kocsi a szép esküvőre, Az egész násznépnek teljes örömére! A menyasszonyt ilyenkor készítették föl az esküvőre, a koszorúslányok meg a nyoszorúasszonyok szokták öltöztetni. Öltöztetés közben így énekeltek: Ezt a kislányt készítik a kocsira, Elviszik a salomvári templomba. Gyöngykoszorú ráillik a hajára, Jaj, de hamar odavan a lánysága! A vőlegény a nászokkal és vőfélyekkel így énekelt: Ezt a kislányt már akkor megszerettem, Mikor vele legelőször beszéltem. Megszerettem gyönyörű, szép szaváért, Homlokába göndörödő hajáért. Ez után következett a menyasszony-búcsúztató, amit az első nász (a menyasszony tanúja) mondott el: Mielőtt ilyen nagy útra indulunk, kötelességünk, hogy Isten és emberek előtt híven leszámoljunk. Mielőtt elhagynánk ezen érdemes házat, halljunk egy pár búcsúszavat! A mi menyasszonyunk most ekképpen szólana, ha zápor könnyeitől szóhoz jutni tudna. De mivel csorognak könnyei, ezért én leszek most neki szószólója. Hozzád fordulok most először kedves édesapám, aki engem felneveltél s érettem oly sokat fáradtál. Fölneveltél, megsegítettél, szárnyamra eresztettél és a házaséletre átsegítettél. Ezért a sok munkádért áldjon meg az Isten! Hát tehozzád mit szóljak, kedves édesanyám, aki a bölcsőm és az ágyam mellett oly sokat virrasztottál. A rossztól óvtál, a jóra tanítottál és a házas életre bocsátottál. Ezért a munkádért téged is áldjon meg az Isten! Titőletek kedves testvéreim íme most kiválók, mint új pár új életre 110