Ljudje ob Muri. Népek a Mura Mentén 2. kötet (Zalaegerszeg, 1998)

Kovács Gyöngyi–Rózsás Márton (Budapest–Barcs): Törökök a Délnyugat-Dunántúlon (A barcsi török palánkvár)

KOVÁCS Gyöngyi - RÓZSÁS Márton többszáz embert rabságba hurcoltak illetve megöltek, tömegesen hajtottak el állatokat, élelmet zsákmányoltak, s falvakat gyújtottak fel. Néhány példa: „1636. VII. 11: a törökök elhurcoltak Muraközről 1 „nyelvet"-rabot, aki majd tájékoztatja őket a magyar végvárak helyzetéről, 431 tehenet, ökröt, 46 lovat, 20 rabot." „1655. III. 1: Muraszombatról 3 embert elhurcoltak, hármat megöltek, illetve még 50-60 rabot ejtettek, 3 falut felgyújtottak" (i.m. 146-149). 1637-ben Zrínyi Miklós vette át a Muraköz védelmét, vele új korszak kezdődött a török elleni harcokban. Az 1649-ben horvát bánnak kinevezett Zrínyihez számos sikeres vagy a törökök számára igen veszélyes vállalkozás fűződik. Amikor például 1651-ben a kanizsai törökök Kiskomárt kezdték ostromolni, Zrínyi a segesdi vár megtámadásával válaszolt. 1660-ban a kigyulladt Kanizsa alatt termett seregeivel ostromra készen, 1663 novemberében pedig a Murán Kotor fölött átkelni szándékozó törökökön aratott nagy győzelmet (PERJÉS 1965, 109-110, 120-122, 341-342). Végül 1664 elején nagyobb hadjáratot indított a Dráva mentén, mely a 17. század második felében nemzetközi összefogásban megvalósuló török elleni fellépés első nagyobb vállalkozása volt (BERKESZI 1886; -ys- 1892; RAPCSÁNYI-TÓTH 1962; PERJÉS 1965, 343-369; KLANICZAY 1964, 751-773; VÁRKONYI 1975; ESTERHÁZY 1989). Az ún. téli hadjáratban Zrínyi és szövetségesei, a Rajnai Szövetség megbízottjaként gróf Hohenlohe német tábornok seregei, Batthyány Ádám és Draskovich János magyar és horvát csapatai elfoglalták Berzencét, Babócsát, felperzselték Barcsot, feldúlták Turbékot és bevették Pécs városát. Útközben további kisebb erősségeket hódoltattak meg, falvakat gyújtottak fel, s végül felégették az eszéki hidat. A hadjárattal gyakorlatilag elpusztították a vidéket, elvágva ezzel a dél-dunántúli török várak utánpótlási vonalait a Balkán felé. Sziget várának visszavételével nem próbálkoztak. Kanizsa elfoglalására később kísérletet tettek ugyan, de nem jártak sikerrel, sőt az események visszájára fordultak: a török támadásba lendült és bevette ZrínyiÚjvárat, melyet Zrínyi Miklós 1661-ben építtetett Légráddal szemközt a Mura bal partján a Muraköz (és Stájerország) fokozottabb védelmére. Szigetvár és Kanizsa, valamint környező területük csupán 25 év múlva, 1689-ben került újra magyar illetve osztrák császári fennhatóság alá. A Dél-Dunántúlon is, mint az Oszmán Birodalom más területein általában, a hódoltság többrétegű török várrendszerre támaszkodott, várai közül több korábban a magyar végvári rendszer része volt. A török végvárak a hódoltságban nemcsak a katonai uralmat jelképezték, hanem egyben a közigazgatási, gazdasági adminisztráció központjai és a török kultúra közvetítői is voltak (HEGYI 1983, 75). Mind a magyar, mind a török várrendszer egy-egy nagyobb vár köré szerveződve nagyságrend szerint és mélységben tagolódott (HEGYI 1976, 65-71; 1995, 114-117; SZÁNTÓ 1980, 38-41). A Muraközt például Csáktornya, Légrád és Kotor mellett 20-22 kisebb góré biztosította, melyeket csupán 20-30 katona őrzött. Szigetvárat és Kanizsát is kisebb „vigyázó helyek" vették körül úgy a magyar, mint a török birtoklás idején (TAKÁTS 1915, 66-70; PERJÉS 1965, 91, 13. vázlat). Mindkét oldalon komoly „várépítő tevékenység", pontosabban erődítési munka folyt, melynek következményeként a török és a magyar végvári láncolat egyaránt újabb erősségekkel bővült. A felek nemegyszer egymás területein építkeztek, ami további vádaskodásokra adott okot. A törökök például az 1560-as években újjáépítették Marcalit, Szenyért, Zákányt, Csurgót, és teljesen új „castellumot" építettek Segesden. Ezek ellenében a magyarok többek között Csákányt, Szécsényt, Udvarhelyet erősítették (VÁNDOR 1994, 303). Az 1567-ben épült barcsi török palánk ellensúlyozására pedig 1578-ban a stájer tartományok hozzákezdtek a Kanizsa melletti Bajcsavár megépítéséhez 80