Ljudje ob Muri. Népek a Mura Mentén 2. kötet (Zalaegerszeg, 1998)

Kovács Gyöngyi–Rózsás Márton (Budapest–Barcs): Törökök a Délnyugat-Dunántúlon (A barcsi török palánkvár)

Törökök a Délnyugat-Dunántúlon (ROTH 1970; VÁNDOR 1994, 320-322). A 17. század 60-as éveiben a legnagyobb vitákat a már említett Zrínyi-Újvár megépítése váltotta ki (PERJÉS 1965, 309-314). A kisebb várakat részben középkori kastélyok, egyházi épületek, templomok, kolostorok megerődítésével nyerték, részben pedig újonnan emelték. Jellemző volt - különösen a külső kerítőfalak esetében - a földdel és fával történő palánkerődítés, mely megfelelő karbantartás esetén szilárd és tartós védelmet biztosított. A drávai török véghelyek egyike volt a barcsi palánkvár, a következőkben erről, illetve ennek kutatásáról lesz szó (a történeti, topográfiai és az eddigi régészeti kutatásokról összefoglalóan: KOVÁCS-RÓZSÁS 1996). A Szigetvártól délnyugat felé mintegy 30 km-re levő Barcson 1567-ben Iszkender szigetvári bég építtetett várat. Még ebben az évben ide vonták össze az addig Eszéken állomásozó drávai török flotillát (ROTH 1970, 158; SZAKÁLY 1971, 52), mely fenyegetést jelentett Kanizsára és környékére, a Muraközre, de közvetetten még a távolabbi Stájerországra nézve is. A kialakult helyzet súlyosságára utal, hogy a drinápolyi békét megelőző 1567-68. évi béketárgyalásokon I. Miksa csak olyan feltételekkel egyezett volna bele Veszprém és Tata lerombolásába, ha a török Babócsán és Berzencén kívül az újonnan épített barcsi várat is lerombolja (VERANCSICS 1860, 152-153, 155; ERDÉLYI 1913, 74). A barcsi török erősség a Dráva folyóra épült. A töröknek hídfő és új, az ausztriai részek felé közelebb eső kikötő kellett, e szempont szerint került a vár a Rinya és a Dráva torkolatvidékére, közvetlenül a folyó partjára. Barcson egyébként már a 15. században létezett erődítmény - castrumként illetve castellumként említik a források (CS

ANKI 1894, 572) -, melynek falai a török foglalás idején, talán már romosán, de még állhattak. A középkori várról utolsó adatunk 1561-ből való, amikoris más kisebb kastélyokkal (Vízvár, Berzence, Babócsa, Csurgó) együtt a szigeti kapitány alá tartozott, együttesen mintegy 800 főnyi katonával (BENDA 1966, 46). Ennek ellenére a török nem a középkori építménybe költözött, feltehetően helye nem felelt meg számára. A 15. századi kastély ugyanis birtokközpontként valahol a falu közelében emelkedhetett, távolabb a Dráva hajózható szakaszától. A barcsi középkori és török kori erődítményt sajnálatos módon még a legutóbbi időkben is azonosították (MAGYAR 1990, 103, 53: 14. ábra), a kettőt azonban történetileg és helyileg is szét kell választani. A török kori vár helyét, melyet világosan jelez már egy 1799. évi térkép is (1. kép 2; JANKOVICH 1976, 29), Rózsás Márton több mint 20 éves helytörténeti és topográfiai kutatásai Barcs belvárosában, a róm. kat. templom szomszédságában levő, attól délnyugat felé eső egykori Dráva-partra lokalizálták. Az 1989-től 4 ásatási idényben végzett szondázó régészeti ásatások hitelesítették a korábbi eredményeket: azaz bizonyították, hogy a jelölt helyszínen palánkvár állt a 16-17. században, melyet a kísérő leletanyag alapján csak a török lakott. A barcsi török palánk földrajzi fekvéséből adódóan 1600-ig az Oszmán Birodalom délnyugat-magyarországi szakaszán a külső védelmi vonalba, nagysága és őrségének létszáma alapján a másodrendű várak közé tartozott (HEGYI 1995, 114). Viszonylag állandó létszámú, 150-200 fős őrségének (VELICS 1890, 388; 1886, 409; MERÉNYI 1894, 259) feladata a folyó ellenőrzése lehetett. Az erősség ritkán szerepel a történeti forrásokban, az ismert adatok alapján a nagyobb környékbeli várak, így Babócsa, Berzence, de mindenekelőtt Szigetvár sorsában osztozott, illetve azoktól függött. A vár közel 100 évig állt fenn. 1595-ben, a 15 éves háború idején leégett 81