Ljudje ob Muri. Népek a Mura Mentén 2. kötet (Zalaegerszeg, 1998)
Csikány Tamás (Budapest): Josip Jellačić altábornagy a magyar szabadságharcban
CSIKANY Tamás csatornán átkelve támad. A tervnek megfelelően a magyar csapatok megkezdték az előkészületeket, a csapatösszevonást és fokozott felderítő tevékenységet folytattak. Mindez nem maradt titokban Jellačič előtt sem, aki elhatározta, hogy a magyar csapatokat megelőzi és támadólag lép fel. A támadáshoz Jellačič 12-13.000 fővel rendelkezett, míg Guyon hadteste, melyet Jellačič támadása ért, 7-8.000 főből állt. A horvát csapatok hosszú éjszakai menet után július 14-én hajnalban indították meg támadásukat a kishegyesi táborban lévő magyar csapatok előőrse ellen. Az előőrsi szolgálatot ellátó zászlóalj azonban mindaddig felfogta a támadást, míg a hadtest fel nem vette a harcrendet. Miután ez megtörtént két zászlóalj azonnal támadásba ment át és visszaszorította az ellenséget. Az ellentámadás azonban csak lassan nyert tért, ezért a magyar csapatok a jobbszárnyról újabb támadást indítottak, jelentős tüzérségi fedezet mellett. A váratlan és gyors magyar felfejlődés és támadás megingatta Jellačič támadó csapatait, melyek rövid harc után megkezdték a visszavonulást. Guyon tábornok látva az ellenség hátrálását, azonnal elhatározta, hogy csapataival követve az ellenséget három helyen átkel a Ferenc-csatornán. 17 A bán csapatai időközben Verbászra vonultak vissza, ahol az ott lévő sáncok megszállásával igyekeztek védelmet kiépíteni, de a felvonuló magyar ütegek tüze, majd a gyalogság támadása ezt megakadályozta. A honvédzászlóaljak és a lovasság, tüzérségi fedezet mellett ezután a hidakat igyekezett birtokba venni. Mivel Jellačič csapatainak a csatornánál sem sikerült védelembe átmenniük, így a hidak, ha rongálva is, de hamarosan a magyar csapatok kezére kerültek. A csatornán átkelve azonban Guyon leállította az üldözést, Jellačič csapatai ennek ellenére nagyobbrészt a Duna jobb partjára, illetve kisebb erők pedig a Titeli-fennsíkra menekültek. Az ütközetben a horvát fél halottakban és sebesültekben 684 főt vesztett, míg a magyarok 216 főt. Jellačič ezen kudarcok után kiürítette Bácskát és a Szerémségbe vonult vissza. A magyar szabadságharcban ezután már nem játszott szerepet. 1849 második felétől Zágrábban tartózkodott és báni, valamint Horvátország katonai parancsnokának feladatait látta el. További pályafutása alatt egyszer kapott még katonai feladatot, amikor 1853-ban a Montenegro ellen felállított sereg parancsnoka lett. Az uralkodóházhoz való hűségéért 1854 áprilisában osztrák örökös grófi címet kapott. Josip Jellačič táborszernagy 1895-ben halt meg Zágrábban. Josip Jellačič katonai pályafutása egészen rendhagyó, hisz ritkán fordult elő abban a korban is, hogy valaki egy év leforgása alatt ezredesből táborszernaggyá lépjen elő. Vajon páratlan katonai tehetségének köszönhette ezt, vagy valami más játszott közre. Tevékenységét vizsgálva arra a megállapításra kell jutnunk, hogy nem különleges hadvezéri képességei jutatták ilyen magas polcra, hanem megingathatatlan császárhűsége és annak a méltóságnak a különleges volta, amelyet betöltött. A birodalom elsőszámú támasza elsősorban az a „nemzetek feletti" tiszti és tábornoki kar volt, melynek tagjai feltétel nélkül kiszolgálták az uralkodót és az udvart. Ezért fordult az udvari politika egy tiszthez akkor is, amikor egy olyan méltóságot kívánt betölteni, melynek megtartása szinte létkérdés volt. Jellačič ezt a szerepet kiválóan eljátszotta, még akkor is amikor pedig egyértelműen kiderült, hogy az osztrák vezetés semmilyen megkülönböztetést nem 212