„Stephan Dorffmaister pinxit”. Dorffmaister István emlékkiállítása (Zalaegerszeg, 1997)

Galavics Géza: Dorffmaister István történeti képei

tős értelemben is az. Egyrészt, mert megjelenít s láthatóvá tesz egy történetet, amely - amint az a mennyezetkép feliratai is elmondják - a bukástól. Szigetvár elestétől indul s a 122 éves török megszálláson át eljut a visszafoglalásig, onnan pedig, mint ezt a kupola negyedik felirata megfogalmazza: HODIE PJCTVRIS EXORNATA / OVANS SAECVLVM SERVAT (Ma, 1788-ban, festményekkel ékesítve ünnepli századik évfordulóját) - saját koráig. Ám a mennyezetkép triumphusa nemcsak a múlt történéseinek ábrázolása révén jelenik meg, hanem azáltal is, hogy mindezt egy hajdani török mecset kupolájába festett mennyezetképen mondja el. Amikor a törökök elfoglalták Magyarországol, akkor mecsetté alakították át (vagy profanizálták) a keresztény templomokat s csak később építettek maguknak valódi török mecseteket. A török kiűzetésekor a keresztények újra birtokba vették hajdani templomaikat is. De amíg a törökök igen sok korábbi keresztény templomot megtartottak, addig a keresztények a törökök egyházait csak rövid ideig használták s helyükön és köveikből új, barokk templomot emeltek. Szigetváron, a törökök hajdani győzelmének színhelyén azonban - ritka kivételként - meghagyták a mecsetet, s a diadal jeleként legyőzésüket ennek boltozatára felfestve jelenítették meg. Megoldásuk egyedül áll a magyarországi barokk kultúra történetében, s a képzőművészet reprezentációs lehetőségeinek értő alkalmazásáról tanúskodik. Dorffmaister Istvánnak ez a három nagyszabású, a törökellenes harc egy-egy emlékezetes színhelyén festett műve 1784-88 között, mindössze négy év alatt készült el. Az 1760 táján végzett bécsi akadémiai festő ekkor már negyedszázada dolgozott dunántúli templomok, kolostorok és kastélyok számára egy igencsak hagyományos témakör és képi nyelv keretei közt. „A magyar történeti kép" azonban új típusú feladatot jelentett számára, s tanulságos végigkísérni, hogyan oldotta meg Dorffmaister ezeket. Magát a képi struktúrát illetően a hagyományos megoldásokat választotta. A táblaképeknél a németalföldi zsánerfestészet formai megoldásait (például 49. kép), a falképeknél pedig az illuzionista menynyezetfestés eszközrendszerét. A két műfaj közül a táblakép a frissebb, a közvetlenebb hatású, ez az újításokra nyitottabb, s nem csak világi funkciója okán. Nem véletlen, hogy a mohácsi olajfestményeken erősebb a festő törekvése a hitelességre, a földrajzi környezet (a Duna közelsége, a nagyharsányi hegy) pontosabb jelzésére, s a főszereplő II. Lajos király különleges páncélja révén hiteles megjelenítésére. Bizonyos, hogy rézmetszet inspirálta a Cselepatakba hanyatló király motívumának (43. kép) kiválasztását. Ez a metszet a magyar Corpus Jurist 1742-ben illusztráló sorozat része volt, amelyben a magyar királyok (Mausoleumot követő) képmásait minden arcképnél apró, korukra jellemző, önálló eseményábrázolásokkal kísérték. (50. kép) Újítás volt ez a magyar királyábrázolások képi hagyományaiban, mert a király személye, s az azt megtestesítő portré mögött rendre megjelentek az eseményábrázolások s általuk a történelem/ó/ya/wa/a.

15 Nem egy, а magyar történeti festészetben később többször ábrázolt jelenet ebben a metszetsorozatban tűnt föl először, s maga Dorffmaister István is, más esetben is ide nyúlt vissza előképért. De fölhasználta s történeti képeibe beillesztette a környezetében föllelhető hazai török témájú kompozíciók tanulságait is: a szigetvári mennyezetképen megláncolt s megbilincselt rabokat fölszabadító csoportozatot (48. kép) például a pozsonyi trinitárius templom főoltárképéről vette át. amelyen F. X. Palkó rabváltó trinitáriusokat festett meg, amint - rendjük célkitűzésének megfelelően - keresztény rabokat szabadítanak ki török fogságból. Dorffmaister ismerte az eredeti oltárképet, de használhatta F. Schmittnernek az oltárképről készült metszetét is.

16 (51. kép) Fölhasználta mennyezetképeinek megfestésekor azokat a kompozíciós toposzokat is, amelyeket a festők évszázadok óta a „küzdedelem", s a „győzelem" megjelenítésénél használtak. Szentgotthárdon a „Szent Mihály letaszítja a gonoszt" sémájára császári katona lándzsájával a képmezőből kibukó török katonát döfi le. (52. kép) Szigetváron pedig Zrínyi Miklós harcát Herkules és Anteusz jeleneteként festette meg. (46. kép) De Zrínyit nem a hős, nem Herkules képében ábrázolta, hanem a (hazai) földtől elszakított s ezért erejét vesztő Anteusz szerepében. Az ilyen típusú átvételek között kétségkívül Rubens „Szent Pál megtérése" kompozíciója (kat. sz. 65, 53. kép) volt Dorffmaister számára a leghasználhatóbb. Az ágaskodó és földre rogyó lovak közé rendezett mozgalmas jelenet a szentgotthárdi (54. kép), mohácsi (55. kép) és szigetvári képein egyaránt viszszatér. Ám Dorffmaister Rubens római katonáinak egy részét török ruhába öltöztette, bajuszt és törökös hajviseletet festett nekik s kezükbe félholdas, lófarkas török zászlót adott. A festő Rubens kompozícióját jól ismerte, hiszen metszet után annak önálló olajfestmény változatát is elkészítette.

17 (56. kép) Módszere a reneszánsz és a barokk festészet kedvelt és általánosan elfogadott gyakorlata volt, amelyben Dorffmaister is oly szabadnak érezte magát, ahogy ezt 1792-ben meg is fogalmazta: „dem Mahler und Poeten ist alles erlaubt" - A festőnek és a költőnek minden megengedett.'

8 Az „Ut pictura poesis" nagy hagyományú művészetfelfogása áll a büszke mondat mögött, amelyet Dorffmaister legjelentősebb mecénása. Szily János szombathelyi püspök kritikájával szegezett szembe, s éppen egy tör87