„Stephan Dorffmaister pinxit”. Dorffmaister István emlékkiállítása (Zalaegerszeg, 1997)
Katalógus
70. Joseph Ignaz Mildorfer (Innsbruck 1719-1775 Bécs): A Szentlélek eljövetele, 1750-es évek vászon, olaj, 47,5 x 27,5 cm, j.n. a soproni Szentlélek templom főoltárképének vázlata Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, ltsz. 6476. A Szentlélek templom főoltárképét hagyományosan Dorffmaisternek tulajdonították, és 1782-re datálták. Ezzel szemben Galavics Géza mutatott rá, hogy a festmény közel három évtizeddel korábbi, magával az 1750-es évek elején készült főoltárral egyidős, és nem annak 1782-es lebontásával, illetve újbóli felépítésével. Mestere a morvaországi Milotice kastélyképolnájának ekkortájt készült mennyezetfreskóival való stiláris egyezések alapján az a Joseph Ignaz Mildorfer lehetett, aki Dorffmaister egyik mestere volt a bécsi akadémián. Expresszivitásával, éles fénykezelésével Maulbertsch fiatalkori műveivel mutat rokonságot. A főoltárkép eredeti vázlata a megrendelőnek, Sopron városának tulajdonából került a Magyar Nemzeti Galériába. A róla ismeretlen kéz által készített, színvonalas másolat (vagy sajátkezű replikáció?) a vázlatnál valamivel kisebb, s ma is a Soproni Múzeum gyűjteményében található. Írod: Csatkai 1956, 188, 380-383, Garas 1955, 214, Galavics 1983, 277, Mojzer MNG 1982, kat. 458, Maulbertsch 1984, 72-73, 155, Barokk művészet 1993, 291. KL 71.Gusner Mátyás (Matthias Gusner, Alland 1694-1772 Szentgotthárd): Szent Gotthárd, Szent Benedek és Szent Bernát Szentgotthárd látképével, 1756. vászon, olaj, 155 x 113 cm, j.n. Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, ltsz. L.5.091. Gusner Mátyás cisztercita szerzetes, 1727-ben Martino Altomonte segédje Heiligenkreuzban. Az 1760-as években a szentgotthárdi ciszterciták festőműhelyének vezetője. A templom mennyezetére ő festette a látszatkupolát és az Egyház diadalának allegorikus ábrázolását, ő készítette az oltárképeket, továbbá a rendházban az ebédlő és a tanácsterem mennyezetképeit. Gusner tipikus szerzetes-festő, akinek kezét (és fantáziáját) a regula köti. Rendi szenteket ábrázol a 70. Joseph Ignaz Mildorfer (Innsbruck 1719-1775 Wien): Die Ankunft des Heiligen Geistes, 1750er Jahre Leinwand, Öl, 47,5 x 27,5 cm, ohne Signatur Skizze zum Hauptaltar der Kirche Heiliger Geist in Sopron Budapest, Ungarische Nationalgalerie, Inv. Nr. 6476. Das Hauptaltarbild der Kirche Heiliger Geist wurde nach der Tradition Dorffmaister zugeschrieben und für 1782 datiert. Géza Galavics wies aber darauf hin, daß das Gemälde vor etwa 3 Jahrzehnten früher entstanden sei und mit dem Hauptaltar, gemacht Anfang der 1750er Jahre gleichaltrig sei und nicht mit dessen Abriß und Wiederaufbau gleichaltrig. Sein Maler dürfte Joseph Ignaz Mildorfer gewesen sein, der an der Wiener Akademie einer der Meister von Dorffmaister war. Die stilistischen Übereinstimmungen dieses Gemäldes mit den Deckenfresken der Schloßkapelle in Milotice in Mähren, die zu dieser Zeit gemalt wurden, sind die Beweise dafür. Mit seiner Expressivität und greller Lichtbehandlung ist es mit den Jugendwerken von Maulbertsch verwandt. Die originale Skizze zu dem Hauptaltarbild kam aus dem Besitz des Bestellers, der Stadt Sopron in die Ungarische Nationalgalerie. Eine niveauvolle Kopie davon, gezeichnet von unbekannter Hand (oder eigenhändige Replikation?) ist etwas kleiner als die Skizze selbst und befindet sich auch heute in der Sammlung des Soproner Museums. Lit: Csatkai 1956, 188, 380-383, Garas 1955, 214, Galavics 1983, 277, Mojzer MNG 1982, Kat. 458, Maulbertsch 1984, 72-73, 155, Crossroads 1993,291. KL 71. Matthias Gusner (Alland 1694-1772 Szentgotthárd): Der heilige Gotthárd, der heilige Benedictus und der heilige Bernard mit dem Stadtbild von Szentgotthárd, 1756. Leinwand, Öl, 155 x 113 cm, ohne Signatur. Budapest, Ungarische Nationalgalerie, Inv. Nr. L.5.091. Matthias Gusner war ein Zisterziensermönch, der Helfer von Martino Altomonte im Jahre 1727 in Heiligenkreuz. In der 1760er Jahren war er der Leiter der Malerwerkstatt der Zisterzienser in Szentgotthárd. Der Scheinkuppel an der Decke der Kirche und die allegorische Darstellung des Triumphes der Kirche, die Deckenfresken des Refektoriums und des Beratungssaales wurden von ihm gemalt. Gusner ist ein typischer Mönch-Maler, dessen Hand (und Fantasie) von den Regeln gebunden wird. 300