„Stephan Dorffmaister pinxit”. Dorffmaister István emlékkiállítása (Zalaegerszeg, 1997)

Kostyál László: A templomfestő Dorffmaister István I. 1760–1780

ábrázolásának későbbi variánsa (1786?) a pannonhalmi apátság gyűjteményében található [kat. sz. 51.]

n Bár templomi képén Rábahídvégen hangsúlyozza először akadémiai festő voltát: „Steph. Dorffmaister pinxit Ex Cas. Reg. Vienen Académie 1773"

13 (a Szent József-oltárkép jobb alsó sarkában), de az 1769-es sárvári freskókon már e formula szerepelt, és a későbbiekben is gyakran visszatér. Magyarázatot nehéz adni rá, akadémiai rendes tagként sohasem említették. Garas Klára feltételezése szerint talán tiszteletbeli tag lehetett,

14 vagy egyszerűen képzettségére utalt e félreérthető formában. 1774-ben kapta a művész a ferencesektől harmadik megbízását, ezúttal mosonmagyaróvári templomuk festészeti dekorációjának elkészítésére. Az oltárképekből, mennyezetképekből, festett architektúrából álló együttes ma oly mértékben átfestett, hogy Dorffmaister keze nyomára csak a menynyezetfreskókon lehet valamelyest következtetni. Közülük a szentély fölötti a Mária és gyermeke előtt hódoló Szent Domonkost mutatja, alul más szentek társaságában. A képmező nagy része üres, a festő eredeti elképzelése nem rekonstruálható. A templomhajó hossznégyszögbe komponált mennyezetképe a két rövidebb alapra helyezett két jelenetet mutat, Saul megtérését (6. kép) illetve megérkezését Damaszkuszba és meggyógyulását Anániás által. Utóbbin a háttérben ma látható városrészlet nyilván egy beázás utáni dilettáns kiegészítés eredményeképpen két, egymástól architekturálisan teljesen elütő, újkori illetve antik részből áll. Maga a jelenet az előtér színpadszerűen keskeny sávján, szinte theatrum sacrumként játszódik. A másik oldal „Saul megtérése"-kompozíciója teszi még ilyen átfestett állapotában is biztossá az együttes attribúcióját, hisz számos más, részben szignált változata is ismert. Kisméretű oltárkép alakjában őrzi a zalaegerszegi Göcseji Múzeum (kat. sz. 49, ez is jelzetlen), más formátumban, de egyező beállítással a Pécsi Püspökség (kat. sz. 31.), egy harmadik, tükörképes variáció pedig szombathelyi magántulajdonban van (utóbbi jelzett, 1789-ből, kat. sz. 35.). A művész olyannyira kedvelte ezt a - Rubens metszeten is népszerű (kat. sz. 65.), hasonló témájú képéről

15 merített - megoldást, hogy beállítását mind a szentgotthárdi, mind a szigetvári mennyezetfreskóján felhasználta, csatakép részleteként. Az ábrázolás egészére tekintve festőnknél itt találkozunk először azzal a megoldással, hogy - bár különböző nézőponttal - közös kompozícióba foglal egymástól eltérő helyen és időben játszódó jeleneteket. E vonulat következő állomása Szigetvár, majd Kiskomárom lesz. A magyaróvári freskók évében rendelt meg Felsőbüki Nagy György özvegye, Niczky Borbála egy nagyméretű, Szentháromság-oltárképet a sitkei templomba (7. kép)}° Nem sokkal korábban készíthette Dorffmaister a Felsőbüki Nagy család sitkei kastélyának falképeit, s ugyancsak 1774-ben a Niczkyek ligvándi kastélya dísztermének mennyezetfreskóját, vagyis e megbízás egy élő kapcsolat újabb állomásaként értékelhető. Maga az oltárkép több a Trinitas egyszerű ábrázolásánál: Ádámnak és Évának az alvilágból való. Krisztus keresztje által történő kiszabadítása allegorikus jelenetét állítja elénk, amit az özvegynek elhunyt férjéért való könyörgéseire és kegyes adományaira való utalásként is értelmezhetünk. A sokszereplős, mozgalmas jelenet biztos kézzel komponált. A keresztet angyalok tartják, és ők kísérik az első emberpárt a ködgomollyal jelzett alvilágból (lent) a megváltást szerző Isteni Háromság felé. A festő a szent allegóriával bár típust nem teremtett - kibővítette eredeti témáját, és a hittitok mély értelmű és eredeti megvilágításával tett bizonyságot arról, hogy e megbízására különös gondot fordított. Nyilván a két említett kastély dekorációjának tetszetőssége is közrejátszott abban, hogy 1775-ben Dorffmaister kapta az Eszterházy-birtokon, Fellner Jakab által épített császári plébániatemplom kifestésére a megrendelést.

17 A művészi kiteljesedés időszakát élő festő egyik legragyogóbb együttesét alkotta meg a klasszicizáló késő-barokk épületben (más kérdés, hogy a mágnás-család folyamatos megrendeléseit ezzel sem sikerült elnyernie). Az öt oltárképet, három mennyezetfreskót, két fülkeszobrot és Krisztus keresztelésének grisaille jelenetét övező festett architektúra illúziója minden eddiginél kiérleltebb és meggyőzőbb. Császári képeit saját maga is jól sikerülteknek tartotta, legalábbis erre utal az, hogy több itteni megoldását a későbbiekben újra felhasználta. Ilyen mindenekelőtt a főoltárkép. A templom patrónusa Szent Péter és Pál, legendájuk jelenetei végigvonulnak az egész dekoráción. A főoltárkép az apostolfejedelmek búcsúját mutatja. Dorffmaister nyilvánvalóan Troger-kompozícióból (Gottsdorf, a plébániatemplom főoltára)

18 indult ki, jelentősen átalakította azt, de két pribék figurája árulkodóan megmaradt. Megoldását nem sokkal később a tüskeszentpéteri oltárképen finomította tovább, komponálta egységesebbé, majd ez utóbbit ismételte meg - az ovális formátumhoz alakítva 1781-ben a kiskomáromi templom mennyezetképén. Ugyancsak Kiskomáromban citálta újra a „Szent Pál prédikációja"-mennyezetkép bal oldalán ülő páncélos katonát, Balfon a másik oldalon háttal ülő, ruhátlan felsőtestű nőalakot, Nován az itt grisaille-ben festett, Michelangelo Unterbergertől átvett

19 „Krisztus keresztelésé"-t. A pali prédikáció jelenetét a festő kirobbanó elbeszélőkedwel adja elő, és a részletezve megfestett természeti környezetet még a beszédet fára felkapaszkodva hallgató fiúk csintalan 20