„Stephan Dorffmaister pinxit”. Dorffmaister István emlékkiállítása (Zalaegerszeg, 1997)

Kostyál László: A templomfestő Dorffmaister István I. 1760–1780

figurájával is kiegészíti. A „Kulcsátadás" boltozatra festett ábrázolásán (8. kép) - a türjei keresztboltozat nyomán (2. kép) először jelenetez ovális formátumban az ívelt oldalú, lépcsős emelvény tetején (Maulbertsch által is igen kedvelt módon). A lépcsősor perspektivikus hibáját (Császáron talán ez az egyetlen ilyen) Nován (1779-80), majd Toponáron (1781) javítja ki. Ugyancsak első ízben használja fel (mint már említettük) egy saját korábbi oltárképét a „Királyok imádása" megjelenítésénél, azonban itt még csak egyes részleteket, nem az egész kompozíciót veszi elő ismét. Ennek alapján feltételezhetően Császáron jutott el odáig, hogy egyre szaporodó megrendeléseinek már nem győzött mindig friss invencióval eleget tenni, és az ismert, eddig is fel-felhasznált sémák mellett elég gazdagnak érezte saját oeuvre-jét is az előkép-kereséshez. Ikonográfiailag meglehetősen sajátos, tartalmilag kissé aktualitását vesztett megoldást alkalmazott a „Mária gyermekével"-oltárképen, ahol a címadó és a „Patrona Hungáriáé"-képsémát egyesítette. A felhőtrónon ülő Mennyei Királynő fején a magyar korona díszlik, mögötte egy angyal az ország e nélküli címerét tartja, lába a holdsarlón tapos, egyértelmű utalásként a „Regnum Marianum"-nak a török félhold felett aratott győzelmére, ami a kép tanúsága szerint még e kor gondolatvilágára is meghatározó szereppel bírt. Ugyancsak 1776-ban festi a somogyszentpáli templom Szent Antal halálát ábrázoló, szignált és datált, és ekkor, vagy nem sokkal később a tüskeszentpéteri kis templom már említett, az apostolfejedelmek búcsúját megjelenítő, jelzés nélküli (de bizonyossággal attribuálható) oltárképét (9. kép). 1777-78-ban ismét Kismartonban foglalkoztatják, ezúttal a dóm főoltárképét („Szent Márton apoteózisa" 1777) és szentélyének falképeit (1778, elpusztultak) festi. Az egykori főoltárkép (ma az oratórium falán) a mesztegnyői Nepomuki Szent Jánosábrázolás kompozicionális leszármazottja. A szentet angyalok serege, alább pedig az általa megajándékozottak hálatelten felemelt, fohászkodó karmozdulatai kísérik a mennybe, az előtérben a kettévágott vörös köpenybe öltözött koldussal és a gyermekét tartó, ezúttal felöltözött anyával. A jelenet áttekinthető, jól megkomponált, csoportfűzése laza, a figurák azonban sematizálóan teátrálisak. A következő két esztendő az egész művészpálya talán legtermékenyebb időszaka. Ekkor készült műveinek egy-egy éven belüli, relatív kronológiája meglehetősen bizonytalan, és ennek kiküszöbölésére alig látszik lehetőség, pedig érdekes következtetések levonására nyújtana alkalmat. Ebben az időszakban Dorffmaister nyilván több segítőt foglalkoztatott, e feltevést azonban közvetlenül nem tudjuk bizonyítani, hisz kezük nyoma alig vagy egyáltalán nem különíthető el az övétől. Ebből következik egyébként, hogy a ma is fel-felbukkanó „Dorffmaister műhelye"-attribúció legfeljebb művészi modort, de nem feltétlenül tényleges műhelytagot takar. 1779-ben Horváth Ferenc helyi plébános megbízására elkészítette a Vas megyei Kemenesszentpéter templomának teljes dekorációját.

20 A főoltárképet („Szent Péter imája") vászonra festette, a többi (a patrónus legendáját illusztráló) oltárképet a falra. A boltozatot megnyitó festett kupolában Jézus mennybemenetelének jelenete látható (77. kép), a csegelyekben az egyházatyákkal (akiknek székül szolgáló konzolja meglepő módon kockaköves padló szélére helyezett vánkost kínál ülőhelyül számukra). A figurák némelyikén megcsillan a művész fiatalkori alkotásainak lendülete és kifejezőereje. A mennybe emelkedő Krisztust angyalok serege, valamint apostolai fohászkodó kézmozdulatai és pillantásai kísérik. Közöttük a sziklán látszik - későközépkori hagyományt őrző, ritka ikonográfiái megoldásként

21 - a Megváltó lába nyoma, mellette a fájdalmas arcú Szűz Máriával. Ezt a 18. században már archaikus motívumot az apjától merítő ifjabb Dorffmeister István ismétli majd meg a galamboki templom főoltárképén (1806). A Péter-legenda három jelenetén („Csodálatos halászat", „Tengeren járás", „Csodálatos szabadulás a börtönből") a narratív, elbeszélő hangnem uralkodik. A kompozíciók összefogottak, kifejezők, csupán a halászjelenet felső részén, felhőről letekintő angyal figurája (amely egyébként majdnem tökéletes ismétlése a főoltáron látható angyalnak) zavaró egy kicsit. A festő alighanem kötött programot kapott, ezért nem volt módja a Császáron kialakított sémák újbóli felhasználására. A kemenesszentpéteri freskókhoz időben és térben is közel helyezkednek el a Czirákyak megrendelésére készített

22 kenyéri fal- és oltárképek. Dorffmaister itt csak a szentélyt festette ki (72. kép), és idejének szűkösségét mutatja, hogy mind a főoltárkép, mind az oldalfal Krisztus kereszteléseábrázolása replikáció, a mennyezetkép pedig az ugyanebben az évben készült novai „Szentháromság" (korábbi? későbbi?) változata. Az első a Vizitáció jelenetét mutatja, és a türjei szentélyboltozat sémáját ismétli (mint ahogy később Toponáron [1781] és Szarvaskenden [1793] is), kicsit átalakítva (formátumhoz igazítva) és jelentősen kibővítve, misztikusabbá téve (a kísérők és angyalok figurájával) az eredeti kompozíciót. A falképek összhatásán meglehetősen sokat ront az átfestés, a szentély oldalfalának grisaille „Krisztus keresztelése"-képe csupán kompozícionálisan árulkodik a mester elképzeléséről, és a császári, valamint a novai megoldással való szoros rokonságról, illetve mutatja a 21