Ljudje ob Muri. Népek a Mura Mentén 1. kötet (Zalaegerszeg, 1996)

Szőke Béla Miklós (Budapest): The Mura-Region in the Early Middle Ages

SZŐKE Béla Miklós Salacho udvarába menekült, aki végül is újra kibékítette Ratboddal. Pribina annyira megnyerte újra Ratbodot és környezetét, hogy hamarosan már ezek kifejezett kérésére adta neki Német Lajos hűbérbirtokul (beneficium) „Alsó-Pannóniának egy részét a Zala nevezetű folyó környékén".

67 Itt, a vidékünket átszelő nemzetközi hadi és kereskedelmi út zalai révje közelében, a „Zala folyó egy mocsaras berkében" (Zalavár-Várszigeten) kezdett - legkésőbb 840 táján - építeni egy erődítményt, és „elkezdte körös-körül összegyűjteni a népeket és elkezdett terjeszkedni azon a földön".

68 Már egy újabb, terjedelmes előadás tárgyát képezhetné, ha el akarnánk mélyedni a Pribina alapította mosaburgi grófság történetében, egy általánosabb történeti kérdést azonban mégis érdemes megvizsgálni. Nevezetesen, hogy vajon hogyan, milyen formában illeszkedett be Mosaburg/Zalavár a keleti frank peremterület vazallus fejedelemségei közé, milyen feladatot szántak neki, s azt vajon miként töltötte be. Sokáig majdhogynem általánosan elfogadott nézet volt az, hogy Pribina és Kocel a pannon szlávok etnikai alapon szerveződött fejedelemségének élén álltak. De sem titulusaik nem támasztják alá ezt a feltevést - Pribinát éppen halála előtti évben nevezte hűbérura fidelis dux nosternek, azaz hű hercegünknek, Kocelt pedig (még apja életében) 859 előtt humillimus comesnek, azaz kis grófnak, majd comes de Sclavi, vagy egyszerűen csak dux vagy comes címmel illették,

69 miként a birodalom belsejében a ranglétra hasonló fokán álló frank grófokat -, sem Mosaburg/Zalavár egész, fentebb megismert története nem tükröz olyasmit vissza, mintha itt egy egységes (szláv) közösség, népcsoport szeretett volna vezetői révén bármiféle önállóságát kivívni. Pribina „grófságának" már a kialakulási körülményei is ez ellen szólnak. A Nyitráról menekült, s immár végképp „megtért", megbízható vazallussá vált „fekete bárány" - Pribina nem is jutott volna a Zala folyónál beneficiumhoz, ha a Ljudevit-Ratimir ill. a Mojmir-Rasztiszláv-féle, állandó lázadással fenyegető „puskaporos hordók" között egy újabb hasonló létrejöttének veszélye fenyegetett volna. Mosaburg/Zalavár urai sikeresen elkerülték mindazokat a buktatókat, melyek hasonló helyzetbe sodorták volna őket. Újabban felmerült, hogy Mosaburg/Zalavár valamiféle határvédelmi funkciót ellátó grófság volt.

70 Ennek az elképzelésnek azonban az a gyengéje, hogy a mosaburgi grófsággal sehol a közelben nem állt szembe potenciális veszélyforrásnak tekinthető másik katonai erő, hatalmi koncentráció. A bulgárok a Dráva-Száva-köz keleti felét, Sirmium környékét tartották ellenőrzésük alatt, s a kezdeti pár évet leszámítva az utolsó pillanatig hűséges szövetségesei voltak a frankoknak, az avarok a Duna-Tisza közén kiürített gyepű mögött, a Tiszántúlon tanyáztak, s eszükbe sem jutott, hogy akár a frankokra, akár szövetségeseire támadjanak, a morvák pedig ilyen szempontból nem is jöhettek számításba, hiszen az ő fő „csapásirányuk" a Felső-Dunavölgy, a mai Alsó-Ausztria volt. A Mosaburg központtal Alsó-Pannóniában szerveződött grófság a kora feudális nyugateurópai grófságok tipikus életét élte. Pribinának és Kocelnek a császárral, a római pápával és a salzburgi érsekkel egyformán közvetlen a kapcsolata, levelezésben állnak, sőt a salzburgi érsekek, Liupram és Adalwin gyakori vendégek Mosaburgban. Környezetük vezető nemeseit rokoni, családi kötelékek fűzik a bajor, karantán (és feltehetően a morva-szláv) arisztokráciához, akik koruk színvonalán művelt emberek, a Karoling curtis mintájára épült udvarházaikban magántemplomot a Karoling láb arányrendszerében, nyugati templomok mintájára építtettek, - melyet azután a salzburgi érsekek szenteltek fel -, birtokügyeiket Regensburgban és Salzburgban oklevelek kiállításával intézték, ruházatán Karoling 76