Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996)

Zala megye kialakulásától a török háborúk kezdetéig (1000–1540-es évek) - Vándor László: A középkori várépítészet Zalában

Vándor Lassuló: Л középkori várépítésit Zalában A középkori várépítészet Zalában A várépítést - mint az ellenséges támadás elhárításának egyik leghatékonyabb módszerét — már az ősidőktől ismeri az emberiség. Az erődítések építése természetesen összefügg a letelepült életmóddal, így a legkorábbi maradványokat az újkőkorból ismerjük. A védelemre már a kezdetektől árkokat, sáncokat és palánkokat építettek, amelyek mindvégig jelen vannak a várépítészet történetében, mint a gyors és ideiglenes építkezés legpraktikusabb objektumai. Később kőből és téglából építették a védőfalakat, a mind bonyolultabb védelmi öveket, majd az ágyú feltalálása után létrejött a várépítés utolsó formája, az erőd. Mindebből következik, hogy a Kárpát-medence területén honfoglaló őseink számos vármaradványra találtak. A védelemre legalkalmasabb magaslatokon, folyami átkelőknél őskori sáncok, a Duna vonalán és Pannónia belsejében római kőerődök omladoztak. Nem volt ez másként a későbbi Zala megye területén sem. Őseink ideérkezésekor a lassan a tájba simuló őskori erődítmények mellett romosán, de még magas kőfalakkal állt a népvándorlás korában is fontos szerepet játszó hatalmas fenékpusztai római erőd. A Dunántúl nyugati részén találkoztak a magyarok a Frank Birodalom keleti határával. Ez nem jelentett semmilyen komolyabb védelmi rendszert, a gyors lovasseregek ellen csak a fenékpusztai római falaktól néhány kilométerre fekvő Mosaburg - (a mai Zalavár-Vársziget) erődítménye — nyújthatott védelmi lehetőséget. A palánkerődítményt a falakon túl a Zala folyó környező mocsarai is védték. Bevétele azonban, mikor a magyarok kiterjesztették uralmukat erre a vidékre, így sem jelentett különösebb nehézséget. Korábban a magyar várépítés kezdeteivel kapcsolatban a történészek és régészek számos eltérő nézetet vallottak. Ezeknek a vitáknak a részletezését terjedelmi okokból most mellőzzük. A kérdés letisztulását jelzi, hogy — a problémakört legutóbb összefoglaló Bóna István véleményét idézve — mára csak két irányzat maradt. A hazai klasszikus történetírást követő modern nemzeti vonal azt vallja, hogy a magyarság már keleten is várépítő nép volt, és ezt a tudományát készen hozta magával. A másik a nemzeti romantikával összefonódott marxista dogmáktól lassan elszakadó realista irányzat, amely a pásztorkodó törzsszövetségben élő magyarok körében nem számol várakkal a 10. század első felében. Ez utóbbi vélemény egy kevéssé bizonyítható törzs-állami csoportosulást feltételezve a legkorábbi várakat torz s fői váraknak tartja. Mindkét irányzat erősen történeti alapú, és jellemzője, hogy nem veszi figyelembe, Re^j varának romjai. vagy nem ismeri a kérdésben az utóbbi évtizedekben jelentősen előrelépő régészet eredményeit. Az 1960-as évektől kezdődő kutatások legnagyobb érdeme volt, hogy meghatározta a magyarsághoz kapcsolódó legkorábbi várak alapvető szerkezeti elemeit. Ezt követően számos félreértelmezés és meddő vita — amely elsősorban a régészeti tények és a történeti adatok egyeztetése körül folyt — után az ispánsági várak kutatása döntően új eredményekhez vezetett: bebizonyosodott, hogy a kazettás szerkezetű várak legkorábban a 10-11. század fordulóján épültek. A régészet eredményeit összegző Bóna István joggal véli úgy, hogy a magyarság várépítésének kezdete védelembe szorulásával, az államhatalom ezzel párhuzamosan megkezdődő kiépítésével, azaz Géza és István uralmának időszakával függ össze. Az ismertetett véleménnyel jórészt egybe csengenek a zalai kutatások eredményei is. A várépítés kezdeteit jelen sorok szerzője már az 1984-ben megjelent munkájában is a védelmi rendszer, a gyepű kiépítésével állította párhuzamba. A határvédelemmel, talán a határispánsági szervezettel hozható kapcsolatba az a rövid életű sáncvár, melynek jelentős maradványai a zalaszentiváni Kisfaludi-hegyen találhatók. A határvédelem 11. század elején történt nyugatabbra tolódásával az erődítmény szerepe is megszűnt. A történeti forrásokban szereplő első zalai vár a megyeszervezet kialakításához egyértelműen kapcsolódó ispáni vár volt. A történetírás az 1009-es oklevélben említett Kolon civitast teljes joggal lokalizálta a történeti Zala és Somogy megye területére. Az ezen a néven ismert — Balatonmagyaród és Zalakomár között egykor létezett — települést ugyanakkor az első megyeszékhelynek vélte, és itt kereste az ispánsági várat is. Ennek nyomán a régészeti kutatás hosszú éveket szánt „a koloni vár" megtalálására, eredménytelenül. A karoling-szláv Zalavárhoz, 49