Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996)

Zala megye kialakulásától a török háborúk kezdetéig (1000–1540-es évek) - Vándor László: A középkori várépítészet Zalában

Zala megye ezer éve és a még szintén álló hatalmas késő római fenékvári romokhoz pár kilométer közelségben a magyarok által épített föld-fa vár létének gyakorlati szempontból való értelmetlenségére Bóna István mutatott rá. A topográfiai viszonyok ismeretében ugyanúgy értelmetlen lett volna az itteni vár — jeles történészünk, Győrffy György által vélt — Koppány elleni „útlezáró" szerepe is. Elfogadhatjuk viszont azon véleményt, hogy Kolon az első ispán neve, és egyúttal szálláshelye lehetett a 10. század végén és a 11. század első felében. A legutóbbi időben folyó régészeti kutatások alapján egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a valódi megyeközpont és ispáni vár Zalaváron alakult ki. Bár a vármegye központjaként Kolon helyett Zalavárt csak 1234-ben említik először, és Zalavár neve is csak 1222-ből ismeretes, ma már joggal feltételezzük az itteni ispáni várnak az államszervezéssel egy időben történő alapítását. Valószínű, hogy a megye — több más megyéhez hasonlóan — első ispánja után hosszú ideig a Kolon nevet viselte. A Zala név a Szent László kora után kialakult, nyugati és déli területekkel kiegészített új közigazgatási egységhez, a Drávától a Balaton északkeleti csücskéig nyúló megyéhez kapcsolódik. Az ekkor kialakult megyehatárok kisebb változásokkal a 20. század elejéig fennmaradtak. Ehhez az új névhez köthető az ispáni székhely, Zalavár neve, melynek mind teljesebb megismerését a jelenleg is folyó kutatásoktól várjuk. A nagyfejedelmi, illetve királyi várak felépülését követően került sor a feudális magánvárak építésére. Az, hogy ez a folyamat mikor kezdődött el, komoly vitákat váltott ki a korszakkal foglalkozó régészek és történészek között. Nagyon sokáig tartotta magát az a vélemény, hogy a magánvárak építése IV. Béla király a tatárjárást követő intézkedései kapcsán kezdődött. Az elmúlt évtizedekben azonban a régészeti topográfiai munkálatok során megismertünk egy olyan, számos tagból álló erődítménycsoportot, melyet a kutatók sokáig - jobb híján - kisvárak csoportjaként emlegettek. Ezek az egyszerű, zömmel faépítésű, árokkal vagy sáncokkal körülvett, igen kis alapterületű várak megbolygatták a korábbi merev álláspontokat. Építésüket többen is a 11-14. századra datálták, építtetőiknek pedig döntően a térséget birtokló jelentősebb magánbirtokosokat tartották. Az újabb kutatások eredményei alapján ma már megerősödött az a vélemény, hogy a kis erődítmények építése csak a 12. század vége körül kezdődött, fénykoruk pedig a 13. század volt. Ennek az álláspontnak a kialakulásában igen jelentős szerepet játszottak azok a kutatások, amelyek a Zala megye területén található ilyen típusú várakkal kapcsolatban folytak. A megyében több mint 20 olyan ún. kisvárat ismerünk, amelynek nincsen írásos említése. A megtalált és felmért várak Tátika várának romjai. mindegyike kis méretű, kör vagy körhöz közelítő belső maggal épült, melyet árok és külső sánc, avagy árkok és külső sáncok védtek. Az eddigi kutatások során 8 várban került elő olyan régészeti leletanyag, amely az említett építési időszakra utal. Ezek a várak elhelyezkedésük alapján több alcsoportra oszthatók, de döntően (13 esetben) mocsárban, mocsárperemen vagy vízzel körülvett területen találhatók. A másik nagyobb alcsoportot a magaslaton álló erősségek jelenük, néhány esetben pedig teljesen sík terepen találkozunk velük. Az elmúlt években 5 vár területén folytak ásatások: a zalaszabari, a nagyradai, a hahótsárkányszigeti, a hahót-alsófakospusztai és a reszneki várban. A kutatások bebizonyították, hogy ezek az építmények szinte egyforma módon épültek. Egymáshoz teljesen hasonló volt a szabari, radai és a sárkányszigeti vár. Mind a háromnak a belsejében egy toronyszerű épület állhatott, mely gerendaszerkezettel, fából készülhetett. Erre abból lehetett következtetni, hogy a fatornyot, faépületet kő-terítéssel alapozták. Fakos esetében inkább egy téglalap alakú lakóépület, míg Reszneken az előbbi csoportnál kisebb, de ugyancsak fatorony épült. A tornyokat palánkfal övezte, és ugyancsak palánkfal futott végig a külső sáncokon is. A kutatások során erőkerült leletanyag, kerámia és fémtárgyak leginkább a 13. századra utaltak. Pénzt egyetlen helyen találtunk, Zalaszabaron, egy másodlagosan felhasznált bronzpénzt, melyet egves kutatók szerint IV. István (1163-1164), mások szerint III. Béla (1172-1196) veretett. A várak korának meghatározásában a régészeti kutatás mellett az okleveles anyag átvizsgálása is segített. A várak döntő többsége a megye területére 1163 után betelepedett, német eredetű Hahót-Buzád nemzetség birtokain feküdt. A kutatott várak közül Zalaszabar a Búzád ág korai birtokközpontja volt. 1233-ban II. Búzád bán otthagyva a világi életet kolostorba vonult, és birtokait szétosztotta fiai között. Külön rendelkezett Szabar birtokáról, melyet legidősebb fiára hagyott. Ezen oklevél alapján is - egybecsengően a régészeti leletekkel — sejthetjük, hogy már ekkor állt itt az erődítmény. Az ilyen típusú várak tatárjárás előtti építését az is bizonyítja, hogy az 50