Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996)

Zala megye kialakulásától a török háborúk kezdetéig (1000–1540-es évek) - Rácz György: Zala megye birtokviszonyai az Árpád-korban

Zala megye ezer éve gyalt csereügylet a királlyal, amelynek során a püspökség megkapta a Kál-völgy királyi falvait. Ezzel alighanem a megye utolsó királyi javai jutottak a püspökség birtokába. Tátika Árpád-kori tartozékaiból csupán a hetivásár-joggal rendelkező Nyirádot tartotta meg a püspökség. Szepetneket, mint láttuk, elcserélte Egerszegért, ami jelentős mezővárossá fejlődött a 15. században. A sümegi és novai uradalom mellett a Balaton-felvidéken birtokolt még a püspökség számottevő javakat, összességében mintegy 40 falut. A veszprémi káptalan birtokai is főleg a Balaton északi részén feküdtek (Aszófő, Füred, és Alsóörs vidékén, mindent összevéve időnként vagy 30 helységben). Ezek birtokközpontja a megye határain kívül esett, míg a megye dél-keleti vidékén levő birtokokat (Garabonc, Újlak) már a 13. században a merenyei uradalomba szervezték. A monasztikus monostorok, a tihanyi, bakonybéü, pannonhalmi, somogyvári, kapornaki és zalavári apátságok szintén megőrizték Árpád-kori birtokaikat. A lövöldi karthauziaknak Tapolca mezővárosban jelentős, míg a szentgotthárdi és pornói cisztercieknek a megye közepe táján csekély részei voltak. A megye területén pálos birtokokat is találunk, bár kiterjedését tekintve ezek sem jelentősek. Az enyerei pálosoknak kolostoruk környékén volt egykét faluban jószáguk, s valamivel nagyobb az örményesi kolostornak Kapornak vidékén. A Zsigmond-kor vége a megye birtoklás története szempontjából egy 120 éves békés korszak végét is jelenti. 1440 után, az Erzsébet királyné és I. Ulászló király hívei közti polgárháborúban a megye birtokosai újra elpusztítják, elfoglalják egymás javait, bizonytalanná válnak az addigi birtokviszonyok. A szemben álló felek ugyanis gátlástalanul elkobozták a kölcsönösen hűtlennek tekintett ellenség birtokait és saját híveiknek adták. A birtokstruktúrában azonban lényegi változás nem történt, a megye területén levő nagyobb uradalmak tovább éltek, csupán néhány cserélt gazdát (pl. a csáktornyai), illetve néhány köznemesi család tett nagyobb hatalomra szert (pl. az ákosházi Sárkány a Jagelló-korban). A királyi uradalom hiánya miatt Zala már a 14. század végén is „tiszta" nemesi megyének tekinthető. A késő-középkori fejlődés lényegi sajátosságai tehát az Anjou-és Zsigmondkorban végérvényesen eldőltek.