Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996)

A polgári megyétől a rendszerváltásig (1849–1990-es évek) - Halász Imre: Megyei jelképek. Címerek

Zala megye ezer éve jelképezi. A 19. század végének műkedvelő történésze, az „Adatok Zala vármegye történetéhez" sorozatot kiadó Bátorfi Lajos szerint „a kék szín az ártatlanság és hűség színe, és jelzi, hogy ezen megye mint a koronához tartozó hűséggel viseltetett fejedelme és hazájához". A rendkívül szép, barokkos magyarázatot azonban nagyon régóta meghaladottnak kell tekintenünk. Három évtizeden keresztül, 1907 és 1937 között kutatták az Országos Levéltár címertanban járatos munkatársainak bevonásával a megyecímer pontos eredetét, ugyanis a megyében fellángolt a vita, hogy a vármegye az altisztjeit aranydíszítéses zöld ruhába, vagy ezüstdíszítéses kék ruhába öltöztesse. A kék-ezüst szín élharcosa Pálffy László főszolgabíró volt, ki beadványok garmadájával árasztotta el a megyét és a Belügyminisztériumot, tiltakozva a belügyminiszter 1933. évi döntése ellen, melyben a zöld-ezüst színeket jelölte meg a megye színeinek. Az Országos Levéltár véleménye a kék-ezüst szín mellett voksolt, ugyanis 1790-ben a II. József halála után készült pecsétnyomón a mezőt kéknek jelzik. Az 1837 után vésett pecsétnyomón a pólya viszont aranyszínű, de ez a változtatás önkényes volt, mint ahogyan az is, hogy az eredetileg ezüst sávra díszítésképpen arany nyilat helyeztek, s ezt akkor is későbbi önkényes változtatásnak kell tekintenünk, ha ezt a nyilat később feketének ábrázolják, hogy megfeleljenek a fémre fém, színre szín nem kerülhet heraldikai alapszabálynak, jóllehet itt csak kiegészítésről van szó. A címervita nem jutott nyugvópontra, de a második világháború idején — érthetően — lekerült a napirendről. Az önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV törvény l.§ /6/ bekezdésének a/ pontja lehetővé teszi, hogy az önkormányzatok jelképeket alkothassanak. Még a rendszerváltás előtt, 1989-ben Zala Megye Tanácsa megkezdte a címeralkotás előmunkálatait. Ennek során — ahogy az előterjesztő alelnök fogalmazott a közgyűlésen — „egyeztettünk a pártokkal, valamint a társadalmi szervezetek, mozgalmak képviselőivel is, véleményüket, javaslataikat megismertük." A rendszerváltás után az előterjesztők két variációt készíttettek, melyek egyik vezérelve az egyszerűségre való törekvés volt, a másik, hogy elkerüljék az ábrázolások túltengését. Minél kevesebb máz legyen a címereken, de azok jól ellensúlyozzák egymást, továbbá a megalkotandó címer legyen összhangban a múltban alkalmazott címerekkel. Az 1991. február 2-i megyei közgyűlésen 1/1991-es közgyűlési határozattal elfogadott megyei címerhasználati szabályzat hordoz néhány olyan elemet, melyek a színeknek jelentéstartalmat adnak. Ezek: az „arany fémmáz a nap ragyogásának, égi fényének jele, bőséget, gazdagságot is szimbolizál", „a zöld a reménységet, a bő termést és a megyére jellemző erdőségeket szimbolizálja". Az elutasított változat kék-arany színénél „a kék az eget, a levegőt, a vizet, a tisztaságot, az igazságot és a hűséget szimbolizálja" — olvashatjuk az előterjesztésben. A címerképként alkalmazott nyílt leveles ötágú korona a „köznemesség szimbóluma, a vármegye múltjában nagy jelentőségű, több alkalommal országos történelmet is formáló haladó nemesi mozgalmakra is emlékeztet." „A nyílvessző felidézi a XVI-XVII. század végvári harcait, azokat az időket, amikor megyénk földjén torpant meg az ozmán (sic!) hatalom és így területünk a két világrend, a nyugati keresztény kultúrkör és az ázsiai termelési módot képviselő keleti despotizmus élet-halál harcának színtere volt." Ez utóbbi - és most tekintsünk el a kifejezés tartalmától — inkább a rendszerváltást követő időszak gyakran hangoztatott, a második világháború utáni évtizedeket idéző zsargonja volt, mely — miután akkor nagyon jól hangzott - a címertani indoklásba is belekerült. A kék-arany és zöld-arany csatájából a zöld-arany került ki győztesen, így a megyei önkormányzat rendelete zöld mezőben arany pólya, a pajzsfőben nyílt, leveles, ötágú arany korona lebeg, a pajzsderékban - arany pólyán — balra repülő zöld nyílvessző motívumokat említ. A következő szakasz a már fentebb említett — eléggé belemagyarázott — jelentéstartalomról szól. A szakmai előkészítés kritikája, hogy az évszázadokig használt kék-ezüst variáció - mely mellett a két világháború között az Országos Levéltár szakmai kollégiuma egyértelműen lándzsát tört — a közgyűlés elé sem került, viszont „alternatívaként" — ám valószínűleg látszatalternatívaként — több zalai nemesi családi címert is közszemlére tettek. A települések címere A mezővárosok esetében a 17. és a 18, a falvak esetében többnyire a 19. századból ismerjük az első címeres pecsét-lenyomatokat. Egyik zalai település esetében sem áll rendelkezésünkre olyan oklevél, amely pontosan meghatározná, ezzel egyértelművé tenné a települések címerét és színeit. 1908-ban, a községek országos törzskönyvezésekor készült egy olyan lista, mely feltünteti az akkor hivatalosan bejegyzett települések neveit és ezek címerét. Érdekes, hogy a soktelepüléses Zala megyében mindössze 36 városnak és községnek volt címere. A harminchatból 17-nek (Alsórajk, Garabonc, Gelse, Gelsesziget, Kerkaszentkirály, Kisbucsa, Kilimán, Nemeshetés, Nemes sándorháza, Nemesszentandrás, Pola, Pölöske, Söjtör, Szépeinek, Újudvar, Zalakaros, Zalaszentmihály) a címerében a jobbágyfalvak hagyományos címermotívumai (eke, csoroszlya, fa, gabonakéve, kasza, gereblye, cséphadaró) fordulnak elő, ami különösen a kisnemesi községeknél figyelemreméltó. Zalaegerszeg esetében a legrégebbi pecsétlenyomat — pillanatnyi ismereteink szerint — 1660-ból való. A 30 mm átmérőjű ostyapecsét typáriumának (pecsétnyomójának) készítője szemmel láthatólag nem ötvös mester volt, és minden valószínűség szerint egy régebbi pecsétlenyomatot használhatott mintának. Valószínűleg egy átlagosnál ügyesebb kovács lehetett, aki nem tudott írni és olvasni. Megpróbálta az ábrát és a köriratot is lemásolni, de ez nem sikerült neki, a betűk helyett csak vonalakat vésett. A pecsétábrán viszont felismerhető egy emberi alak, mely kezeit természetellenes módon tartja, a feje körüli domborulat lehet valamilyen fejfedő, de glória is. Az emberi alak Mária Magdolnát, Zalaegerszeg templomának védőszentjét akarja ábrázolni. 1247-ben már Mária 350