Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996)

A polgári megyétől a rendszerváltásig (1849–1990-es évek) - Halász Imre: A felsőoktatás Zalában

Zala megye ezer éve Mezőgazdaságtudományi Karral és a kaposvári Állattenyésztési Karral, valamint az Iregszemcsei Takarmánytermesztési Kutatóintézettel. Ez a szervezeti forma maradt fenn a felsőoktatás 1999. évi átszervezéséig, mikor a mosonmagyaróvári kar a Soproni Egyetem, a keszthelyi kar a Veszprémi Egyetem szervezetébe került, míg a kaposvári kar intenzív fejlesztésbe kezdett, hogy - a helyi tanítóképző főiskolával - 2002-re önálló egyetemmé váljon. Bár a tanítóképző intézeteket nem mindig tekintették felsőoktatási intézménynek, feltétlenül meg kell emk'tenünk a csáktornyai tanítóképző néhány évtizedét. Az 1879/80-as tanévben indult meg az oktatás a négy éves képzési idejű tanítóképző intézetben, ahol elsősorban a történelmi Zala megyében fekvő, többnyelvű Muraköz és környéke számára képeztek tanítókat. 1849 és 1861 között a Horvát-Szlavon koronatartományhoz csatolt Muraközben kizárólag horvát nyelven folyt az oktatás, magyar tanító az állásában csak akkor maradhatott meg, ha megfelelő mértékben beszélt horvátul, sőt a zágrábi érsekség, mint iskola felügyelő azt is megkövetelte, hogy a megválasztott tanító véglegesítése előtt tegyen horvát nyelvből vizsgát. 1861-ben a neoabszolutizmus korában elszakított területet visszacsatolták Zala megyéhez, s így az oktatás nyelve ismét a magyar lett. Ekkor a korábban Stájerországból és Horvátországból idekerült tanítóknak kellett magyarul tanulni. A nyelvismeret tehát egzisztenciális problémává, az alkalmazás feltételévé vált. Annak érdekében, hogy hasonló eset a jövőben még véletlenül se fordulhasson elő, a kormányzat állami tanítóképzőt létesített, melyben olyan tanítók képzését rendelte el, akik a térség minden érintett nyelvén képesek voltak a gyerekekkel foglalkozni. A tanítóképzőben három éven át magyar nyelvű póttanfolyamot is tartottak a magyarul nem beszélő muraközi tanítóknak. A nagykanizsai felsőoktatás előtörténetéhez tartozik, hogy 1844 és 1856 között római katolikus tanítóképző működött a városban. 1871-ben a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium egy nőtanítóképzőt szándékozott létesíteni Nagykanizsán, ez azonban nem valósult meg. Modern értelemben vett felsőoktatási intézmény csak a 20. század második felében jött létre a városban, ez az 1962 szeptemberében megnyílt Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum volt. A nappali tagozaton három, levelező tagozaton négy év képzési idejű felsőfokú technikumokat 1961-ben azzal a céllal hozták létre, hogy a gazdaság egyes részegységeinek vezetésére, a termelés középszintű irányítására képes szakembereket képezzenek. Ezeket a felsőfokú technikumokat a hetvenes évek elején főiskolákká szervezték át, a nagykanizsai 1972-től a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem Agronómiai Főiskolai Karaként szerveződött újjá. Az egyetem nagyfokú önállóságot biztosított az addig is jól működő új főiskolai karának, se a képzési struktúrába, se a szervezeti felépítésbe, se a gazdálkodásba nem szólt bele. A képzési struktúra lényegében változatlan maradt, elsősorban a növényvédelem területére képeztek szakembereket. Ennek megfelelően az alapozó tárgyak között kitüntetett helyet kapott a biológia, a kémia és a növényvédelem, de a főbb tárgyak között szerepelt a növénytermesztés, a géptan és az üzemtan is. 1979-ben a nagykanizsai főiskolai karon megszűnt az oktatás. Az oktatók egy része a Keszthelyi Agrártudományi Egyetemen, egy másik része a Pénzügyi és Számviteli Főiskola nemrég megnyílt Zalaegerszegi Tagozatán folytatta munkáját, de néhányan maradtak Nagykanizsán is, és voltak olyanok, akik az oktatás helyett immár a gyakorlati tevékenységet választották. Az egykori főiskola épületeit a Cserháti Sándor Szakközépiskola kapta meg. A 20. század hetvenes éveiben sajátos felsőoktatási struktúra alakult ki Magyarországon. Szinte minden megye, megyeszékhely megpróbált valamilyen felsőoktatási intézményt létrehozni, hogy ezáltal jobb pozíciót érjen el a települések hierarchiájában, amelyben a magasabb „helyezés" egyben több fejlesztési forrást is jelentett. Önálló alapítás - személyi és tárgyi feltételek hiányában - viszonylag kevés volt, így rövid idő alatt elterjedt a kihelyezett tagozatok rendszere. Zalaegerszeg a korábban megszűnt középfokú tanítóképző helyén, az egykori zárda épületében pedagógiai képzést próbált meghonosítani. Ezt elsősorban az indokolta, hogy az ötvenes évek népesedéspolitikája nyomán született „Ratkó-gyerekek" tömegével kerültek iskolába, és ennek következtében a hatvanas évek közepére Zala megye és a környező megyék általános iskoláinak szaktanárhiánya aggasztó A csáktornyai tanítóképző, 20. s^á^ad első fele (képeslap, Göcseji Múzeum). 338