Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996)

A polgári megyétől a rendszerváltásig (1849–1990-es évek) - Káli Csaba: Zala megye az ötvenes években (1947–1956)

Káli Csaba: Zala megye a% „ötvenes években" (1947-1956) fele (55,7 %) nincstelen szegényparaszt, további 32 %-a pedig 1-5 kh-as törpebirtokos volt. A csoportok irányításában akut problémát jelentett a vezetők megfelelő végzettségének és szakképzettségének hiánya, valamint a pénzügyi elszámolások - előbbiekből fakadó — szabálytalan volta. Az 1951-es erőszakos gyorsítás után, az év végére már 184 tszcs és tsz működött 10.184 taggal, 44.053 kh területen, ami azt jelentette, hogy a megye szántóterületének a 11,6 %-át a szövetkezetek birtokolták. A mezőgazdaság átalakításának olyan vadhajtásaiból, mint a hazai gyapottermesztés, a novai Vörös Zászló Tszcs jóvoltából Zala megye sem maradhatott ki. 1952 végére már 28 ún. szocialista községet lehetett megszámlálni a megyében, ahol a földterületek döntő része tszcs vagy állami tulajdonban volt. Erre az időre a tszcs-k és az önálló tsz-ek száma 219-re, a tagok száma 11.325-re, az általuk művelt földterület pedig 57.819 kh-ra növekedett. 1951-re gyakorlatilag kialakult a 10 üzemegységből álló gépállomási hálózat a következő telephelyekkel: Palin, Pölöske, Letenye, Lenti, Orosztony, Tűrje, Felsőbagod, Zalatárnok, Csesztreg és Szentliszló. Ezek összességében — ugyanebben az időben - a következő gépparkkal rendelkeztek: 184 traktor, 71 cséplőgép, 72 tárcsa, 169 eke, 125 vetőgép, 17 szelektor, 8 morzsoló, 10 daráló, 8 silózógép, 4 aratógép és 4 lennyűvőgép. Zala megyébe 1951 júliusában, a paüni gépállomásra érkezett meg az első - szovjet gyártmányú — kombájn. 1953 elején a 10 zalai gépállomás 834 dolgozót foglalkoztatott, köztük 54 traktorosnőt, akiknek a kiképzésére Pacsán külön tanfolyamot indítottak. 1951 végére a zalai állami gazdaságok száma már 14 volt, ezek központjait a következő településeken alakították ki: Alsófakos, Andráshida, Egervár, Felsőrajk, Gelse, Jankapuszta, Kehida, Nagykanizsa, Pölöske, Pördefölde, Zalaapáti, Zalalövő, Zalaszentgrót, Zsigmondháza. Összterületük 18.800 kh-ra rúgott, amelynek nagyjából a fele volt szántó. Az első ötéves terv (1950-1954) Zala megyére eső beruházási kerete az indulásnál 1,27 milliárd Ft volt, az összes beruházási összeg 2,4 %-a. Ebből egyharmadot kapott volna a mezőgazdaság, negyedrészt az olajbányászat és mindössze 4-5 %-ot a könnyűipar. Az iparfejlesztés terén a fő cél — az olajipar erősítésén túl — a két város fejlesztése, a városi munkanélküliség megszüntetése volt. Végül, a már részben ismertetett körülmények miatt, alig valósult meg valami a zalai tervekből úgy, ahogy azt eredetileg elképzelték. A tervmutatók megemelése (1951) után ujabb átcsoportosítást igényelt az ugyanakkor felfedezett nagylengyelt olajmező termelésbe állítása és azzal összefüggésben a zalaegerszegi olajfinomító építésének megkezdése is. A beruházások terén általában kaotikus viszonyok uralkodtak, a szervezetlenség, a gazdátlanság, a szakértelem hiánya rendkívül megdrágította az építkezéseket. A munkaerőhiány megszüntetését célzó toborzások teljesen hektikusan zajlottak, csak a káoszt növelték. Az első zalai ipari nagyberuházás a Zalaegerszegi Ruhagyár volt, amelyet egy év alatt építettek fel, és 1951 decemberében már felis avatták. Egy év elteltével megkezdte termelését egyelőre csak használt elemekből összeállított „zsebfinomítóként" — az aszfaltgyár, amelyet 1954re fejlesztettek nagyüzemmé. Ugyancsak Zalaegerszeg kapta a harmadik komolyabb új gyárat is, a vajgyárat, amelyet 1953 októberében avatták fel. Nagyságuk ellenére ezek a beruházások, az olajipar fellegváraival együtt szigetszerű jelenségek voltak, az alapvetően agrárjellegű megye gazdasági struktúráját észrevehetően nem változtatták meg. Az új ipari munkavállalók legtöbbje kétlaki munkás maradt, esélye sem volt arra, hogy a városokban lakáshoz jusson és oda véglegesen beköltözhessen. Az ipari beruházásokat ugyanis nem követte az infrastruktúra megfelelő fejlesztése, sem minőségben, sem mennyiségben. Zalaegerszegen például az ötéves terv egy-egy évében több száz lakás felépítését tervezték, de 1945 és 1954 között mindössze 131 (!), és 1956-ig is csak 364 lakás épült. A halladan zsúfoltságot a 1952-ben írott képeslap, címzettje a zalaegerszegi ruhagyár egyik dolgozója (Göcseji Múzeum). 295