Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996)

A polgári megyétől a rendszerváltásig (1849–1990-es évek) - Káli Csaba: Zala megye az ötvenes években (1947–1956)

Zala megye ezer éve jére Zala megye területén 6 állami gazdaság szerveződött Zalaszentgrót, Andráshida, Zalalövő, Alsófakos, Gelse és Felsőrajk központokkal. Egy-egy gazdaság térben rendkívül szétszórtan, 7 és 14 közötti telephelyszámmal működött, a megye területének nem egészen 1 %-án, amely viszont a tagosítások révén gyorsan nőtt. 1949. december 28-án került sor a 10 főnél több munkást foglalkoztató üzemek állami tulajdonba vételére. Zalában 44 vállalat esett ebbe a kategóriába, a feladatot az illetékes szervek rajtaütésszerűén, fennakadás nélkül végrehajtották. A most, és a már korábban államosított ipari és kereskedelmi cégeket 1949. és 1950. folyamán - a tervgazdaság érdekeinek megfelelően — ágazatonként összevonták, és közös irányítás alá helyezték. A tíz főnél kisebb vállalkozásokat fokozatosan felőrölték, tulajdonosaikat és alkalmazottaikat nagyobb vállalatokba, vagy kisipari termelőszövetkezetekbe (ktsz) kényszerítették. Az 1949. december 31-vel befejezettnek nyilvánított hároméves terv Zala megyei összegzésében 3.285 új építésű lakás, 3883 gazdasági és egyéb épület, valamint 76 középület szerepelt. Ezen kívül megépült 135 km út, és 330 hidat állítottak helyre 1.344 m nyílással. Ez a terv még főként a helyreállításra koncentrált, habitusában és jellegében még jelentősen eltért a tervutasításos gazdasági rendszerre jellemző középtávú tervektől. Az új politikai rendszer folyamatosan alakította át az államigazgatási struktúrát, ami több megye, így Zala esetében is jelentős területi módosulásokat eredményezett. A balatonfüredi járást már 1946. január l-jén Veszprém megyéhez csatolták, a szentantalfai körjegyzőség kivételével. 1948. augusztus l-jén viszont Somogy megyétől Zalához csatolták a somogyszentmiklósi (Bagolasánc, Liszó, Somogyszentmiklós) és a miháldi (Miháld, Pat, Sand) körjegyzőségeket. A legnagyobb változás azonban 1950. március 16-án történt, amikor elcsatolták Zalától a tapolcai, a sümegi és a keszthelyi járásokat, ugyanakkor hozzácsatolták a surdi (Surd, Belezna, Nemespátró) és Vasból az egervári (Egervár, Gősfa, Vasboldogasszony) körjegyzőséget. Ugyanezen a napon szüntette be tevékenységét a főispáni hivatal, és mondott le — akkor már tartalom nélküli — tisztéről az utolsó zalai főispán, Baráti József. A diktatúrákra jellemző kicsinyesség — és butaság — érhető tetten néhány, a politikai rendszerrel összeegyeztethetetlennek kikiáltott községnév megváltoztatásában is (Zalanémetfalu-Ligetfalva, Nemestördemic-Badacsonytördemic, később Nemespátró-Pátró, Nemesrádó-Rádó). 1950. június l-jén megszüntették a novai és a pacsai járást, ezzel befejeződött Zala megye területi átszervezése. 1950. második felében — az előző évben életbe léptetett sztálinista alkotmány alapján — hozzákezdtek a közigazgatás átalakításához, a tanácsrendszer megszervezéséhez. A pártvezetés — a Magyar Függetlenségi Népfront közbeiktatásával - előre kinevezte az alakítandó tanácsok tagjait, így állt fel 1950. június 15-én Zala Megye Tanácsa. Augusztus 15-én alakították meg a városi és a járási tanácsokat, létrehozva egyúttal az egységesített tanácsi hivatalszervezetet is. A helyi tanácsok megválasztására, vagy inkább — a nép által való — megszavaztatására október 22-én került sor, amely alig változtatott az eredetileg kijelölt helyi és felsőbb testületeken, valamint a vezető személyeken. A különböző tanácstestületek (tanács, végrehajtó bizottság, állandó bizottság) nem igazán kerültek operatív döntési helyzetbe, lényegében a hivatal, azon keresztül is a párt döntéseit legitimáltatták velük. A gazdasági élet és a közigazgatás területén végbement kádermozgások természetesen nem hagyták érintetlenül az „első mozgatót", a pártot sem. 1950. február 16-án érkezett meg Szatmárból az ide kinevezett új megyei első titkár, Darabos Iván. (A KV Lakatos Dezső korábbi titkárt Veszprém megyei titkárnak nevezte ki.) Központi utasítás alapján 1950 nyarán újraválasztották a pártszervezetek vezetőségeit, az alapszervezetektől a megyei pártbizottságokig. Zalában az új vezetőségekben nőtt a fiatalok, illetve a munkások részaránya, elsősorban az egyéb kategóriába soroltak, kisebb mértékben a parasztok rovására. A belső tisztogatásokkal párhuzamosan folytatta harcát az MDP a rajta kívül megmaradt egyetlen szervezett erő, az egyházak ellen is. Ez Zala megyében különösen éles konfrontációt eredményezett, tekintettel a katolikus egyház mély társadalmi beágyazottságára. Az egyházat degradáló, 1950. augusztus 30-án megkötött „egyezmény" után, a politikai küzdelmek a hitoktatás terén csúcsosodtak ki. Az egyházra nehezedő nyomást jól szemlélteti, hogy míg az 1951/52-es tanévben a beiratkozott összes tanuló 65 %-a jelentkezett hittanra (azonban már csak 38 %-uk járt el), addig a következő 1952/53-as tanévben a beírt tanulóknak mindössze 6,5 %-a jelentkezett hitoktatásra és ebből is csak 2,2 % volt a ténylegesen megjelenők aránya. 1951-től az ötéves terv előirányzatainak megemelése után fokozott terhek nehezedtek a mezőgazdaságra, hiszen a pótberuházásra szánt pénzeszközök nagy része csakis e szektor kizsákmányolásával volt előteremthető. A szocialista mezőgazdaság erősítését akarták elérni a kulákok és a dolgozó parasztok földjeinek fokozott kitagosításával, az adó és a beszolgáltatandó termények mennyiségének emelésével. 1949 és 1952 között a részleges tagosítás Zala megyében 123 községet és 42.409 kh földterületet érintett, amelyből 22.702 kh volt az állami gazdasági és 19.707 kh a tszcs-k részére történt területcsere. Az általános tagosítás 1951-1953 februárja között 38 községet és 43.705 kh-at érintett, amelyből 5.439 kh az állami gazdaságok, és 38.260 kh a tszcs-k részére történt. A területcseréknél az esetek túlnyomó többségében a tszcs-n kívüli dolgozó parasztok, illetve a kuláknak minősítettek jártak rosszabbul. Az 1952/53-as gazdasági évben 885 embert vettek fel a kuláküstára, amíg a beadásra kötelezett dolgozó parasztok száma: 52.278 volt. A kulákok és a dolgozó parasztok mellett nyomás nehezedett az ún. kétlaki munkásokra is, közülük például 1952-ben 831-en 6087 kh földet voltak kénytelenek az államnak „felajánlani". 1950 január végén Zalában már 75-re emelkedett a tszcs-k száma, ezekben összesen 1339 tag 12.809 kh-on — a megye területének másfél százalékán — folytatott közös gazdálkodást. Jellemző, hogy a tagságnak több mint a 294