Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996)

A polgári megyétől a rendszerváltásig (1849–1990-es évek) - Szilvás Rudolf: A polgári kor egészségügyi szervezetének kialakulása

VZala megye ezer éve elmeintézetekben kényszerzubbony alkalmazása még a 20. század első felében is bevett szokás volt. 1895-ben Zalában 215 elmebeteget és 480 „hülyét" tartottak nyilván. A rendelkezésre álló adatok szerint a zalai orvosok empátiát tanúsítottak az elmebetegek iránt, szükség esetén igyekeztek kórházi elhelyezésükről gondoskodni, amire a 19. században Bécsben, a budai tébolydában, a budapesti Rókus kórházban, a tehetősebbeknek Pápán volt lehetőségük. Zalaegerszegen az 1886-ban megnyílt 43 ágyas új kórházban két ágyat tartottak fenn elmebetegek átmeneti elhelyezésére. Nagykanizsán ugyanebben az időben két, félig a föld szintje alatt lévő kórházi „zárkában" különítették el az elmebetegeket. A magukra maradt tehetetleneket, elmebetegeket, siketnémákat, vakokat gondnokság alá helyezték. Az egészségügyi ellátás intézményrendszere Zalában az egészségügy intézményeinek fejlődése a 19. században lassúbb volt, mint a megyék többségében. 1851-ben, a Muraköz ideiglenes elcsatolása után, a 264.349 népességű megyében 12 orvos, 38 alacsonyabb képzettségű sebész, 18 okleveles bába, 10 gyógyszerész és 6 állatorvos volt. Az 50 orvos közt volt a megyei főorvos és a megyei másod-főorvos is, aki a nagy kiterjedésű megyére való tekintettel a sümegi és a tapolcai járásban látta el a hivatalos teendőket. A nyolc járásban egy-egy járási főorvos tevékenykedett. A többiek magánorvosok, vagy uradalmakban, kórházakban, fürdőhelyen dolgoztak. Egészségügyi szolgáltatást végeztek még a borbélyok, akik eret vágtak, köpölyöztek, fogat húztak. Szinte minden településen található volt egy-egy népi orvoslással foglalkozó személy, rendszerint asszony, akiben a köznép bízott, és aki könnyebben elérhető volt, mint a leterhelt orvos. Ezek egy része javasasszony, kuruzsló. A férfi kuruzslók inkább állatbetegségekkel foglalkoztak. A század közepén öt kórház működött a megyében: a 12 ágyas zalaegerszegi kórház, a 10 ágyas kanizsai magán és ugyanitt a 14 ágyas izraelita kórház, a gróf Festetics György által alapított 14 ágyas keszthelyi kórház és a 3 ágyas balatonfüredi kóroda. Ezekben a kis kórházakban a szegényeket, cselédeket, mesterlegényeket gyógykezelték, valamint azokat, akiknek otthoni ápolása nem volt biztosítva. A betegek 10-10 %-át bujakórosok és tbcsek tették ki. Sebészileg többnyire végtagcsonkolással, behorpadt koponyacsont kiemelésével, hályogszúrással (szürkehályog műtéttel), sebellátással foglalkoztak, sérvműtétet végeztek, töréseket, ficamokat kezeltek, de ezekhez a beavatkozásokhoz a korabeli viszonyok miatt általában nem volt szükséges kórházi felvétel. Járványok esetén ideiglenes járványkórházakat állítottak fel, számuk akár a százat is elérhette. Ilyenkor a magánorvosokat is munkára kötelezték, napi 48 pengőforint orvosi díj és útiköltség ellenében. Ok viszont kikötötték, hogy házastársuk vagy gyermekeik legalább 100 pengőforintot meghaladó nyugdíjat kapjanak, ha az orvos elkapja a betegséget és belehal. Szembetegek gyógykezelése is ideiglenes kórházakban történt, Budapestről kirendelt szemspecialista orvos segítségével. Az elítélteknek külön kórháza volt: a 12 ágyas megyei, a 8 ágyas türjei, a 4 ágyas alsólendvai, a 3 ágyas kanizsai, a 2 ágyas keszthelyi börtönkórház. Katonakórházakat a mindenkori katonapolitikai feladatoknak megfelelően telepítettek. Nagyobb kórháza a Kanizsa melletti Komárvárosban állomásozó egységnek volt. Az egészségügyi alapellátás megszervezése, a kórházi ellátás fejlődése A lakosság kedvezőtlen egészségi állapota és a fenyegető járványok szükségessé tették az alapellátás szervezetének kialakítását és az orvosi létszám növelését. Erre 1856-ban került sor. Ekkor 30 egészségügyi kerületet, orvosi kört szerveztek. A községek egyharmada - köztük Szépeinek, Kapornak, Hahót, Pacsa, Zalaapáti — szerette volna az állás betöltését elodázni, mivel az orvos fizetése a helyi adót terheli. Néhány község elöljárósága azzal érvelt, hogy a szegény beteg úgysem megy orvoshoz, inkább Istennek ajánlja lelkét. Ha pedig mindenképpen orvost kell szerződtetni, akkor a legkisebb fizetést állapítsák meg részére. A szigorú központi hatalom mégis utasította a községeket, hogy kössenek szerződést a pályázatra jelentkező orvossal. A szerződésben kikötötték, hogy a szegényeket ingyen kell kezelni, a fizetőképest pedig a megállapított díjért. Az orvos ezen felül pénzt nem fogadhat el, legfeljebb ajándékot. A zalaegerszegi orvos fizetése egy évre 300 pengőforint készpénz, 30 pengőforint tűzifa, 702 pengőforint gabonapénz, 80 pengőforint szállásbér és fuvardíj volt. A körorvosi állások betöltése azonban a kevés orvos miatt évtizedekig elhúzódott. 1898-ban 30 körorvos dolgozott a megyében, két állás betöltetlen volt. Az összes orvosi létszám azonban az 1851. évi 50-ről 75-re nőtt, ami a körorvosokon kívül tartalmazza a megyei, a járási tiszti főorvosokat, a kórházi, a fürdő- és az uradalmi orvosokat, és az egyeden fogorvost. A bábák száma 78, a gyógyszertáraké 29. Összehasonlításul: 1990-ben a százezerrel kevesebb lakosú megyében 850 orvos dolgozott. A zalai egészségügyi ellátás további, de még mindig lassú fejlődésére az orvostudományban bekövetkező változások is hatással voltak. A század közepén az aether altatás bevezetése, majd Semmelweis tanainak érvényesülése nyomán mód nyílt a sebészet eredményesebb művelésére. A század utolsó harmadában a bakteriológia kialakulása a betegségek okainak korszerű értelmezését tette lehetővé. A sebészetben elindult a specializáció. Új gyógyszerek, új vizsgálóeszközök kerültek forgalomba. A századforduló után a röntgen orvosi alkalmazása újabb jelentős lépést jelentett a diagnosztikában. A gyógyíthatóság kiszélesedése az eddig zömében 10-20 ágyas kórházak helyett nagyobb kórházak létesítését tette szük258