Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996)
A polgári megyétől a rendszerváltásig (1849–1990-es évek) - Tyekvicska Árpád: A Mindszenty-jelenség
TyekvicskaÁrpád: >y Ahogy régen, most is boldog voltam velük"Mindszenty (Pehm) József és Zalaegerszeg Távozása Zalaegerszegről Plébánosi, papi teljesítménye — a kor mércéjével mérve — kiemelkedő, országosan is ismert volt. 1940-ben egy Zalaegerszegről elszármazó jezsuita misszionárius írja Kínából: „Az egész országból összevetődött magyar miszszionáriusok között nincsen egy sem, aki ne ismerné hírből Méltóságodat!" De közismert volt feltétlen legitimizmusa is, püspöki kinevezése pedig Horthy hozzájárulása nélkül nehezen volt elképzelhető. Eredetileg mind a nuncius és Serédi hercegprímás, mind a kormány más személyeket jelölt a posztra. Pehm (akkor már Mindszenty) neve hivatalosan 1943. december 14-én bukkant fel először a vonatkozó iratokban, amikor Angelo Rótta sürgős információt kért róla Seréditől, mint az üresedésben lévő egyik püspöki szék lehetséges várományosáról. Tudjuk: Mikes püspök járt el érdekében. A prímás Rotta-nak írt válaszában „szenvedélyessége", a papokkal szembeni szigorúsága miatt nem javasolta a zalaegerszegi plébános kinevezését. (A véleményben nem nehéz felismernünk Pehm és Grősz József személyes konfliktusát!) A nuncius másként látta a kérdést, és végül a Kállay kormány is elfogadható jelöltnek nyilvánította. 1944. március 1-én már eldöntött tény volt: Zalaegerszeg plébánosa, mint könyvének hőse, Padányi Bíró Márton egykor, a királynék városának püspöke lesz. Zalaegerszeg két világháború közötti történetének meghatározó alakja távozott ekkor a városból. A plébános markáns személyiségét tisztelői így őrizték meg: „a vallás terén szigorúsága talán egyedülálló volt az egész egyházmegye területén. Roppant nagy felkészültséggel nézett szembe minden olyan cselekedettel, ami nem volt helyes." Széles látókörű, rendkívüli ember benyomását keltette, minden érdekelte a világpolitikától kezdve a városi, egyházmegyei és hitéleti vonatkozásokig. „Szónoklataiban szép magyaros nyomatékozással, a megfontoltság éreztetésével beszélt. Szemeit néha nem a hallgatóságra, mint inkább egy feltételezhető eszmére szegezte, mint aki lelke hátteréből szól. Mozdulatai illők s nem nagyszámúak, arca a szellemi ember nemes vonalaival válik ki, nagy dióbarna szemeiben erély s fölény nyilvánul meg, arckifejezése olykor kissé komor." Ellenfelei - ilyenek is voltak szépszámmal - inkább a tekintélyhez, a címekhez ragaszkodó, „gőgös" „zalai lámát" őrizték meg emlékezetükben. (A láma kifejezést már Pehm előtt is alkalmazták a zalaegerszegi plébánosokra.) Ez a kettősség ma is tetten érhető a városban. О maga egerszegi híveitől így búcsúzott: „Én Jézus útján igyekeztem szolgálni minden társadalmi réteg lelkében. Ha hibáztam, azt felejtsétek el az Úrjézus nevében. Ha valakit megbántottam, azt a jónak szenvedélyes akarata idézte elő. Ha pedig túloztam, azt igyekeztem jóvátenni. Akik az Istent keresik, azoknál a hiba is jóra fordul." Mi, zárásként, azt a mondatát idézzük, amivel ő búcsúztatta könyvének főhősét, Bíró Mártont: „hibázott is, mert dolgozott. Csak a tétlenek azok, akik egynél több hibát nem követnek el életükben." 255
