Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996)

A polgári megyétől a rendszerváltásig (1849–1990-es évek) - Strágli Lajos: A zalai szénhidrogénipar Tiranon után

Srágli Lajos: Л %alai szénhidrogénipar Trianon után mértékű iparosítása révén megnövekedett olajigény kielégítése csak a mezők erőltetett termeltetésével volt lehetséges. Ennek káros hatása a nagylengyeli mezőben már 1954-ben tapasztalható volt. Földgázt Zalában a bázakerettyei és a lovászi mezők termeltek. A MAORT önmaga szolgáltatott földgázt az olajmezők falvainak és Nagykanizsa városának. A MAORT megszűnése után, 1950. október 1-én a földgázszolgáltatás feladatainak megoldására a Nagykanizsa Város Tanácsa VB irányításával hozták létre a Nagykanizsai Földgázüzem Vállalatot, a későbbi Középdunántúli Gázszolgáltató Vállalat, majd Részvénytársaság elődjét. A nagylengyeli nagy viszkozitású kőolaj feldolgozására 1952-ben kőolaj-finomítót építettek Zalaegerszegen. A kezdetben 350 tonna havi kapacitású üzemet hat hónap alatt építették fel. Először csak két terméket állítottak elő: izzófejes traktorok számára az ún. hosszúpárlatot (benzin, petróleum, gázolaj keveréke) és az ipari kazánok fűtésére alkalmas pakurát. A vállalat 1954. augusztus 20-án átadott újabb atmoszférikus és vákuumdesztillációs üzeme már a bitumengyártásra készülve létesült. A bitumengyártás 1954 szeptemberében kezdődött el, s napjainkig fő terméke az azóta sokat fejlődött, korszerűsödött kőolaj-finomítónak. A foglalkoztatottak száma a kezdeti 87 főről rohamosan emelkedett: a legmagasabb szintet 1968-ban érte el (738 fő). A vállalat 1954-ben kapta a Zalai Kőolajipari Vállalat nevet, melyet hosszú időn át viselt. Jelenlegi neve: Magyar Olaj- és Gázipari Rt. Zalai Finomítója. Jelentős változáson ment keresztül a MAORT által Nagykanizsán létesített gépgyár, a hajdani „Vasvázas". Az államosítás után létrehozott Ásványolaj Gépjavító Nemzeti Vállalat tevékenységi körének bővítésével, kőolajipari gépgyárrá fejlesztésével 1951-ben létrehozták a Dunántúli Ásványolaj Gépgyárat. 1950-ben elkezdték a mélyszivattyú himbák gyártását, majd a következő években más kőolaj-bányászati gépek, eszközök mellett kőolajfinomítók, vegyipari üzemek berendezéseinek gyártását is. 1952-ben a gépgyárat is a MASZOLAJ Rt.-hez csatolták, ennek keretein belül működött 1954-ig. Ezt követően önálló váüalattá alakult (1954. október 1.) Dunántúli Kőolajipari Gépgyár néven. Az 1950-es és 1960-as években a gyár tovább bővült, új üzemcsarnokok épültek, új gyártmányok (kőzetfúrók, tolózárak, fúróárbocok, stb.) gyártása indult el. Az 1960-as évek végén már közel kétezer - többségében saját fejlesztésű - terméket állítottak elő. A DKG 1957-től az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt tagvállalataként működött. A vállalatból 1992. július l-jén létrehozták a DKG-EAST Kft-t, majd 1994. októberében a DKG-EAST Rt-t. Az 1950-es évek második felében ismét gyorsított ütemben folyt a kutatás további szénhidrogénmezők után. 1956-ban állították termelésbe a barabásszegi mezőt, továbbá Küimán (1955), Bajcsa (1956), Belezna (1964), Zalatárnok (1966), Ortaháza (1970), Pusztaapáti (1973), Szilvágy (1974), Pusztamagyaród (1977), Zalakaros (1978), Zebecke (1979) mellett találtak kisebb kőolaj- illetve földgáz felhalmozódásokat. Az 1960-as években a meglévő régi mezők termelése erősen csökkent. Ezt követően kezdetét vette a másodlagos, harmadlagos termelési módszerek alkalmazása, majd a mélyszinti kutatás. A kőolajtermelés csökkenésével párhuzamosan a kőolajbányászatban foglalkoztatottak létszáma is csökkent: a legmagasabb 1960-ban volt (5.235 fő), de 1985-ben már csak 3.415-en dolgoztak a zalai kőolajbányászati üzemekben, mely létszám azóta is folyamatosan csökkent. 245