Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996)

Előzmények (a kezdetektől a magyar honfoglalásig) - Müller Róbert: Római és népvándorlás kor

Müller Róbert: Л római- és a népvándorláskor Zala megye területén A legújabb eredmények arra mutatnak, hogy ennek a környéknek az etnikai viszonyai a 6. század végén és a 7. század elején még az eddig feltételezettnél is bonyolultabbak voltak. Az erődtől délre mintegy 800 m-re 1998-99ben egy olyan temető feltárása kezdődött meg, amely egyidős az erődben talált temetkezésekkel, de egy önálló közösség sírjait rejti. A temetkezések rítusa és nagyrészt a viseleti tárgyak is egyaránt eltérnek a korai avar és a Keszthely kultúra leleteitől. Vezetőjüket egy hatalmas, deszkával bélelt és fedett kamrasírba temették, amelyből az egykorú rablás ellenére több aranytárgy került elő. Csatjának belső felére görög betűkkel írták a nevét, amely magyarul azt jelenti, hogy az antok legyőzője. Ez a lelet átvezet bennünket Zala megye avarkori településtörténetének egy másik érdekes jelenségéhez. A Zala folyótól nyugatra elterülő vidék, mint említettük, lakatlan volt. A 7. század elején azonban benépesült ez a terület is. Ma már több mint 15 avarkori település helyét ismerjük megyénkből, és a nagy sírszámú temetők alapján Pókaszepetk — Zalakomár csoportnak nevezi a kutatás ezt a népességet. A települések leggyakoribb leletei a kerámiatöredékek. Ezek között egyaránt megtalálhatók az avarok kézi korongon készített körbefutó vízszintesvagy hullámvonalakkal díszített edényei, és az erős vállú, szűk aljú, függőleges peremű, kezdetben kézzel formált, díszítetlen un. prágai típusú kerámia, amely az Elba és Kijev környéke között élő szlávok jellegzetes kerámiaformája. Ezeken a településeken tehát avarok és szlávok éltek egy közösségben. Ezt bizonyítják a temetők is, amelyek birituálisak. A szlávok szokásaiknak megfelelően elhamvasztották halottaikat, az avarok nem. A két etnikum keveredésének jele, hogy a gyakori kettős temetkezések közt elfordult egy sírgödörbe temetve a hamvasztásos és a csontvázas sír, amit a szlávok közt divatos özvegy áldozattal lehet összefüggésbe hozni. Az avarok vezetőrétege katonáskodott. Ezeket az egyéneket felövezve, fegyverrel — lándzsa, kopja vagy kard - és lovukkal együtt temették el. Kik lehettek az idetelepítettek? Nos a Kijevi Evkönyvekben szerepel, hogy az avarok meghódoltatták a szláv du(d)leb törzset, a 9. századi források pedig a Mura környékére lokalizálható an említenek olyan helyneveket, amelyekben ez a törzsnév őrződött meg. Az avar uralkodó, a kagán 602-ben küldte Apsich nevű vezérét erős sereggel a Fekete tenger partvidékén élő antok ellen. Apsich nemcsak az antokat győzte le, hanem valószínűleg a Bug folyó mentén élő dudlebeket is, és az innen elhurcolt foglyokat telepítették le az avarokkal közösen az addig lakadan zalai tájakon. A Fenékpusztán előkerült felirat alapján az ott eltemetett egyén részt vett ezen a hadjáraton. Az avarok gyakran intéztek támadást a bizánci birodalom és a szomszédos népek területei ellen. 626-ban azonban Kostantinápoly falai alatt súlyos vereséget szenvedtek, amit belviszály követett. Az avaroknak alávetett bolgárok fellázadtak, és maguknak követelték a kagáni rangot. A polgárháború során az avarok nehezen lettek úrrá a helyzeten, amely azzal végződött, hogy a bolgárok a bajorokhoz menekültek. Úgy tűnik, hogy a Keszthely kultúra népességének vezetőrétege ebben a polgárháborúban a vesztes fél oldalán állt, így nem kerülhette el a büntetést. 630 táján sikerrel ostromolták meg az avarok a fenékpusztai erődöt, amit kifosztottak - a bazilikában lévő sírokat is kirabolták - majd felgyújtottak. A bazilikát többé nem is állították helyre, a horreum melletti temetőben is ekkor szakadt meg a temetkezés. A Keszthely kultúra népessége helyén maradt, de gazdag vezetőrétege eltűnt. A Keszthely környékén élő keresztény népesség közveden avar fennhatóság alá került, és avarokat telepítettek közéjük. Közös temetőikbe térben elkülönülve temetkeztek a pogány avarok és a keresztények. Utóbbiak éppen világnézetük miatt a 8. század végéig meg tudták őrizni etnikai különállásukat és anyagi műveltségüket, amely a külvilágtól való elszigeteltség folytán olyan formákat öltött, amelyek kizárólag csak Keszthely környékén fordulnak elő. Az avar katonai parancsnokság székhelye a keresztények szállásterületének közepén, a mai Gyenesdiás területén lehetett. Az itt feltárt, és 630 után megnyitott temetőbe kizárólag avarok temetkeztek. Az egyik roppant gazdag temetkezés, a 660-as évek főnökének sírja, szerencsére nem esett áldozatul későbbi sírrablásnak. 670 körül új népesség költözött a Kárpát-medencébe, és megkezdődött a közép avar időszak. Az újból megerősödő avar birodalom nyugati terjeszkedésbe kezdett, és hamarosan a bajorok is elismerték a mai felsőausztriai Enns folyót, mint a birodalom új nyugati határát. Ezzel az átrendeződéssel hozható összefüggésbe a Zala és a Mura közötti területen megfigyelhető változás is. Az eddig ismert avar-szláv temetőkben ugyanebben az időszakban megszakadtak a temetkezések, és amennyire a települések leletanyaga keltezhető, azokat is elhagyták Kései avar harcos övveretei és felszerelése Zalakomárból (Göcsejt Múzeum). 23