Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996)

Előzmények (a kezdetektől a magyar honfoglalásig) - Müller Róbert: Római és népvándorlás kor

Zala megye ezer éve 6. s^á^ad végi korong fibula a fenékpusztai kora avarkori temetőből, bizánci munka (balatoni Múzeum). amelynek leletei, és a halottakon megfigyelhető koponyatorzítás egyértelművé teszi, hogy ide egy kisebb keleti gót közösség temetkezett. A keleti gót időszakot követően az írott források alig szólnak területünkről. Csak feltételezhetjük, hogy Odoaker itáliai királysága vagy a germán szvébek terjesztették ki itt hatalmukat. A század végén valószínűleg a keleti gótok ravennai királyságának befolyása érvényesült. A 6. század elejétől aztán egy másik germán nép, a langobardok tűntek fel a Duna mentén, fokozatosan meghódították az Észak-Dunántúlt, majd kihasználva a bizánci — keleti gót háborút 535-536-ban a Dél-Dunántúlt is megszállták. Ekkor nyitották meg a fenékpusztai átkelő védelmére rendelt harci egység, egy fára temetőjét az átkelő déli oldalán, Vörsön. A megye területének döntő része továbbra is lakatlan maradt, az új népesség emlékeit csak Keszthely környékéről ismerjük. A várostól délre került elő egy nagyon előkelő közösség alig 10 sírból álló temetője, amely az egykorú rablás ellenére, több értékes arany tárgyat rejtett még. 547-ben egy két évtizeden át tartó háborúskodás kezdődött a Dunántúlt birtokló langobardok és az Alföldet, Erdélyt és a Szerémséget megszállva tartó gepidák között. A bizánci birodalom kezdetben a langobardokat támogatta, de 565-ben a gepidák oldalára állt. A megsemmisítő vereséget elkerülendő, a langobardok az alig pár évvel korábban az Al-Dunához vonult avarokkal kötöttek szövetséget, győzelem esetére a gepidák területét, és saját állatállományuk 10 százalékát felajánlva. Az avarok 567ben legyőzték a gepidákat, és a Szerémség kivételével megszállták az egykori Gepidiát. A langobardok csak ekkor jöttek rá, hogy új szomszédaik sokkal veszélyesebbek, mint korábbi ellenségeik, és további szövetség fejében 568 tavaszán kiürítve a Dunántúlt, Itáliába vonultak. Története során először került közös uralom alá az egész Kárpátmedence. A nomád életmódot folytató avarok számára az erdős, dimbes-dombos zalai táj nem kínált megfelelő életteret. Nomád szokás szerint az avarok is védelmi célból szállásterületüket széles lakatlan sávval övezték. Keszthely környékének kivételével a megye területe ehhez a gyepűhöz tartozott. De Keszthely környéke is különleges helyet foglalt el az új birodalomban, mert az itt élő őslakosság nem vonult el a langobardokkal, hanem helyben maradt. Szolgáltatásaikra, terményeikre és kézműipari termékeikre szüksége volt az avaroknak, ezért 568 után további telepeseket hoztak vagy csábítottak ide bizánci és germán területről. A korai avarkor első szakaszában úgy tűnik etnikailag meg sem jelentek itt az avarok. Az őslakosság és a jövevények viszonylagos önállóságot élveztek, saját vezetőrétegük uralma alatt éltek. Központjuk a fenékpusztai erőd volt. A pogány avaroktól nemcsak keresztény hitük, hanem anyagi kultúrájuk is megkülönböztette őket. Az avar szállásterület délnyugati peremén élve kapcsolatot tarthattak fenn a keresztény külvilággal, követhették az ottani divatváltozásokat. A vezetőket az erődben lévő bazilikába temették, hozzátartozóik a bazilikától délre a horreum keleti oldalán nyugodtak, a köznép temetője pedig a déli erődfalon kívül volt. A férfiak bizánci vagy langobard övgarnitúrákat viseltek, fegyver alig került sírjaikba. Igazán jellegzetesek a női viselet tárgyai: a kosárkás fülbevalók, a mellen hordott ruhatűk, a ruhát díszítő korongfibulák, amelyeken gyakran láthatók keresztény jelenetek. Kedvelték a karpereceket, amelyek kígyó fej ben végződtek. Ezt a sajátos anyagi műveltséget, amelynek lelőhelyei egy alig 30 km átmérőjű körben találhatók csak, a kutatás Keszthely kultúrának nevezi. Tausíro^ással díszített, 7. s^á^adi germán övgarnitúra a ^alakomári avarkori temetőből (Göcseji Múzeum). 22