Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996)

A polgári megyétől a rendszerváltásig (1849–1990-es évek) - Csóti Csaba: Káosz és megszállás Zala megyében 1918-ban

Zala megye ezer éve nek tekintett vidékek megtámadása valószínűleg nem szerepelt a hadvezetés hivatalos céljai között. Kvaternik ezredes a Muraköz könnyű megszállásából vonhatta le azt a következtetést, hogy meg lehetne próbálni a további terjeszkedést is. E terület elfoglalása kétségkívül beleillik a jugoszláv-csehszlovák korridor megteremtésének tervébe, konkrét bizonyítékaink azonban jelenleg nincsenek arról, hogy ez a stratégiai cél szerepet játszott volna a támadás megindításában. A betörés során december 27-én elfoglalták Alsólendvát, 28-án pedig a vidék másik központját, a Vas megyei Muraszombatot. A támadást Erminij Jurisic kapitány vezette. Ezzel az akciójukkal azonban a horvátok elszámították magukat. Egyrészt a magyar kormány, a budapesti antantmisszión keresztül tiltakozással fordult Franchet d' Espereyhez, az antant keleti hadseregének parancsnokához, másrészt — mivel a SzHSz katonai főparancsnokság hivatalosan nem vett tudomást a megszállásról — elrendelték a támadók visszaszorítását a Muráig. Az 1919. január 3-án lefolyt muraszombati ütközet következményeként a délszláv csapatok visszavonultak a Muraközbe. A Lendva-vidék egyelőre elkerülte a megszállást. A muraközi és a vendvidéki bevonulásokat az antant „főhatalmai" nem támogatták. Ahhoz azonban nem volt sem erejük, sem akaratuk, hogy ilyen, számukra jelentéktelen demarkációs vonal-módosítás ellen fellépjenek. Különös tekintettel arra, hogy ezt a „módosítást" szövetségesük követte el az épp csak minap legyőzött ellenfelük kárára. Az 1918 őszén és telén történteket és a kormányzati „erélytelenséget" látva Zala megye vezetése kezdte meglehetősen tágan értelmezni a megyei autonómiát. Ennek keretében készültek arra, hogy az 1919. január 10-én tartandó vármegyei közgyűlésen a „vármegyei nemzeti s^ínű %ás%ló alá fegyverbe hívják a vármegye minden hű fiát" abból a célból, hogy visszafoglalják a megszállt Muraközt. A közgyűlés megtartását a kormánybiztos rendeletileg megtiltotta, elkerülendő az esetleges fegyveres konfliktust és annak nemzetközi következményeit. A zalaiak felkelésről szóló ötletükkel azonban nem hagytak fel. A határkijelölés során 1921-ben ismételten előhozakodtak ezzel az elképzelésükkel, de Bethlen kormánya ugyanúgy nem fogadta lelkesedéssel ezt az ötletet, ahogyan a Károlyiadminisztráció sem. 1919. január 18-án Franchet d' Esperey a magyar kormánynak a demarkációs vonal megsértése miatti tiltakozására olyan értelmű választ adott, amelyből kiderült: Magyarország csak elszenvedője lehet az antant cselekedeteinek, nem pedig kritikusa. Ugyanezen a napon a horvátok megszállták a Dráva jobb partján fekvő Légrádot is. Ezzel a kezükbe került a Horvátországból Muraközbe vezető mindkét Dráva-híd. (Az első, a varasdi már a megszállás előtt is horvát kézen volt.) Nem tudni, hogy Ivan Novak pontosan mikor érkezett a Muraközbe, hogy megszervezze a polgári igazgatást. Az biztos, hogy 1919. január 7-én már népgyűlést tartott Csáktornyán. Másfél héttel később pedig - immár kormánybiztosi minőségében — értesítette Zala megye elöljáróságát, hogy a Muraközben a hivatalos nyelv a horvát lett, Légrádot, mely mindeddig a nagykanizsai járás része volt, a Muraközhöz csatolták. Ezzel a Muraköz megszállása új szakaszába lépett, megkezdődött a perlaki és a csáktornyai járás betagozódása a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságba.