Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996)
A polgári megyétől a rendszerváltásig (1849–1990-es évek) - Csóti Csaba: Káosz és megszállás Zala megyében 1918-ban
Csáti Csaba: Káosz és megszállás Zala megyében 1918-ban Drávavásárhelyt azonban csak november 12-én, több mint fél órás, szabályos ostrom után tudták bevenni, mintegy 410 fős, reguláris fegyvereseket is felvonultató „hadsereggel". A drávavásárhelyi véres összecsapás hatására a horvát fél is megmozdult. Varasdon a megtorlást úgy értelmezték, mint a magyaroknak a horvátok elleni irtóháborúját. A varasdi polgármester felhívására mintegy háromszázadnyi önkéntes, Ivan Tomasevic vezetésével betört a Muraközbe, ám Drávavásárhelynél vereséget szenvedett a magyar erőktől. A megyei vezetők és a különítmények természetesen elszánt dühvel viseltethettek a fosztogatókkal szemben. Egyetlen korabeli irat, nyilatkozat, újságcikk sem utal azonban arra, hogy a kemény intézkedések „fajgyűlölettel", a horvátság elleni tudatos fellépéssel párosultak volna. A központi kormányzat, a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság tiltakozása nyomán, 1918. november-december folyamán békésebb fellépésre, földosztásra és muraközi autonómiatervek kidolgozására szánta el magát. Eddigre azonban jelentősen megváltoztak Kelet-Közép-Európa politikai viszonyai. A belgrádi katonai konvenció aláírását követően, az immár egységes délszláv államnak elsődleges célja az egyezményben foglalt megszállási lehetőségek kihasználása volt. A konvenció Baranya és Somogy megyék esetében sem pontosan határozta meg a demarkációs vonalat, zalai területekről, a horvát nacionalistáknak oly fontos Muraközről pedig egyáltalán nem rendelkezett. (Bár kétségtelen tény, hogy a konvenció elvben lehetővé tette Magyarország bármely pontjának megszállását.) A Zala megye déli részén történtek nyomán keletkezett indulatok viszont „reális" lehetőséget teremtettek a SzHSz Királyság számára ahhoz, hogy területi igényeit érvényesítse a Muraköz vonatkozásában is. Idő és katonai felkészülés kérdése volt csupán, hogy mikor történik meg a támadás. Az ürügy a megszállásra a magyaroknak a horvátok elleni „irtóhadjárata" és a horvátság több évszázados „elnyomása" volt. Az előbbit a drávavásárhelyi eseményekkel vélték bizonyítani, az utóbbi pedig — legalábbis a délszláv nacionalisták szerint - „közismert tény" volt. Nikola Pasic, a szerb-horvát-szlovén miniszterelnök úgy vélhette, hogy a Muraköz megszállásával a stratégiai pontok megszerzésén túl, a horvát nacionalista indulatokat is kielégítheti. Ezért amikor Ivan Nóvák perlaki ügyvéd, a Muraköz „felszabadításának" lelkes híve megjelent Belgrádban a régensnél, hogy a katonai akció szükségességét hangoztassa, tulajdonképpen nyitott kapukat döngetett. Az óvatos szerb diplomácia azonban igyekezett elkerülni a demarkációs vonal nyílt és látványos megsértését, ezért — a készültség fenntartásának szándékával - december 11-én a hadsereg főparancsnoksága olyan értelmű rendelkezést küldött az I. szerb hadsereg parancsnokának, hogy bár a demarkációs vonalat nem lépheti át, Pécstől nyugatra szerezzen érvényt a Dráván túli követeléseknek. A horvátok készülődése Zala megye tisztikara előtt ismert volt. Szorgalmasan gyűjtöttek és továbbítottak a Belügyminisztériumba minden információt, mely a határon túlról érkezett. Ezen információk birtokában már december 9-én várták a támadást. A belgrádi vezetés az egyre magányosabb Károlyikormány gyengeségét és a délszláv területeknek a nemzetközi diplomáciában való egyre erőteljesebb felértékelődését látva december 24-én hajnalban indította meg invázióját a Muraköz ellen. A támadó csapatok egy gyalogos zászlóaljból és egy lovasszázadból álltak, amit tüzérségi ütegek egészítettek ki. A megszállók ellenállás nélkül jutottak el Csáktornyáig, ahol békésen átvették a hatalmat. Mivel a közigazgatás tisztviselői arra a kérdésre, hogy ellátnák-e az új érában is hivatalukat, nemmel válaszoltak, Perko Károly, a Csáktornyát elfoglaló alezredes biztosította őket, hogy szabad eltávozásukat a „legmesszebbmenő részben támogatni fogja". Slavko Kvaternik, a bevonuló hadsereg parancsnoka Csáktornyára érkezvén közzétette felhívását, amelyben „igazolta" a területfoglalást és felvázolta Muraköz jövőjét: „Nemzetem! Л jugoszláv hadsereg csapatai a mai napon megszállották egész Muraközt, mert nem tűrhették tovább, hogy a horvát nép Muraközben továbbra is nehéz üldözésnek legyen kitéve a magyar zsarnokok részéről. E csapatok parancsnoksága ideiglenesen saját kezébe veszi egész Muraköz igazgatását és a legmagasabb fokú igazságosság elveivel, magának a népnek segítségével akarja gyakorolni ezt az igazgatást. Mihelyt a körülmények megengedik, a közigazgatás ismét a városi személjek kezébe kerül. Л béke és rend megőrzése céljából elrendeli a katonai parancsnokság: 1. Fegyvereket és lőszert 8 napon belül át kell adni a csendőrállomásoknak. 2. Л kocsmákat és vendéglőket este hét órakor be kell zárni. 3. Magyarországra való utazás csak a katonai hatóság külön engedélyével lehetséges. 4. Minden szükségletet és panaszt a katonai parancsnokságnak kell jelenteni amelyek igazságosan vizsgálják meg és mérlegelik azokat. Elvárom egész Muraköz becsületes népétől, hogy a katonai hatóságok munkáját támogassa. Minden vétséget a legszigorúbban büntet a katonai bíróság. Muraközi Testvérek! síz e M^ s Z v ^ág tudja, hogy nagy méltánytalanságot tűrtetek el. Ezeknek most vége! Л mi szabad, nagy királyságunkban olyan nemzeti törvények lesznek, melyek minden régi bajt meggyógyítanak és nemzeti szabadságot, valamint jogot adnak. Kvaternik sk. Л nemzeti hadseregparancsnoka.' A támadó csapatok nem álltak meg a Muraközben, hanem ádépték a Murát és bevonultak a Mura mentére (Prekmurje) és a Vendvidékre is. A Zala és Vas megyékben elterülő, határaikat tekintve majdnem azonos terület219
