Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996)

A polgári megyétől a rendszerváltásig (1849–1990-es évek) - Csóti Csaba. A trianoni döntés és Zala megye

Zala megye ezer éve elhíresült tanulmány a belügyminisztérium kérésére íródott és 1921. április 15-ére készült el. Augusztus elején azonban a budapesti határmegállapító központ rábólintott a magyar határkijelölő biztosnak arra az elképzelésére, hogy a Muraköz visszacsatolása helyett kisebb határkiigazításokra kell törekedni. A trianoni határ módosítását célzó hihetetlen mennyiségű korabeli beadvány, tudományos értekezés közül kiemelkedik az elkészülte után tulajdonképpen okafogyottá vált „Muraközi memorandum". Sehol nem készítettek ilyen mértékű részletességgel határmódosítást célzó beadványt. A magyar-jugoszláv határszakasz másik „kritikus pontján" kidolgozott bácskai memorandum is mind terjedelmében, mind színvonalában elmaradt a zalaiak munkája mögött. A „Muraközi memorandum" ugyanis több volt egy egyszerű kérvénynél. Egy egész megye politikusi nemzedékének gondolkodásmódját tükrözte vissza. A memorandum elsődleges célja az volt, hogy a határkijelölő bizottság tagjai előtt bizonyítsa a Muraköznek és a Mura mentének Magyarországgal való szerves kapcsolatát. A beadványban történelmi jogokról éppúgy szó esett, mint az etnikai helyzetről. A muraközieket a „szerbbel és horváttal rokon" népként aposztrofálták, akik magasabb kulturális szinten állnak, mint a Dráván túl élők. A muraközi horvátok éles megkülönböztetése az anyaországiaktól — a meglévő, elsősorban a természetföldrajzi adottságokból következő különbségek ellenére — természetesen túlzás. A visszacsatolás érdekében kifejtett gazdasági indokok többsége helytálló, ám akad köztük a fantázia világába sorolható is. A memorandum eredeti fogalmazványában például a Dráván és a Murán megépítendő vízierőművekről azt állították, hogy ezekkel pótolni lehetne Magyarország majdnem teljes, a trianoni határok következtében elvesztett kőszénenergia szükségletét. Ezt az érvet nyilván azért hozták fel, mert így kívánták bizonyítani azt, hogy a Muraköz elengedhetetlenül szükséges Magyarország gazdasági életének helyreállításához. Ha még reális is lett volna a vízierőmű terve, a győztesek számára ez sem lett volna elegendő ahhoz, hogy a határt Zala megye javára módosítsák. Az antantdiplomácia elsődleges célja ugyanis nem Magyarország, hanem a szövetséges államok, köztük Jugoszlávia megerősítése volt. A memorandum „szellemét" azonban nem a benne szereplő valós, és a túlzó vagy hamis tények számaránya jelzi. A leglényegesebb az, hogy bármilyen gyakorlati bizonyítékot is hoztak fel a Mura vidéki területek megtartása mellett, végső érvként minden alkalommal a magyarságnak, a szomszéd népek kulturális szintjéhez képest magasabb „kultúráját" említették. A memorandum szövegezői olyan természetességgel hivatkoztak erre, mintha Magyarország nem egy legyőzött, gazdasági erőforrásainak nagy részét elveszített, és társadalmi koherenciájában súlyosan sérült ország, hanem stabil, nemzetközileg elismert állam lett volna. A „Muraközi memorandum" természetesen akkor sem változtatott volna a határokon, ha reálisabb érvekkel, a magyar felsőbbrendűség gondolatától mentesen készítik el. Ennek figyelembevételével is azt mondhatjuk azonban, hogy a kultúrfölény hangoztatása inkább negatív, mint pozitív hatással lehetett a nyugat-európai diplomaták véleményére. Azokat az embereket, akik a térségről szóló ismereteiket részben a Monarchia felbomlásában érdekelt népek által készített propagandakiadványokból, részben a helyi viszonyokat néha csak könyvből ismerő szakemberektől szerezték, a gőgös fogalmazás nem győzhette meg. A határkijelölő bizottság végül is lényegileg nem módosította, nem módosíthatta Magyarország, ezen keresztül Zala megye javára a Trianonban kitűzött határvonalat. A Vend vidék azonban 1922-ben — ha csak egy gyorsan tovatűnő pillanatra is — szóba került a magas diplomácia berkeiben. Amikor Bánffy Miklós magyar külügyminiszter Magyarországnak a Népszövetségbe való 1922. szeptember 11-i felvétele előtt Genfben találkozott jugoszláv kollégájával, Ninciccel, meglepő ajánlatot kapott. A délszláv külügyminiszter kijelentette, hogy — egyéb, jelentősebb határmódosító javaslatai mellett - elképzelhetőnek tartja bizonyos vendvidéki területek átadását Magyarországnak. A magyar külügyminiszter felhatalmazást kért és kapott Irredenta virágkompozíció Zalaegerszegen a Takarékpénztár előtt, 1940 216