Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996)

A polgári megyétől a rendszerváltásig (1849–1990-es évek) - Csóti Csaba. A trianoni döntés és Zala megye

Csóti Csaba: Л trianoni döntés és Zala megye vok összesen 8.000 kataszteri holdat kényszerültek kiüríteni. A nehezen haladó kiürítés után is jugoszláv fennhatóság alatt maradt azonban több magyar lakosú község. A határ végleges kijelölése előtt Vassel elérte, hogy meghallgassák az érintett területek képviselőit. Ennek keretében szeptember-október folyamán a határmegállapító bizottság meglátogatott több Vas és Zala megyében fekvő települést. A községek lakói általában a Magyarországhoz tartozás mellett léptek fel. Mindenhol virággal, köszöntőkkel várták a megbízottakat. A Határmegállapító Központ részére Vassel által rendszertelenül küldött beszámolókból kitűnik, hogy a magyar ezredes nagy jelentőséget tulajdonított ezeknek a szimpátiatüntetéseknek. A zalai falvak véleménynyilvánításának azonban semmi eredménye nem volt és nem is lehetett a határ kiigazításának kérdésében. Az a korabeli magyar törekvés, amely a Millerand-féle kísérőlevélből kiindulva, a nemzeti önrendelkezés alapelvét hangoztatva próbált meg változtatni a trianoni határon, téves vélekedésen alapult. Vassel Károly a zalai határkijelölés során még hitt abban, hogy az angolul szavaló magyarruhás kislány „hatással lesz" a határkijelölő bizottság érzelmeire. Mire azonban a bizottság Baranyába érkezett, Vassel már a szimpátiatüntetések mellőzését kérte, mivel azt tapasztalta, hogy a bizottsági tagokra a zalai felvonulások csak egyetlen hatást fejtettek ki: mérhetetlenül fárasztották őket. A megszállt területeken a szabad véleménynyilvánítást a jugoszlávok minden módon igyekeztek akadályozni. A szelídebb eszközök közé tartozó intézkedés volt, hogy Muraszombaton burkolt fenyegetést tartalmazó plakáton hívták fel az emberek figyelmét arra, hogy a határkijelölő bizottság nem jogosult változtatni a trianoni döntésen. A plakát egyik mondata így kezdődött: „Hogy a lakosságot megmentsem a beláthatatlan következményektől..." A „beláthatatlan következmények" nagyon hamar láthatókká váltak. Lendvaújfalun megverték és börtönbe zárták a Magyarország mellett tüntetőket, máshol vesztegetéssel próbálkoztak. Pártosfalván az embereket levetkőztették, és meztelenül hajtották át a bizottság „elől" Muraszombatra és Ljubjanába. Sokakat deportáltak a Belgrád melletti Smederovoba is. Az augusztus 27-én kiadott, bizalmas jugoszláv rendelet aláírásgyűjtést kezdeményezett a Jugoszláviához való csatlakozás mellett. A rendeletben előírták, hogy „az aláírások valódisága mellett semmiféle kétség ne merüljön fel, miután megtörténhetik, hogy a bizottság egyes tagjai felkeresik az aláírókat is". A korabeli magyar zsidóellenességéből igyekezett tőkét kovácsolni a rendelet alkotója akkor, amikor a „tömeges zsidó nemzetiségű" de „magyar ajkú" aláírók felkutatását szorgalmazta. A Mura-mentén élők tiltakozása azonban néhány községet leszámítva nem változtatott a határokon. Annak ellenére sem, hogy a bizottság 1921. november 12-i tárgyalásán a „nem érdekelt hatalmak" képviselői meggyőződtek arról, hogy az „etnikai és gazdasági érdekek a területet Magyarországhoz fú\ik", az a jugoszláv stratégiai érvelés pedig, amely szerint a muraszerdahelyi hídra biztonságpolitikai okok miatt van szükség, „nem állja meg a helyét". Az egyre feszültebbé váló határkijelölési tárgyalások során Crée ezredes, az általában visszafogott és kimért angol határmegállapító biztos a következő, a brit diplomáciában szokatlanul indulatos kijelentést tette a Mura menti területek kérdésében: „Én elhatároztam, hogy nem adom Magyarországnak az egész területet. Ez érintené a béke alapjait. Л béke létezik, alapjai vannak, ha ezeket megnevezni nem is tudom. A. versaillesi békének nagy alapja például Németországot kisebbé tenni. Es ez az alapja az összes többi Párizsnak környékén kötött békének is". A kemény hangú fogalmazás ellenére két nappal később a bizottság azt javasolta a Nagykövetek Tanácsának, hogy kis mértékben ugyan de módosítsák a magyar-jugoszláv határ Vas és Zala megyékre eső szakaszát. A Legfelsőbb Tanács döntése azonban végül mégis szinte teljes egészében a trianoni vonalat hagyta helyben. Crée fenti véleménynyilvánítása jól mutatja, hogy Magyarország, ezen keresztül Zala megye déli határainak kérdésében a nemzetközi diplomácia volt illetékes. Minden olyan legenda, amely azt bizonygatja, hogy az új határok kérdését érdemben befolyásolhatták helyi aktivisták vagy valamely nemzetiség mellett elkötelezett — mégoly nagyhangú — falusi plébánosok, téves vélekedésen alapul. A határ-megállapítások előtt és alatt a magyar kormányzat igyekezett a határ mentén élő nemzetiségeket a maga pártjára állítani. Ennek érdekében életbe léptettek a nemzetiségek számára kedvező iskolaügyi reformokat is. Ezeket az intézkedéseket azonban egyes politikai körök nemzetvesztő törekvéseknek kiáltották ki. A nemzetiségeknek teendő bármilyen engedményt elutasító magyar szélsőjobboldali erők hangulatkeltéséhez az antiszemita propagandát folytató Zalai Közlöny is hozzájárult. Az újságban még az év elején, március 9-én, pamflet jelent meg Gálocsy Árpád, a Területvédő Liga (TEVÉL) harcos aktivistája tollából. Gálocsy megvádolta a Kisebbségügyi Minisztériumot, hogy egyes nyugat-magyarországi és vendvidéki falvakban a horvát nyelv iskolai oktatásának bevezetésére törekszik, ezzel elárulva a „magyar ügyet". Az eset akkora port vert fel, hogy az ellentétek elsimítására 1921. március 10-én közös tárgyalásra ültek össze a Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium, a Kisebbségügyi Minisztérium és a TEVÉL képviselői. A Kisebbségügyi Minisztérium délszláv referensének, Margitai Józsefnek a beszámolója szerint az intézkedés nem egy kisebbségi politika része, csupán egy taktikai húzás volt, hogy „míg a békekötés által reánk zúdított jugoszláv bajoktól meg nem szabadulunk, ideiglenesen vezessék be a nép nyelvén való írás-olvasás tanítását". Azt, hogy ez a minisztérium valós álláspontját tükrözte-e, vagy pedig a TEVÉL támadásának kivédését szolgálta, nehéz lenne eldönteni. A zalai közvéleményt azonban elsősorban nem a központi kormányzatnak a szélsőjobb leszerelésére tett erőfeszítései foglalkoztatták, hanem a Muraköz jövője. „Minket zalavármegyeieket közvetlenül az integrális Magyarországból Muraköz sorsa érdekel" — fogalmazott 1921. szeptember 4-én a Zalai Közlöny. A zalai politikusok tehát — egyes kormánykörök elképzelésétől függetlenül — nem tettek le arról a szándékukról, hogy megakadályozzák a Muraköz elcsatolását. Ennek érdekében elkészítették a Muraköz és a Mura-mente kérdésével foglalkozó memorandumukat. A „Muraközi memorandum" néven 215