Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996)

Előzmények (a kezdetektől a magyar honfoglalásig) - Müller Róbert: Római és népvándorlás kor

• Zala megye ezer éve valószínűleg már Tiberius császár uralkodása idején (14-37) elkészült az első tábor, amelynek lakói fából épült barakkokban éltek. Claudius császár idején (41-54) átépítették, és árokkal övezték ezt a katonai tábort. Ebben az időszakban, valamivel 50 előtt szervezték meg Pannónia provinciát, amikor a Dunántúl keleti fele is római uralom alá került. Illyricumot kettéosztották, déli részéből jött létre Dalmatia provincia, északi részéből Pannónia, amelyhez átcsatolták Noricum keleti szegélyét. A Borostyánkő úton kívül még egy fontos út szelte át megyénket, amely diagonálisan keresztezte a Dunántúlt, összekötve Aquileiát a mai Óbuda helyén létesült Aquincummal. Alsólendvánál ágazott ki az előbbiből, és a Letenye-Becsvölgye vonalon haladva északról kerülte meg Nagykanizsát, majd Magyarszerdahelyen át a régi 7-es úton haladt. Feltehetően Fenékpusztánál kelt át a Balatonon, és a tó északi partján vezetett tovább. Ezeket az utakat azonban nem csak a katonaság használta. A katonák nyomában hamarosan megjelentek a telepesek és a kereskedők, akik észak-itáliai árukkal árasztották el Pannoniát. Az 1. század első felében a Borostyánkő út, közepétől a diagonális út mentén tűntek fel a híres aquileiai kereskedőcsaládok tagjainak, illetve az általuk felszabadított rabszolgáknak a sírkövei, amelyek mind egy-egy kereskedelmi lerakatot jeleznek. Ilyen család a Canius (Magyarszerdahely), a Caesernius (Zalavár) és az Opponius (Keszthely). Ezek a sírkövek temetőkből származnak, és közülük a Keszthely-újmajorit, illetve a magyarszerdahelyit már feltárták. Mindkettőt az 1. század közepén nyitották meg. Az újmajori a nagyobb, itt 117 hamvasztásos és 12 csontvázas sírt találtak. A temető közepén egy 24 x 3 m-es kőépület is állt, amelynek egyik helyisége ustrinaként szolgált, vagyis itt hamvasztották el a halottakat, a többi temetkezőhelyként funkcionált. Magyarszerdahelyről 34 temetkezést ismerünk, valamennyi hamvasztásos sír volt. E temetők leletei között sok az import árú, mindenek előtt Po vidéki terra sigillaták, üvegurnák, barbotin díszű csészék, bronz kancsó, piperekészlet stb. észak-itáliai díszkerámiák kerültek elő Zalaváron is. Ezekbe a temetőkbe tehát elsősorban az újonnan betelepült népesség halottait temették. Koracsászárkori hamvasztásos sírokat ismerünk Cserszegtomaj területéről is. Ezt a lelőhelyet azért említjük külön, mert az egyik sírlelet, egy kantharosz formájú edényke jól bizonyítja a kelta és a római kultúra ötvöződését. A kerámia még kelta formát mutat, minden bizonnyal egy helyi fazekas gyártmánya, de a nyakára már latinul írták fel: DA BIBÉRE (Adj innom). Az 1. század közepétől azonban egy másik temetkezési szokás is elterjedt a Nyugat-Dunántúlon. Erre az a jellemző, hogy az elhamvasztott halott sírja fölé halmot emeltek a hozzátartozók. Ezeket a földhalmokat tumulusnak nevezi a kutatás. Zala megyéből 66 lelőhelyről ismerünk halomsírokat. Egyes lelőhelyeken csak egy-két halmot készítettek, Zalalövőn a múlt század közepén viszont még csaknem 250 darabot számláltak össze. Ezek a halomsírok nemcsak a közlekedési utak mentén, de az elzártabb területeken is előfordulnak, éppen ezért feltételezhető, hogy ezekben nemcsak az újonnan bevándoroltak, de a helyi őslakosság halottai nyugodtak. Erre utal az is, hogy ezek a temetkezések általában szegényebb leleteket tartalmaznak, és köztük ritkább az import árú. A korai településekről sokkal kevesebbet tudunk, mert bár több tucatnyi lelőhelyet ismerünk, szakszerű régészeti feltárás alig volt. Zalalövőt 85 táján, amikor Domitianus császár kiépítteti a dunai határvonalat, az ún. limest, elhagyta a katonaság. Ezt követően egy falusias jellegű település jött létre, amelynek lakói szűk, kavicsborítású utcácskákkal elválasztott, agyagtapasztású házakban éltek. A megye keleti részén, a Balaton körzetében már a koracsászárkorban is számolhatunk kőépületekkel. Felszíni nyomok, illetve földmunkák bolygatásai alapján ilyen épületek ismertek Keszthelyről, Hévíz egregyi részéről, Sümegcsehiből — jellemző, hogy a lelőhelyet Téglási dűlőnek nevezik — és Balatongyörökről. Ez utóbbi egy vicus, vagyis falu lehetett, amelyben a kőépületek mellett egyszerűbb, agyagtapasztású épületekben is laktak. Sajátos római településtípus volt a villa rustica, amelyet mai szóval majorságnak nevezhetnénk. A birtokközpontban állt a tulajdonos háza, többnyire központi fűtéssel ellátva, és a birtokos vagyoni helyzetéhez igazodóan díszítve. A nagyobb villák helyiségeiben falfestmények, padlóin mozaikok voltak, a lakóépület közelében pedig külön fürdő is épült. A villa rustica tartozékai még a szolgák lakhelyei és a különféle gazdasági épületek, tároló helyiségek, műhelyek. A kedvező klímának, az észak-itáliaira emlékeztető természeti Venus istennő szobra, pannóniai munka a 3. s%á. (balatoni Múzeum). 18