Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996)

Újjáépítés és a polgárosodás kezdetei (1690–1849) - Turbuly Éva: A megye újjászervezése

Tufbuly Ёш: Л megye újjászervezése A megyei tisztikar összetételét, az egyes tisztviselők feladatkörét már több szakmunka feldolgozta, ezért itt csak néhány mondatos felsorolásuk következik. A főispánt, aki mindig a megye leghatalmasabb földesurai közül került ki, az uralkodó nevezte ki, a központi hatalom befolyását, a megye elvi irányítását biztosította. Mind az uralkodó, mind megyéje előtt esküt kellett tennie. Képviselője, az ügyek gyakorlati irányítója az alispán és annak helyettese volt, akik a megye igazságszolgáltatási tevékenységét is irányították. Ebben segített idővel jogi ismereteivel a tiszti ügyész is. A megye írásbeliségének záloga kezdetben az alispánnal szorosan együttműködő jegyző volt. A század második felére főjegyzővé lépett elő, egyszemélyes kancelláriája külön hivatallá alakult. A különböző adók beszedésével kezdetben más-más személyeket bíztak meg, ez azonban bonyodalmakhoz vezetett. Már a 16. század végén megpróbálták egy kézbe adni a megye pénzügyeit, azonban úgy tűnik, véglegesen csak a 18. század második évtizedétől számolhatunk a főadószedői pozíció megszilárdulásával. A járások élén álló főszolgabíróról és beosztottjairól már esett szó. Az alszolgák alacsony fizetése (40 ft) jelzi, hogy még nem jelentettek önálló ügyvitellel rendelkező kerületi vezetőt. Csak segédei, alkalmi helyettesei voltak főnöküknek, önálló kerületet, districtust forrásaink szerint a század második felétől kaptak. 25 forintos fizetéssel számolhattak a megyei hadbiztosok, akiknek feladata a beszállásolt, vagy átvonuló katonaság ügyeinek intézése volt. Ezt a tisztet álláshalmozásként többnyire egy-egy alszolgabíróra bízták. Az esküdtek esetenkénti díjazásban részesültek, nagyobb ügyeket nem intézhettek. Többször panaszkodtak rájuk jogi járatlanságuk, tudatlanságuk miatt. A 18. században ritkán jutottak magasabb posztra, a reményteljes ifjú tehetségek legalább alszolgabíróságon kezdték. A megye szervezeti felépítésének és tisztviselőinek rövid bemutatását követően néhány szót feladatairól, amelyek közül az állam számára legfontosabb a kirótt adó felosztása és beszedése volt, részben készpénzben, részben természetben. 1712 előtt az éves adókivetés nem pénzben, hanem porcióban történt. Összegét az országos adó mennyisége és a megyére jutó nádori porták száma határozta meg. A felosztás alapját képező összeírás 1696-ban készült, de a megyék az emeléstől félve ragaszkodtak a porták szerinti kivetéséhez, így ez a gyakorlat a 30-as évek végéig megmaradt. A megye saját szükségleteire háziadót (domestica) szedett, amelynek összege 7-12 ezer forint között ingadozott évente. Míg a török időkben a megye területén fekvő végvárak tűzifa, élelmiszer és ingyenmunka igényét kellett kielégíteni, addig a vizsgált időszakban az 1715. évi 8. te. által létrehozott állandó katonaság beszállásolt és átvonuló katonáinak elhelyezése, tartása, a mozgásaihoz szükséges szállítások (vectura) biztosítása jelentette a legnagyobb feladatot. A beszállásolás terhe csak az adózó népességet (misera plebs contribuens) érintette. Ahogy egy 1751. évi regulamentum megfogalmazta, „mi a nemesi kúriákat, malmokat, majorokat, serfőző és korcsmaházokat, nemesek házait, plébániákat, vám- és oskola házakat, majorokat, plébániákat teljességgel mentesnek és szabadoknak akarjuk..." A taxás nemeseket adójuk fejében felmentették a katonatartás alól. A tisztek elszállásolását a megyei kezelésben lévő kvártélyházakban oldották meg, amelyeket a községek, vagy uradalmak építtettek, és a karbantartás gondja is őket terhelte. Megüresedésük esetén olykor tisztviselők lakták őket. A katonákkal való kényszerű összezártság gyakran vezetett atrocitásokhoz. A megye a beszállásolások csökkentését igyekezett kiharcolni magasabb kapcsolatai révén, illetve szabályrendeletekkel, szabályozta a katonaság és a lakosság viszonyát. Mindez, kiegészítve az újoncállítási kötelezettséggel, súlyos terhet jelentett, annak ellenére, hogy a naturáüák pénzbeni értékét levonták a megyét terhelő adó összegéből. Nemesi felkelés, insurrectio elrendelésére 1741-ben került sor. A megye fontos feladatai közé tartozott a szabályrendeletek (statútumok) alkotása. Számuk a 16-17. században volt a legnagyobb, a 18. század harmincas éveitől meredeken csökkent. Különösen kezdetben, kialakult gyakorlat hiányában statútumok határozták meg a tisztviselők és alkalmazottak fizetését, napidíját, a bírósági eljárások után fizetendő taksát. Védték a megye közbiztonságát, amikor megtiltották idegen koldusok bevándorlását. A megye határain élők kötelességévé tették „a gyújtogatások és rablások megakadályozására" a latrok, csavargók és más ismeretlenek elfogását. A cél érdekében időnként nemesi felkelést hirdettek. Általában, mindenkinek kötelességévé tették a gonosztevők elfogását, legalább is bejelentését a legközelebbi tisztviselőnél. Statútumok rendelték el az utak és hidak javítását, tűzvédelmi szabályokat foganatosítottak, járvány idején szabályozták a tennivalókat. Még a táblabírák ülésrendjét is rendelettel szabályozták. Témakör szerinti megoszlásban a 18. század első felében összeszámolt 184 statútum 21%-a volt áriimitáció, elsősorban a hús és kenyér, jóval ritkábban a mesteremberek termékeinek árát határozták meg. Előbbieknek főként a katonasággal való elszámolások során volt jelentősége. 14% foglalkozott közvetlenül a katonasággal. Többségük 1720 előtt keletkezett és a kihágások megakadályozására törekedett. Adózási és igazságszolgáltatási kérdésekkel a rendeletek 10-10%-a foglalkozott. A század 30-as éveitől már kevésbé volt szükség a megyék szabályozásaira. A statútumok többsége ekkor már csak az aratómunkásoknak járó gabonahányadot rögzítette. Néhány szót még a megye igazságszolgáltatási tevékenységéről, amely csak 1869-ben vált le a megyei szervezetről. A bíráskodás az una et eademque nobilitas szellemében a nemesség egészének privilégiuma volt, amelyet a helyi nemesség „megbízásából" megyei szinten a törvényszék (sedes judiciaria, röviden sedria) látott el. Mellette polgári ügyekben egyre szélesedő hatáskörrel kialakult a szolgabírói és alispáni ítélőszék is. Polgári ügyekben a megye első fokon vagyoni és személyi ügyekben döntött. Előbbiekhez tartoztak területén a magánszemélyek és községek közötti határperek, adóssági- és zálog, valamint kártérítési ügyek, a leánynegyed- és osztályperek, valamint a jobbágyok visszakövetelése. A személyi pereket formálisan az 1715:28. te. tette át az ítélőmesterektől a megyék hatáskörébe, a gyakorlatban azonban már korábban is eljártak ilyen ügyekben. Ide tartoztak a rágal117