Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996)

A török háborúk kora (1540-es évek–1690) - Németh József: Zrínyi Miklós

Zala megye ezer éve Zrínyi előtt a legrészletesebb és legművészibb feldolgozását nyújtotta. (Már a 20. században lehettünk tanúi annak, hogy egy más jellegű, de hasonlóan magas színvonalú alkotás, Gárdonyi regénye, hogyan tudja megemelni egy egész nemzet tudatában is az egri ostromot.) Az eposz alapkoncepcióját Zrínyi egyik kiváló ismerője így foglalta össze: A magyarság bűnei miatt Isten a törököt küldi az ország elpusztítására, kilátásba helyezi azonban a büntetés feloldását, ha a magyarok megtérnek. Az így megindult török tábor Szigetvárt ostromolja, ahol olyan védősereggel találja magát szembe, amely mentes az ország hibáitól, sőt egyenesen annak ellentéte. Az egész magyarságot jellemző bűnök helyett a szigeti védőkben a legkiválóbb erények testesülnek meg. A töröknek ilyen védősereg ellen nincs hatalma. Szigetvárnál ezért a egész magyar-török háború nagy fordulata következik be. Sikeresen oldja meg azt a nehéz feladatot, hogy elhitesse: a magyarok győzhettek volna, de mégis hű maradjon a történelmi igazsághoz, hogy a magyarok vesztesként haltak hősi halált. A török győz ugyan, Szigetvár elesik, hiszen egész Magyarország még nem változott meg, s így nem is múlhatott el róla a büntetés. A szigetváriak hazaszeretete, erkölcsi és katonai értékei azonban olyan fölénnyel érvényesülnek, hogy a török tábor szétzüllik, felmorzsolódik, vezére is elpusztul, s így meg is szűnt az a szerepe, hogy a bűnös, széthúzó magyarok büntető ostora legyen. Szigetvár elestével tehát a török látszatsikert ért el, valójában súlyos vereséget szenvedett, amely magyarországi uralma összeomlásának kezdetét is jelentheti. Az irodalmunkban egyedülálló eposz mitológiai, vallásos elemeivel együtt is a korabeli magyar valóságban gyökeredzik, s korszerű művészi eszközökkel megalkotott zseniális alkotás. Félig-meddig két nép közös kincse: részben horvát előzményekből táplálkozott, főleg Krnarutic Bernát horvát költő „Vazetje Sigeta grada" című verses elbeszéléséből. Az eposzt a költő öccse, Péter horvátra fordította, 1660-ban, kilenc évvel a magyar változat után Velencében megjelentette, s ettől kezdve a horvát irodalomnak is klasszikus alkotásává vált. Zrínyi ezután ritkán jelentkezik szépíróként: ha ír, hadijelentéseket, segélykérő leveleket, haditerveket vet papírra, mindig nagyon aktuális feladatokat fogalmaz meg. Szinte mellesleg azonban a magyar értekező próza néhány remeke is kikerül tolla alól. Mivel úgy gondolja, hogy az elvont összefogás nem elegendő, hanem fegyelmezett, nagy létszámú és katonailag iskolázott hadseregre van szükség, a Tábori kis tractában összefoglalja a hadsereg szervezésének legfontosabb tudnivalóit. Nemcsak hadsereg keü, hanem élére tehetséges, elhivatott, a hadi tudományokban jártas vezér is. Hogy ez milyen legyen, arról a Vitéz hadnagyban olvashatunk. Később megérettnek látja az időt arra, hogy felvesse a nemzeti királyság, az akkor rendkívül korszerű abszolutizmus gondolatát. Példaként legnagyobb nemzeti királyunkhoz fordul, ezzel kapcsolatos töprengésének eredménye a Mátyás király életéről való elmélkedés. Amikor kiderül, hogy dédelgetett tervei nem valósulhatnak meg, nem reménykedhetünk semmiféle külső segítségben, csak a magunk erejére vagyunk utalva, megírja rendkívül tömör, szenvedélyes munkáját, a Török Áfium ellen való orvosságot. Ma e műveket elsősorban az irodalomtörténet tartja számon, értékeli. Ne feledjük azonban: Zrínyi elsősorban nem író, költő, hanem politikus, katona volt, aki az ország sorsát tetteivel akarta megváltoztatni. Ha tollat vett kezébe, csak annak szolgálatában tette: „Nem írom pennával, fekete tintával, de kardom élével, ellenség vérével az én örök híremet" - írta. Zrínyi ritka tehetségére vall, hogy így, mellékesen is jelentős író volt, benne az író és az Zrínyi Miklós a hadsereg élén. Hoffmann egy kom rézmetszete . 104