Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996)

A török háborúk kora (1540-es évek–1690) - Németh József: Zrínyi Miklós

Németh József: Zrínyi Miklós korszerű árutermelő gazdaságokat létrehoznia. 1641-ben a testvérek megosztoztak a birtokokon, Miklós a muraközi, Péter a tengermelléki javakat kapta, s ez vezetett kettejük magyar és horvát nyelvi elkülönüléséhez is. Miklósra nagy hatással volt Esterházy Miklós nádor, lányához is vonzódott, verseket írt hozzá, végül 1646-ban mégis Draskovich Eusebiát vette feleségül. Családi hagyományként, tehetsége és birtokainak nagysága következtében is gyorsan haladt a hivatali ranglétrán: 17 évesen Muraköz örökös főkapitánya, 18 éves korában főlovászmesterként zászlósúr, 25 esztendős korától Zala és Somogy megyék főispánja, egy év múlva tábornok, 27 éves, amikor horvát bán lesz. 1655-től a nádori méltóság jogos várományosa is. A későbbi törökverő hadvezér első jelentősebb harci tapasztalatait a harmincéves háború hadszínterein gyűjtötte. 1642-ben, 1644-ben a svéd és az erdélyi csapatok ellen harcolt. Valószínű, hogy későbbi nagy nemzeti programjához az első indíttatást e közben szerezte. Akár - a kor szóhasználata szerint - emblematikusnak is vehetjük a jelenetet: 1644 őszén a szigetvári hős 24 éves dédunokája magyar és horvát katonáival a Borsod megyei Ónod környékén szemben állt az erdélyi fejedelem hadtestével, melynek vezére a 37 éves erdélyi főnemes, Kemény János, a későbbi tragikus sorsú emlékiratíró volt. Valószínű, itt érezte először a megosztottság, a széthúzás országrontó hatásának döbbenetét. Elkeserítette, hogy a török helyett a magyarok ellen kell hadakoznia. Ettől kezdve minden érvet felhasznált, hogy távol maradjon a harmincéves háború utolsó harcaitól, s egyik legfontosabb célja a nemzeti összefogás szolgálata lett. Hamarosan megfogalmazta programját is: az ország két része között véget kell vetni a testvérharcnak, nemzeti összefogásra van szükség a török kiűzéséhez, s ez csak az ország erejére támaszkodva oldható meg. E program ma már egyértelműnek, természetesnek tűnik, nem így Zrínyi korában. Mohács, s különösen Szigetvár után a megrémült, megosztott és megoszlott magyarság a Habsburgok védőszárnyai alá húzódott, ott vélt védelmet találni. A király saját érdekében védte is a birodalom nyugati tartományait, de az elvesztett területek visszaszerzéséért nem sokat tett. Nem is tehetett, hiszen erejének nagy részét lekötötte a harmincéves háború, s Magyarország földjén is nem egyszer a szembenálló hadak mindegyikében magyarul hangzott a vezényszó. Ez a magyarázata, hogy a központi hatalom oly erősen ragaszkodott a törökkel kötött békékhez, hiszen célja és érdeke nem a változás, a győzelem, hanem a fennálló állapotok fenntartása volt. Erre gondolva válik érthetővé az is, hogy Zrínyi miért várt nagyobb változásokat a westfáliai békétől, s miért csalódott, amikor erre nem került sor. Zrínyi világpolitikai tájékozottsága révén felismerte, hogy a török birodalom terjeszkedése megállt, erői kimerülőben vannak, s már nem illúzió — legalábbis részleges - legyőzése, hazánkból való kiszorítása. Ettől kezdve életének maradék két évtizedét e program megvalósításának szenteli. Első nagy művében, a Szigeti veszedelemben is a nemzeti összefogás gondolatát hirdeti. Az utókor, az irodalomtörténet az eposzt elsősorban kiemelkedő művészi értékei miatt becsüli. Kétségkívül, a magyar irodalomban közveden előzményei nincsenek, s egyik elemzője sem vonta még kétségbe annak kivételes jelentőségét. Joggal tételezzük azonban fel, hogy Zrínyi nem irodalmi babérjainak gyarapítása céljából írta meg dédapja tetteit. Bizonyára nem véletlen, hogy megírása olyan közel esik a már említett kelet-magyarországi hadakozáshoz, ahol mindkét oldalon magyar hadak erői feszültek egymásnak. Alighanem a Szigeti veszedelem a világirodalom egyetlen olyan eposza, melyben a harci cselekmények nem a költői fantázia termékei, hanem a szerző személyes élményei is. De biztosan az egyeden, amelyben a valóság olyan látványosan jelen van, mint itt: miközben az eposzt írja, az ifjú férjet a török támadásai szólították el pár hetes felesége és íróasztala mellől: Engemet penig, midőn írom ezeket, Mars hangos dobja s trombita felzörget, Ihon hoz házamba füstölgő üszögét Kanizsai török: oltanom kell eztet. Pedig ő is jól tudta: Kíván nyugodalmat vers és história, Nem haragos Marssal lakik Musák fia. Zrínyi azonban egyszerre volt Mars és a Musák fia, saját élményeiből gazdagult hőskölteményt akart írni a magyar nemesség buzdítására, neki dedikálta művét. Egy eposz témája csak rendkívül fenséges tárgy, népek sorsára kiható esemény lehet. Szigetvár 1566. évi ostroma eredetileg nem merítette ki az eposzi téma kritériumait, az eltelt közel egy évszázad magyar és horvát közvéleménye azonban elvégezte a tárgy eposzi magaslatra emelését. A legnagyobb török hódítónak, Szoümánnak halála, a szigeti hősök utolsó, heroikus kirohanása, a török hadjáratoknak ezt követő szünetelése módot és lehetőséget adtak az esemény jelentőségének fokozására, a történtek felnagyítására. Már az 1587-ben, Wittenbergben megjelent De Sigetho Hungáriáé propugnaculó című album dicsőítő költeményeiben Szigetvár mint az európai kereszténység védőbástyája jelent meg. Zrínyi itt már antik harcos és keresztény hős, aki halála ellenére is győzött, mert megtörte a török támadó erejét. A szigeti ostrom ezáltal a köztudatban fenséges távlatot, európai fontosságot nyert, olyat, aminővel például a katonailag sokkal jelentékenyebb 1552-es egri diadal akkor nem rendelkezett. Ez a felfogás érvényesült Istvánffy históriájában is, amely a témának 103