Képek 1100 esztendő zalai történéseiből (Zalaegerszeg, 1996)

nek a felfedezését megnehezíti, hogy többnyire nagyobb mélységből kerülnek elő, mint pl. a zalaegerszegi és a zalaszentmihályi téglagyárak agyagbányáiból megismert kb. 25 ezer éves szálláshelymaradványok. Területünk mintegy 7 ezer évvel ezelőtt, az újkőkorban vált először sűrűbben lakottá. A zsákmányoló, gyűjtögető, halász-vadász életmódról ekkor tért át az ember a termelésre. A földművelés és az állattartás ismerete délről, a Balkán irányából terjedt el nálunk. Több hullámban különböző népcsoportok költöztek be, amelyek anyagi műveltségét elsősorban az égetett agyagedényeiken használt díszítőmotívumok alapján tudjuk megkülönböztetni. Az újkőkor több évezredes történetéről ad szinte teljes keresztmetszetet a Becsehelyen feltárt lelőhely, a Keszthely környéki lelőhelyek alapján pedig az ún. dunántúli vonaldíszes kerámia kultúrájának fiatalabb szakaszát keszthelyi csoportnak nevezte el a kutatás. Ezt követi a lengyeli kultúra telepeinek megjelenése területünkön, amelynek története a Kr.e. 3. évezred közepén már átvezet a korai rézkorba. Ebben az időszakban készült az első erődített, árokkal és sánccal védett település a balatonhídvégi átkelő déli oldalán. A javarézkorban először délről, majd nyugatról érkeztek bevándorlók. Erre az időszakra keltezhető az ország legkorábbi rézolvasztó tégelye, amely Zalaváron került elő. A Fenékpusztán talált nagy csigakürt a távolsági kereskedelem, a Csáfordról származó aranykorongok pedig a társadalmi tagozódás bizonyítékai. A későrézkorban, Kr.e. 2100 és a korai bronzkorban, Kr.e. 1900 táján újabb népelemek jelentek meg délről. A kutatás nem tudott még magyarázatot adni arra, hogy a korai bronzkor második felében ÉNy-ról bevándorló népesség és az ebből kialakuló középső bronzkori mészbetétes edények kultúrájának telepei miért csak Keszthely környékén találhatók meg. Zala megye nagyobbik része ebben az időszakban gyakorlatilag lakatlan volt. A Kr.e. 14. és 12. század között több hullámban É-ÉNy-i irányból először a halomsíros, majd pedig az urnasíros kultúra harcos népei szállták meg a Dunántúlt, megszakítva egy több évszázados békés fejlődést. Hódításukat az előlük menekülők által elrejtett kincsleletek is jelzik, pl. Pötrétéről és Várvölgyről. A későbronzkorban feltűnően sűrű a megye településhálózata. Balatonhídvégpusztán kettős sánccal védték nemcsak a települést, de a mellette elhelyezkedő temetőt is, amelybe elhamvasztva földelték el a halottakat. A korai vaskorban ismét elnéptelenedett a megye nagy része. Keszthely és a fenékpusztai átkelő környéke képez kivételt. Zalaszántón egy erődített magaslati telep létesülhetett, az itt lakók vezetőrétegének temetkezéseit rejtik a Tátika alatti Várréten látható nagy tumulusok (halomsírok). A Kr.e. 4. század első harmadában a Rajna vidékéről érkeztek ide területünk első név szerint ismert lakói, a kelták. Korai szállásterületük DNy-i széle Zala megye. Har8