Képek 1100 esztendő zalai történéseiből (Zalaegerszeg, 1996)

városi minták nyomán rendelték, esetleg a városban is szerezték be, látványosan színesedő népviseletükben mind több gyári anyagot, drága kelmét is felhasználtak. A fejlődés lendületét némileg megtörte az 1872-ben megnyílt Kaposvár-Gyékényes-Zágráb vasúti vonal, amely (kedvezőbb tarifával is) gyengítette a Horvátország felé Kanizsán át irányuló kereskedelmet. Ettől kezdve Kaposvár (és Szombathely is) kezdte elhódítani a vezető szerepet. Kanizsa az így jelentkező hátrányt egy ideig még ellensúlyozni tudta újabb területek bekapcsolásával, a század végén pedig gyárüzemek létesítésével. Ezek nemcsak a város súlyát növelték, hanem jótékony hatással voltak vidékének mezőgazdaságára is. (Sörgyár, Weiser-féle mezőgazdasági gépgyár, Franz-féle gőzmalom, Pátria pótkávégyár) A megyeszékhelyt hosszabb ideig elkerülte a vasút. Nem iparosainak, kereskedőinek tartózkodása, netán ellenkezése miatt, ahogy ezt máig is emlegetik, hanem domborzati okokból. A Sopron-Nagykanizsa vonal első tervét a társaság 1848 januárjában terjesztette elő. E szerint a vasút a Szombathely-Rum-Zalaszentgrót-Zalavár-Kiskomárom-Nagykanizsa vonalon épült volna. E terven az ötvenes években a Pest-Kanizsa vonal miatt változtattak, de a megyeszékhelyt az új változat sem érintette. (Nem érintette Széchenyinek 1847-ben kiadott, térképpel is ellátott terve szerint sem.) A város törekedett a bekapcsolódásra, de ennek anyagi terheit nem bírta vállalni. Egerszeg kereskedői megpróbáltak magántársaságot alapítani a szárnyvonal kiépítésére, de ehhez tőkéjük is, befolyásuk is kevés volt. Azt is hiába kérvényezték, hogy a Zalaszentiván mellett felépítendő állomás neve „Zalaegerszegi" legyen. Csak a század végén, az Ukk-Csáktornya összeköttetés létesítésekor lett a város a vasúti forgalom részese. A századforduló után készült el a zalalövői vonal. A megyeszékhely 1885-ben tudta megszerezni a rendezett tanácsú városi rangot, ettől kezdve volt képes jobban bekapcsolódni a polgári fejlődés áramába. A század utolsó évtizedében fejlődése látványosan meggyorsult. Több, a városképet ma is meghatározó épülete készült el, új iskolákat, köztük gimnáziumot is alapítottak, némileg nőtt a lakosság száma is. Mégis megmaradt hivatalnok-kisiparos városnak. 1910-ben 4717 keresőből 530 volt közalkalmazott vagy szabad foglalkozású értelmiség. A polgári kor kezdetén, 1850-ben 302 önálló kisiparos dolgozott a településen, számuk 60 esztendő alatt a vendéglátóiparral együtt is csak 60l-re növekedett. Ezek közül 378 egyedül, 114 pedig csak egy segéddel dolgozott. Mindössze két üzemnek volt húsznál több alkalmazottja; a téglagyáraknak. A város ipara a perifériára szorult, csak a közvetlen környék szükségletei kielégítésére dolgozott. Földrajzilag és gazdaságilag az ország ez időben már egyik legarchaikusabb néprajzi tájához, Göcsejhez kapcsolódott. 42