Képek 1100 esztendő zalai történéseiből (Zalaegerszeg, 1996)

gyében újra döntötték a fákat, s ahol lehetett, újjáépítették a romladozó templomokat. A kallosdiak emlékezete szerint az 1735-ben odatelepült új lakosság sokáig nem is tudta, hogy a közeli dombon a sűrű fák közt ott rejtőzik elődeik ősi egyháza. Egy elbitangolt jószág nyomait követve leltek rá a kerek templomra, s az erdőt ott is kiirtva állították aztán helyre. A század a nagy erdővágások időszaka. Szükség volt a szántóföldre, s a fákat előbb kérgük lehántásával kiszárították, aszalták, majd kidöntötték. A nehéz munka emlékét tucatnyi dűlőnevünk ma is őrzi: Irtásföld, Irtási út, Egetett sűrű, Aszottas, Aszallás stb. A kidöntött fákból otthonokat, istállókat építettek, egy ideig még templomokat is emeltek, szerszámot készítettek, melegítettek. Nagy tömegben eltüzelve a hamuzsír alapanyagául is szolgált. E lúgos, kristályos anyag az üveg-, textil- és a szappangyártás fontos nyersanyaga volt, ezért keresett exportcikk. 25 zalai településen mindmáig földrajzi név is fenntartotta e szép jövedelmet hozó munka emlékét: Hamu, Hamuház, stb. Temérdek fa esett a rablógazdálkodás áldozatául, ezért 1769-ben Mária Terézia kibocsátotta az első erdőrendtartást. Ennek szellemében rendelte el 1771-ben a Helytartótanács, hogy a földesurak csak tető, ajtó és ablak készítésére adjanak épületfát jobbágyaiknak, a házak falát azonban más anyagból építsék. Hogy e rendeletnek is kevés foganatja lett, bizonyítja, hogy még a következő században is építettek boronából nemcsak lakóházat, hanem istállót, pajtát, szőlőhegyi pincét is. A század második felében gyors fejlődésnek indult a megye mezőgazdasága, a Balatont kísérő hegyek oldalain új erőre kapott a középkor - talán a római kor - óta virágzó szőlőkultúra. Badacsonyban, Becehegyen, Szigligeten máig is jócskán találunk olyan pincéket, melybe immár 250 esztendeje térhet be jóleső érzéssel sokadik gazdája. Göcsejben is maradtak fenn nagyméretű, 1770 táján faragott évszámmal hitelesített korú prések, boronapincék. A gazdálkodásban a nagyobb változást az új szántóföldi növények meghonosodása jelentette. A megye déli részén mái 1690 körül termesztettek kukoricát - akkor még törökbúzának hívták -, 1692-94-ben Keszthelyen már górét is említettek. Termesztése a következő század közepén már általános. A másik amerikai eredetű növény, a burgonya is megjelent már, még csak szórványosan ültetik, s a reformkorban terjed el. Lassabban hódítottak teret a herefélék (lóhere, lucerna), mivel a több éves tenyészidejű takarmány nehezen volt beilleszthető a háromnyomásos gazdálkodás rendszerébe. Mivel legelő, kaszáló bőviben volt, szükség sem volt nagyon rá. Az új fafaj ta, az akác ezen a még mindig sűrűn erdős részen máig sem vált tömegessé. Nemcsak az új haszonnövények jelentek meg, hanem paraszti, népi virággá vált a kolostorkertekben mái- a középkorban is ültetett mediterrán rozmaring és a Dél-Afrikából nem oly 30