Képek 1100 esztendő zalai történéseiből (Zalaegerszeg, 1996)

jobbágy sorból emelkedő Deákok, Csutorok, az Oszterhuberből Tarányivá, a Stemből Csillaggá váltak jutottak tisztségekhez. Nemcsak új birtokosok, új művelők is érkeztek. Noha a pusztulás kisebb mértékű volt, mint az Alföldön, itt is szükség volt újabb dolgos kezekre. Helyenként már a 17. század végén megjelentek az új lakók. Radonay Mátyás pécsi püspök és zalavári apátúr, „mivel a Szalavári Apátsághoz tartozandó Csács nevű falu az sok háborúságos idők miatt elpusztult, és emberek, kik annak előtte rajta laktanak, el holtak", jelentős kedvezményeket ígérve 1697ben egerszegi lakosokat telepített az elhagyott földekre. A nagyobb arányú bevándorlás azonban csak 1720 körül indult meg. A déli részekre főleg horvátok érkeztek a szomszédos, védettebb Muraközből. Az ekkor benépesült falvak egy része máig is őrzi őseik hozott nyelvét, kultúráját, mások (Belezna, Miklósfa), már a 19. században teljesen elmagyarosodtak, s utóbbi régebbi Horvátszentmiklós nevét előbb Somogyszentmiklósra, majd Zalához csatolva Miklósfára változtatta. A Batthyányak inkább németeket hívtak (Kanizsa, Német- majd Magyarszentmiklós, Fűzvölgy, Hosszúvölgy, Homokkomárom, Szepetnek), de ugyanők érkeztek Türjére, Csácsra, valamint Esztergályra, Kisradára, Keszthely környékére, s talán még a göcseji Paraszára is. Elszórtan szlovén szó is hallatszott: Surdon. Barlahidán. Utóbbiakról már 1838-ban azt jegyezte fel a szomszédos Nova plébánosa: „...számosabb magyarokkal összve keveredvén, anyai nyelveket magyarral cserélték fel." Megtartották evangélikus vallásukat, s két évszázadig őrzött álmukat megvalósítva 1935-ben templomot is építettek. A vallási képet színesítették a zsidók is. 1728-ból 7 településen 20, 1776-ban már 27 helyen 92 családfőről van adatunk. Többségük bírta Batthyány Lajos támogatását; az ő rohonci uradalmának vonzáskörzetéből jöttek. A bevándorlók többsége azonban magyar nyelvű, katolikus vallású volt. Vas, Sopron, Mosón, talán Pozsony sűrűbben lakott földjéről, a nehezebb jobbágyterhek szorításából menekültek, a mérsékeltebb úrbéri terhek reményében. Arról is van adatunk, hogy a kötelezettségek növekedésével új lakóhelyükről is tovább költöztek. A helyi hagyomány mindmáig megőrizte, hogy Vállus elvadult földjeit 1760 táján a megye más községeiből jött német ajkú jobbágyok fordították újra termőre. A század hatvanas-hetvenes éveire a számottevő népességmozgás befejeződött, a megye lakossága már- elegendőnek bizonyult a terület nagyobb részének rendszeres művelésére, az erdők, a legelők gondozására. Két emberöltő alatt átalakult a táj külső képe. A középkorban sűrű településhálózatú me29