Képek 1100 esztendő zalai történéseiből (Zalaegerszeg, 1996)

A honfoglalás kora Honfoglaló őseink a történeti adatok és régészek által feltárt emlékanyag alapján a később Zalának nevezett területet, amely a Balaton északi partjától a Dráváig terjedt, fokozatosan szállták meg. A Balaton-felvidéken, éppúgy mint a tó somogyi oldalán már 900 után, a Dunántúl birtokbavételével egyidőben lehet számolni magyar lakossággal, de a tótól nyugatra a magyarság jelenlétét a kutatás jelenlegi állása szerint nem lehet kimutatni. Ez nem jelentette azt, hogy őseink e vidéket nem tekintették saját fennhatóságukhoz tartozónak, csupán azt, hogy a mocsaras völgyekkel szabdalt erdővidék megszállása nem tűnt számukra egyelőre előnyösnek. A Balaton vidékét - Zala, Vas és Somogy térséget - a magyarságnak az a törzse vette birtokába, amelynek vezetője a magyar törzsszövetség harmadik embere, a harka volt. Ennek a törzsnek első ismert vezetője Kál volt, akinek emlékét a Kál falvak őrizték meg. Az ő fia volt a kalandozások egyik legismertebb alakja, a 955-ös Lech mezei vereség részese, Bulcsú. A törzsfők által kiválasztott szálláshely rendkívüli előnyökkel rendelkezett, viszonylag sűrű adóztatható lakossággal, kiépített szolgáltatások rendszerével bírt, emellett a nyugati irányú kalandozások kiindulópontja lehetett. A törzsfők a meghódított terület népességét nemigen bolygatták, adóztatásukkal, szolgáltatásaikkal megelégedtek. A Zala torkolatának közelében létező frank központ, Mosaburg (Zalavár) és környékének lakossága a 10. század első felében folytatta megszokott életét, amelyben az uralom váltás - mint ezt a Kis-Balaton környéki régészeti kutatások bizonyították - nem okozott komolyabb törést. Minden valószínűség szerint a Zala torkolatától délre letelepített katonai népesség, amely magyarokból és a csatlakozott népelemekből állt, gyakorolta a felügyeletet a meghódítottak felett. Erre utalnak az itt egy csoportban megjelenő helynevek Örs (ma Vörs), Berény (ma Balaton-), Besenyő (ma Balatonszentgyörgy), Oszlár, Kér és Keszi, valamint az itt előkerült régészeti leletek. A 10. század közepe után nagy változásoknak lehetünk tanúi. A magyarok megjelennek a Zala-folyó völgyében, ahol előkerültek jellegzetes temetkezéseik (Zalaszentgrót, Pakod), és ezidőtájt megszűnnek a Zalavár környéki szigeteken a meghódított lakosság települései, a parton új falvak keletkeznek. A 10. század vége felé az S végű hajkarikákkal jellemezhető kora Árpád-kori soros temetők mutatják a magyar településterület nyugatra tolódását egészen 11