A Göcseji Múzeum jubileumi emlékkönyve 1950-1960 (Zalaegerszeg, 1960)

Helytörténet - Holub József: A bortermelés Zala megyében 1526 előtt

190 HOLUB JÓZSEF A hegyvám az országos szokás szerint — vagy legalábbis az ország több vidékének a szokása szerint — mint 1339-ben olvassuk —

51 minden hold szőlő után 5 köböl bor volt, helyesebben must, mert szüretkor kellett megadni, mégpedig az illető helyen használt köböllel mérve. Minthogy egy szőlő — 864 О-öl — legalacsonyabb termésének, mint látni fogjuk, 100 köblöt vettek, a hegyvám nem volt sok. Amikor az őrsi prépost 1350-ben megállapodott azokkal, akik földjén szőlőt telepítettek, azt kötötte ki, hogy minden egy hold nagyságú szőlő után évente 5 köböl mustot adnak szüretkor, annak a vidéknek a köblével mérve.

52 A XV. század végén s a XVI. elején azonban már nagyobb lett a hegyvám: így 1476-ban Szőllősön, 1493ban Kehidán és 1527-ben Arácson 7, Szeleszigeten 1487-ben 772, Kisgyűrűsön 1507-ben 7, Füreden és Kéken pedig a veszprémi püspökség 1524-i urbáriuma szerint néha 6, néha 8У2 köböl hegyvámot szedtek. Az alsólendvai uradalomhoz tartozó Aranyadon és Zalaszegen egy tina bort fizettek, amely 6 ötpintes köböl volt. Herenden szintén egy tina bort adott minden jobbágy, de a tinát itt már 10 köböllel számították; Egerben viszont 1520-ban csak 2 köböl volt a hegyvám, Sztolcon pedig 3. Bizonyára megvolt ennek a maga oka, de ezt ma már nem állapíthatjuk meg. Ha a szőlőbérlő nem fizette meg a hegyvámot, akkor a földesúr lepecsételtette a pincéjét. Kávási László tette meg ezt 1504-ben Egervári Bereck jobbágyaival, akiknek az ő birtokán voltak szőleik, s ezek azután panaszkodtak, hogy emiatt nagy kárt szenvedtek, mert nem tudták eladni a borukat.

53 A hegy vámot a XV. századtól kezdve а к ó-nak is nevezték.

54 Ennek valószínűleg az a magyarázata, hogy a szőlő után fizetendő s alább ismertetendő ún. ajándékok között zab is szerepelt, ezt pedig mint a gabonát általában, űrmértékkel, akóval mérték; így azután az egész szolgáltatásra átment ez a név.

55 Amikor I. Lajos királyunk a parasztság terheinek bizonyos egységesítését vezette be és elrendelte, hogy valamennyi földesúr a terményei és bora kilenced-ét szedje be a jobbágyaitól (1351:16. te), tulajdonképp vele megszűnt a hegyvám fizetése. Azonban tovább is szerepelt, tehát nem szorította ki a kilenced: a szőlőbirtokos vagy az egyiket vagy a másikat fizette, s így a két megjelölés bizonyos esetekben ugyanazt a szolgáltatást jelentette.

56 Okleveles emlékeinkből azt látjuk, hogy a hegyvám szedése volt a gyakoribb továbbra is, s ez előnyösebb volt mind a jobbágyra, mind a földesúrra nézve, mert kevesebb volt, mint a kilenced, és könnyebb volt elszámolni vele. Hogy a szőlőbérlő jobban járt vele, a következő adatunk bizonyítja: a tihanyi apát 1476-ban Hidegkúti Ferencnek és fiainak kére51 Veszprémi regeszták 316. 5a Győri kápt. levt. Cth. V, 2)10. — Ez volt a vina terragiorum szemben a vina decimalia^aSi (Zsigmondkori okit. II, 1, 3441). 53 Dl. 21.873. 54 FI. 14918. „tribute vinearum seu ak ornes" (Dl. 20.776); 15122. „demptis duinífcaxat tiriibutis vinearum seu a ko ni bus" (Batthyány-cs. levt. Köpcsény, 23. 4.30); 1024. „In ista válla akones vini seu ius montanum" (Dl. 37.0Ofy p. 203, 274). 55 Holub József, Egy dunántúli egyházi nagybirtok élete a középkor végén. Pécs, 104®, 25. — Vö. Oíklevélszóitár Hl. 60 Pl. 11374. „tributum montas seu nonas partes vinearum" (Zalai okit. II, 95).