A Göcseji Múzeum jubileumi emlékkönyve 1950-1960 (Zalaegerszeg, 1960)

Helytörténet - Holub József: A bortermelés Zala megyében 1526 előtt

188 HOLUB JÓZSEF de biztosabb jövedelemmel. A jobbágyoknak pedig nem volt földjük, de rendelkezésükre állt a szükséges munkaerő, s szívesen használták fel ebben a formában. A szokás tehát megtalálta a gyakorlati szükségnek akkor legjobban megfelelő megoldást a tulajdonnak a megosztásával: a föld tulajdonjoga, a dominium directum a földesúrnál maradt, a bérlőt pedig a haszonvétel jussa, a dominium utile illette meg. így jól járt mindkét fél: a földesúr minden befektetés nélkül hasznosíthatta a földjét, a haszonbérlő pedig, ha jobbágy volt, értékesíthette a munkaerejét, még pedig előnyösen, mert a szolgáltatásai nem voltak súlyosak, ha pedig nemes vagy polgár volt, hozzájutott a borszükségletéhez. Tulajdonképpen nem is helyes a „haszonbérlet" megjelölés, mert az ilyen szőlőbirtokos nemcsak szabadon használhatta a szőlőingatlant, hanem át is örökíthette,

43 el is idegeníthette, vagyis inkább örökhaszonbérletnek, emphyteusisnek mondhatjuk, amint arra már Szegedi János figyelmeztetett Tyrociniumában. Hogyan egyeztethető azonban ez össze azzal, amit fentebb mondottunk, hogy ti. a földesúr birtokjogát ez a jogviszony nem érintette? A szőlőt az illető a földesúr földjén telepítette, „építette" és sok munkát ölt bele, míg termővé tette, mert legtöbbször irtással kellett kezdenie; ha pedig már kész szőlőt szerzett meg így, akkor a vételárral fizette meg az eladónak ezt a munkáját. Munkájának vagy az esetleges vételárnak az ellenértéke tehát megillette az ilyen szőlő birtokosát, s ez volt az, ami öröklődhetett az illető családjában, amiről végrendelkezhetett s amit el is idegeníthetett, nem pedig maga az ingatlan, mert ez a földesúré maradt. Ha elidegenítette, a vevő vagy a megajándékozott köteles volt teljesíteni azokat a szolgáltatásokat, amelyekkel az előbbi birtokos tartozott, mert ezek is átszálltak az ingatlannal. Ez annyira természetes volt, hogy feleslegesnek tartották külön is hangsúlyozni, de találunk rá példát. Amikor a felsőörsi prépost 1347-ben szőlőtelepítés céljaira átengedett több földdarabot néhány felsőörsi jobbágynak, hangsúlyozta, hogy el is idegeníthetik az általuk telepített szőlőt, de az új birtokosoknak viselniök kell ugyanazokat a terheket (sub eadem libertate et conditione), vagyis tartoznak a földesúri dominium directum elismeréseképp a megszabott szolgáltatásokkal.

44 A szőlőterületen tehát — amely csaknem kizárólag kívül állt a telekszervezeten — sajátos birtok jog alakult ki: a legtágabb volt ez a jobbágyhereditások között, de valójában mégis csak korlátozott, limitata proprietas et hereditas volt.

45 Amikor a földesúr földjét szőlőtelepítésre átengedte, kikötötte azt is, hogy a szőlő körül esetleg felmerülő jogvitákban földesúri jogaiból kifolyólag a döntést magának vagy gazdatisztjének tartja fenn.

46 Egy esetet ismerünk csak, amikor a jobbágy tulajdonul, tehát minden korlátozás és kötelezettség nélkül, szerzett meg szőlőbirtokot. 1338-ban 43 1403-ban János őrsi prépost a veszprémi káptalan birtokán bírt szőlejét a káptalan hozzájárulásával adja a veszprémi egyházban általa alapított oltárnak (Zsigmondikor! okit. II, 1. 1134). и Győri kápt, levt. Cth. V, 219. 45 Szegedi, Tripartitum juris Hungarici tyrocinium. Tyrnaviae, 1751, 837. — Szabó István, A jobbágy birtoklása az örökös jobbágyság korában. Budapest, 1947, 46. 46 1350. „ ... tamquam domina terre iudieium sibi reservantes . . ." (Zalai okflrt I, 499). — 1409. Zsigmondkori okit. II, 2. 0877. — Vö. Mályusz: Századok 1929/30, 817.'