A Göcseji Múzeum jubileumi emlékkönyve 1950-1960 (Zalaegerszeg, 1960)

Régészet - Dienes István: X. századi magyar temető Zalaszentgróton

116 DIENES ISTVÁN amelyre a bánya közepén akadtak rá. A Jaloveczky által gyűjtött cserepek között több régészeti kor tárgyi hagyatékát is megtaláljuk. A legkorábbi darabok a neolithikumba sorolhatók (néhány egészen jellegzetes: pl. nagyméretű bütyökfül, körömcsípéses díszítésű cseréptöredék), de akadnak közöttük tárgyunk szempontjából jóval izgalmasabb, IX—

X. sz-ra tehető példányok is (így pl. vastagfalú, durva megmunkálású, kettős fésűs 'hullámvonallal díszített edény töredék; a cserépüstökhöz hasonló anyagból készített nagyobb fazék töredékei). Az utóbbiak arra mutatnak, hogy nemcsak korai temetőt, de nagyjából azonos korú településnyomokat is lelhettek e jókora dombon. Az előkerült sírok alapján a temetőről igen nehéz megbízható képet adnunk. A temető határait a rövid ásatás nem dönthette el s nem tudtuk azt sem tisztázni, van-e valamiféle kapcsolat az általunk vizsgált sírcsoport és az ettől keletre, délkeletre talált, szórványosnak tűnő, bizonytalan korú temetkezések között. Még az egy tömbben fekvő sírokat sem kezelhetjük teljes temetőrészletként, hiszen a térképezett hiányos sorokból ítélve is nyilvánvaló, hogy a kedvezőtlen talajviszonyok miatt több sír pusztulhatott itt el nyomtalanul. Ahogy a temető kiterjedésére nézve nehéz választ adnunk, ugyanígy nem egykönnyen dönthetők el az időrendi kérdések sem. Gondot okoz az értékelésnél, hogy a sírok többségét feldúlták, a megfigyelések hiányzanak, a megmentett leletegyüttesek teljesnek semmiképpen nem tekinthetők. A melléklet nélkülinek mondott sírokról pedig végképp nem tudni, hogy azokban a korhatározás szempontjából éppen legjobban használható apró, csak nehezen észrevehető ékszerféleségek rendszeres munka mellett nem lettek volna-e fellelhetők. E bizonytalanságok ellenére megpróbálunk vázlatosan eligazodni az egymásnak sok tekintetben ellentmondó adatok között. Mondanivalóinkat csak az eddigi tapasztalatokra alapíthatjuk, s így tudatában vagyunk, hogy azok még jelentősen módosulhatnak, ha későbbiekben a temetőnek esetleg újabb részlete is napvilágra kerül. A munkások vallomása és helyszíni megfigyeléseink alapján temetőnket aligha tekinthetjük egy nagyobb közösség hosszabb időn keresztül használt temetkezőhelyének, A nagyarányú földmunkák során jóval több sírra kellett volna már rábukkanni, ha évszázadokon át folyamatosan telepített s-hajkarikás temető lappangana itt. Valószínűtlen, hogy a sírok száma többszázra rúgjon, mint az Árpád-korba hosszan benyúló honfoglaló magyar köznépi temetők

11 túlnyomó többségében. Ez arra mutat önmagában is, hogy a temetőt benépesítő nagycsalád rövid időn belül feladhatta ősi, pogány temetőjét. Feltevésünket a leletanyag gondosabb tanulmányozásával erősíthetjük. A 12 sírból öt (az 1, 2, 7, 8, 9. sz.) volt mellékletes. Ezek közül a 2. sírba csak egy jellegtelen vaskés került s így ezt a temető használati idejét meghatározó vizsgálatból ki lehet rekesztenünk. Helyette önálló sír mellékleteiként vehetjük viszont az első sír anyagával együtt tartott, de felismerésünknek megfelelően már a leírásnál l/a jelzéssel elkülönített berakásos díszű kengyelpárt és zablát (II. t.). Ezek ugyanis nemigen tartozhattak abba az s-hajkarikás sírba, melynek leletanyaga (I. t.) a kérdéses lovas11 A magyar köznépi temetők panfosaibb meghatározását és első összefoglaló rendszerezését 1. Szőke В., Arch. Ért 810(1059) 32—46.