Bodri László – Madarász Gyula – Zsadányi Oszkár: Zalavármegye ismertetője (1933)

ELSŐ RÉSZ: Zalavármegye története. írta: Kozma Béla - 13. A politikai újjászületés, ipari fellendülés és gazdasági felvirágzás a kiegyezés után

44 pedig meghonosították a bazaltvulkánok lejtőin az azóta világhír, névre vergődött balatonmenti szőlőtermesztést. Zala lakosságának zöme ma is őstermelő. Még inkább az volt a XIX. században, amikor az indusztrializálódás és a technika még nem csábította el az emberek tömegeit a gyárakba, üzemekbe. A vármegye területe Trianon előtt 5121.63 négyzetkilométer volt. Az 1870ből származó felmérési adatok szerint ebből 232.477 katasztrális hold volt a szántóföld, amelynek 19.14 százalékát búzával, 42.7 százalékát rozzsal vetették be, a többin pedig hüvelyeseket, kukoricát, később különböző ipari növényeket, lent, kendert és repcét, valamint burgonyát termesztettek. f A burgonyatermelés idővel annyira elterjedt ezen a vidéken, hogy hivatalos becslés szerint 200 ezer hbldra teszik a Dunántúl burgonyatermő területeit, amelyből jelentékeny rész esik Zalára is. Pedig a XVIII. században még egyáltalán nem is ismerik ezt az Amerikából importált, furcsa, gumós növényt. Nálunk való meghonosodásának első idejében díszkertekben, virágcserepekben termesztik, szinte ugyanakkor, amikor másik amerikai növény testvére, a kukorica, Zala déli vidékén már egyes községek egész határát kitevő táblákban hozza bőséges, és az állattenyésztést nagyban előmozdító, csöves termését. Zalában a hetvenes évek előtt a földművelés gazdasági eredményei még messze mögötte maradnak a további évtizedeknek'. Ennek oka elsősorban az, hogy a folyók mentén, különösen a Zala folyó két oldalán, továbbá a Kisbalaton környékén és Tapolca vidékén mocsaras, ingoványos a terület. A vadvizek benyomulnak olykor a termő területekre és elárasztják azokat. A XIX. század derekán megindult és a hetvenes években nagy lendületet vett vízszabályozási tóunkálatok lépésről-lépésre hódították vissza a termelés céljaira ezeket a vízzel elárasztott és ezen a vidéken «berek»-nek nevezett területeket. A megye és az állam együjttes áldozatkészségével folytatott, eme nagyjelentőségű munka lassanként teljesen megváltoztatta a megye termelési viszonyait. Hasznavehetetlen mocsarakból kitűnő szénatermő rétek és kaszálók, sőt részben szántók lettek. A kiirtott erdők helyén nagyrészt szintén szántóföldek keletkeztek, bár ezekL nek nem mindenike vált be. Svastits Benő alispáoságának idejére esik a zalai vízszabályozások jórésze. Az ő lelkes fáradozásainak köszönhette a megye, hogy különösen a Mura és a Dráva által évről-évre okozott károkat és egyéb vízi-bajokat folyószabályozásokkal, ármentesítő és védőgátemelő műveletekkel elhárították. Svastits Benőnek az alispáni székben C s e r t á n Károly lett az utódja, aki fokozott lendülettel folytatta elődjének az ármentesítés és vízszabályozás terén kifejtett munkáját, amellett munkaprogrammjába belékapcsolta Zala egy másik, régen megoldásra váró problémájának, az erdő ügynek rendezését is. Az 1870-ből való felmérés adatai szerint a zalai erdőségek 148.951 hektárt tettek ki, az előző évszázadban viszont az erdők kiterjedése messze túlhaladta a 200.000 hektárnyi területet is. Históriai tény, hogy az utolsó 150 évben Zala erdőállományában nagymértékű pusztulás állott be. Valóságos rablógazdálkodást folytattak a régi Urak az erdőkkel. A pusztítás munkáját azután betetőzte a negyvennyolcas korszak.