Bodri László – Madarász Gyula – Zsadányi Oszkár: Zalavármegye ismertetője (1933)
HARMADIK RÉSZ.VÁRMEGYEI ISMERTETŐ. Személyi adattár
163 Sálmán Vilmos. Izr. szentegylet elnöke : Neufeld Lajos. A hitközségnek 240 tagja van. A templomban a rabbi kezdeményezésére hősi emléktábla hirdeti a község 9 hősi halottjáiaak emlékét. Minden kultúrális és hazafias ünnepet kellő kegyelettel megtartanak. KÁLMÁN VILMOS rőfös és vegyes kereskedő * 1890 Csabrendek. Iskoláit is ott -égezte, majd kitanulta a kereskedői pályát. Segédként 1923-ig dolgozott, akkor önállósította magát. 1926 óta van Zalalövőm 1911-ben bevonult a 48. gy. ezredhez, a )14-es háborúban az orosz és olasz harctéren számos ütközetben vett részt. Háromszor sebesült meg. Megkapta a kis ezüst 3s bronz vit. érmeket. 34 hónapig volt a fronton. Felesége: Scheier Irma Irén, 2 fia van. A zalalövői hitközség elnöke. dr. MALLER MIKLÓS fogorvos, földbirtokos * 1891. Balatonfüred. Középiskolái elvégzése után a bpesti Pázmány Péter tud. egyetemen orvosi diplomát nyert. A 914-es háború alatt a 33. helyőrségi kórházban teljesített szolgálatot, a kommün után a 6. helyőrségi kórház vezetését kapta meg. 1933-ig Bpesten folytatott magánpraxist) majd Zalalövőn telepedett le. 1914—1919-ig a 2. császárvadászoknál mint főorvos szolgált. Kitüntetései: 3 Signum Laudis, koronás arany érdemkereszt, a porosz és magyar v ó. II. osztályú, Károly csapatkereszt, sebesülési érem 2 középsávon. Nagy eredmény* nyel üzi a motoros sportot. Több versenyen nyert díjat. Felesége: Ács Aranka. 1 leánya van. MEIDER JENŐ gabonakereskedő * 1898. Barabásszeg. Zalaegerszegen keresk. érettségit tett, majd iskolái elvégzése után a faés gabonakereskedelemben tevékenykedett, önálló lett Zalalövőn 1929-ben, üzeme közepes méretű. 1915—1918-ig a 48. gy. ezred kötelékében mint hadapródjelölt őrmester teljesített szolgálatot. Megkapta a bronz vitézségi érmet és a Károly csapatkeresztet. MOLNÁR JÁNOS vízimolnár * 1885. Zailalövő. Iskoláit ugyanott végezte. 1903-ban 'elszabadult. 1907-ben bevonult a 48. gy. szredhez ós 1910-ben leszerelt. 1912 óta önKló. 1914—1918-ig teljesített frontszolgálatot, orosz fogságba került, ahol különböző táborban volt. 1912 óta nős, felesége: Török Rozália. 2 fia van, akik a malomban dolgoznak. ROSENTHAL SÁNDOR üzletvezető *1911. Tűrje. Kereskedelmi érettségit tett, majd Székesfehérvárott 3 évig mint irodai alkalmazott dolgozott. Jelenleg zalalövői szakképzettsége folytán mint üzletvezető működik. Ipartestületi tag, a futballbírák egyesületének szintén tagja. Hitközségi jegyző. vitéz VARGA LAJOS útmester * 1877. Vagykalász. Iskoláit Tokajban végezte. Ezután kitanulta az ácsmesterséget és mint segéd 4 évig különböző helyeken dolgo zott. 1898-ban Sátoraljaújhelyen a 10. h. gy. ezredhez bevonult, bennmaradt és mint tiszthelyettes 1921-ben leszerelt. 1934 januárjában vitézzé avatták. A 914-es háborúban íz orosz fronton harcolt, fogságba került, ahonnan 1918-ban hazaszökött. Katonai kitüntetései : Nagy ezüst vit. érem, Károly ?sapatkereszt, háborús emlékérem. Felesége: Oipó Ilona, 1 fia van. VARGA ISTVÁN községi főjegyző * 1901. Balatonfüred. 1920-ban Zalaegerszegen érettségit tett, 1923-ban Szombathelyen elvégezte a jegyzői tanfolyamot. Mint gyakornok Csömödérben kezdte működését. Söjtörön 1923— 1925 mint segédjegyző, azóta Zalalövőn mint jegyző működik. 1932 óta községi főjegyző. Nevéhez fűződik 1931-ben az iskola építése. Számos társadalmi és kultúrális egyeisület vezető tagja. Neje : Erdélyi Lenke. 1 leánya van. WELTLINGER MÓR bőrkereskedő *1900. Halastó, Vas megye. Iskoláit Zalalövőn és Kőszegen végezte, majd tanonc lett Deutsch Dávid kőszegi bőrkereskedőnél, ahol felszabadult és mint segéd 1927-ig dolgozott. Ekkor saját erejéből önállósította magák 1918 végén 3 havi katonai szolgálatot teljesített a 18. honvéd gy. e. kötelékében. Ipartestületi tag. Felesége: Hacker Szidónia, 2 leánya van . WOLF KÁROLY pékmester, ipartestületi elnök * 1890. Németujváron. 6 elemi osztály után elvégezte a tanonciskolát. 1906ban felszabadult, majd 8 évig mint segéd dolgozott. 1920-ban saját erejéből önállósította magát. Egy óv óta az ipartestület elnöke, ezt megelőzően alelnöke volt, 1911-ben bevonult szolgálatra a pozsonyi élelmezési osztaghoz, melynek keretében egy és fél évig a fronton működött. Ipartestületi elnök, a tanonc vizsgáztató bizottság alelnöke. Felesége: Maries Mária, 5 gyermeke van. *11