Bodri László – Madarász Gyula – Zsadányi Oszkár: Zalavármegye ismertetője (1933)
HARMADIK RÉSZ.VÁRMEGYEI ISMERTETŐ. Személyi adattár
164 ZALALÖVŐI HITELSZÖVETKEZET MINT A OKH TAGJA. 1897-ben létesült, 1898-ban lett OKH tag. Alapíttatott a község vezető polgárainak kezdeményezésiére. Üzletrészesek száma: 400 á 40 pengő. 10 igazgatósági és 4 felügyelőbizottsági tag végzi az üzletvitel ellenőrzését. A szövetkezet célja, hogy a gazdáknak a nagybani bevásárlás előnyeit biztosítsa, azok termelőképességét növelje. ZALASZENTGYÖRGY. GOSZTOLYA LÁSZLÓ r. k. plébános * 1877. Jákfa. Tanulmányait Szombathelyen és Veszprémben végezte és 1905-ben szentelték pappá. Több helyen folytatott papi működést, 1918 óta Zalaszentgyörgyön plébános. A levente e. ker. elnöke, hősi szobor felállítása és a templom, vt. a plébánia renoválása a nevéhez fűződik. dr. GYÖRE JÓZSEF körorvos * 1900. Bomodfölde. Középiskoláit Zalaegerszegen, ?gy. tanulmányait Bpesten végezte. Az Uj Szt. János-kórház s. orvosa, majd a zalaegerszegi kórház alorvosa volt, 1931 szept. 6ta Zalaszentgyörgyön körorvos. A zalaegerszegi Kaszinó, kat. népszöv, az orsz orvosszöv. stb. tagja. KLARER ISTVÁN vendéglős, nagyiparos * 1889. Ajka. Négy középiskolája utln pályáját mint hentes kezdte. A háború alatt a 7. h. huszárokkal 1914—18-ig frontszolg. leljesített. Kitüntetései: II. o. ez., bronz (2) vit. é., Károly csk. ezüst é. k., koronás vas é. k., ez. szolg. k., vörös szolg. k., háb. eml. é. ; az orsz. frontharcos szöv. t. Felesége : Varga Mária, egy gyermeke van. STANCSICS KÁROLY malomtulajdonos * 1872. Zalamindszent. Iskoláit Zalalövőn végezte. Iparában Zalamindszenten szabadult fel. 1897-ben lett önálló Zalamindszenten és 1914 óta Zalaszentgyörgyön. A 20. h. gy.-edel 28 hónapi frontszolgálatot teljesített az orosz fronton, a bronz v. é., Károly csk., szolg. kereszt tulajdonosa. Közs. képviselő;, ipartestület t. Felesége : Takács Rozália, 6 gyermeke van. Lajos fia is harcolt a háborúban. I I ZALASZENTIVÁN. BENKES JÁNOS r. kat. kántortanító * 1906. Homokkomárom. Középiskoláit Nagykanizsíán, a t. képzőt Csurgón végezte. Működését Nagykapornakon kezdte. 1928 április óta Zalaszentivánban tanít. Az iskolánkivüli népoktatás vezetője. Egy évig volt a község tűzoltóparancsnoka. Felesége Lányi Frida Anna oki. tanítónő. KOVÁTS LÁSZLÓ ny. MÁV felügyelő * 1877. Vámoscsalád. Középiskoláit Győrben végezte, hol a főgimnáziumban érettségit tett. Elvégezte a vasúti tisztképző tanfolyamot Bpesten. 36 évi szolgálat után 1933 októíberében nyugalomba vonult, önkéntesi évét ,1898—99-ben a 83. k. gy. ezrednél szolgálta és mint tart. hadnagy szerelt le. A 914es háborúban mint vasútast felmentették a katonai szolgálat alól. Megkapta a jubileumi emlékérmet. Felesége: Csopoly Irma. Fia : Kálmán oki. gazda. szentmártoni dr. RADÓ LAJOS ügyvéd, földbirtokos * 1908. Répcelak. Szombathelyen a premontrei főgimnáziumot Bpesten, a Pázmány Péter tud. egyetemet végezte. Mint ügyvédjelölt Szombathelyen dolgozott. 1928 októberében bevonult a 3. tüzérekhez és 1929-ben szerelt le. Jelenlegi rangja : emléklapos zászlós. , szentmártoni RADÓ KÁLMÁN földbirto,kos, oki. gazda * 1907. Répcelak. Elvégezte a szombathelyi premontrei főgimnáziumot és a magyaróvári gazd. akadémiát. Iskolái elvégzése után Répcelakon atyja birtokán gazdálkodik, 1934 óta Zalaszentivánon saját birtokán gazdálkodik. 1928 októberben bevonult a 3. tüzérekhez, ahol 1929-ig szolgált. Jelenlegi rangja: emléklapos zászlós. Répcelakon tűzoltóparancsnok és az ev. egyházközség helyettes felügyelője. TAKÁTS ERNŐ körjegyző. Született 1897. Középiskoláit Zalaegerszegen, a jegyzői tanfolyamot szombathelyen végezte. Működését mint joggyakornok Zalaszentmihályon kezdte, Innen tanfolyamra került, majd 1926-ban s. jegyzővé választották Zalaszentivánban. 1932-ben vezető körjegyző lett. 1915 októberében bevonult a 48. k. gy. ezredhez. Az orosz fronton 18 hónapot töltött és mint tart. hdgy. szerelt le. Kitüntetései : a kis ezüst és bronz vit. érem, a Károly cs. mereszt. 1916-ban az orosz fronton megsebesült. Felesége : Csizmazia Franciska.