Bodri László – Madarász Gyula – Zsadányi Oszkár: Zalavármegye ismertetője (1933)
HARMADIK RÉSZ.VÁRMEGYEI ISMERTETŐ. Személyi adattár
132 1918-ban menekülnie kellett az oláh megszállás miatt. Azóta jelenlegi állásában működik. A Levente Egyesület elnöke. HORVÁTH ERZSÉBET postamesternő, ősrégi zalai családból származik. Iskolai tanul mányait Keszthelyen és Tapolcán végezte, majd Pécsett szakvizsgát tett a postánál. 1912-ig különböző helyeken működött, 1909 óta mint helyettes postamester. 1912'ben nevezték ki jelenlegi állomáshelyére. Minden idejét hivatalának szenteli. Eddigi működése alatt hét gyakornokot tanított ki. HORVÁTH JÓZSEF szentszéki tanácsos, ny. esperesplébános * 1851. Nagyatád. Kö zépiskoláit Keszthelyen és Pécsett, a teolő giát Budapesten végezte. 1875-ben áldozó pappá szentelték fel. 1889-ig több helyen működött mint káplán. 1889—1926-ig Ba dacsonytomaj plébánosa volt. 1918-ban ebperes, majd szentszéki tanácsos lett. 1926ban vonult nyugalomba. Egyik megalapítója a «Hangya» szövetkezetnek, melynek ma is díszelnöke. Tevékeny szerepe volt a Szt. Donáth-kápolna építésében. Tagja a köz eégi képviselőtestületnek. HORVÁTH ISTVÁN kereskedő * 1893 Gyulakeszi. Iskoláinak elvégzése után 20 éves koráig szülei mellett gazdálkodott. A kereskedelmi ismereteket Budapesten sajátította el. 1914-ben bevonult a 13. tüzérezredhez Sopronba, majd az orosz frontra került. Résztvett a Kárpátokban, valamint Galícia és Bukovina területén vivott küzdelmekben. Innen az olasz frontra ment, ahol a fején egy srapnellszilánk megsebesí tette. 2 hónap kivételével az egész világ háborút a harctéren töltötte. Tulajdonosa p, II. oszt. ezüst és kétszer a bronz vitézségi éremnek, valamint a Károly csapatkeresztnek. A leszerelés után Badacsonytomajon önállósította magát. Az Iparoskornek pénztárosa volt. Felesége: Balasits Má* ria, két gyermekük van. KELEMEN JÓZSEF építési anyagkereskedő és cementárúszállító * 1886. Fonyód. Iskoláinak elvégzese után bazalt-bányában volt alkalmazva mint munkafelügyelő. 1917 ben önállósította magát és építési anyagok, valamint cementárúk készítésére és eladására rendezkedett be. Átlag 8—10 embert, foglalkoztat és üzemében csatorna átere ezek, kútgyűrűk, kútkáva és különféle min tájú cementlapok készülnek. 1922 óta tagja a községi képviselőtestületnek. 1911 óta ál landóan tevékeny részt vesz az Iparoskör munkájában, melynek egy ideig elnöke is volt. Felesége: Okolicsányi Janka, egy gyer mekük van. KISS KÁRÓL YNÉ, szül. csalóközi ős gombófalvi Gombai Jolán tanítónő. Iskoláit Nagyváradon végezte. 1896-ban tanítói ok levelet nyert az Orsolya-zárda tanítóképző jében. Rezin kezdte meg működését mint osztálytanító. 1899-ben hasonló minőségben Badacsonytomajra került és azóta állandóan működik. Élénk tevékenységet fejt ki úgy vallási, mint kultúrális téren. Az «Erzsébet» leány egyesület vezetője. A szegény gyerme kek felruházási akciója körül szerzett érdemeiért Rott Nándor megyéspüspök elisme résével tüntette ki. Az átlag 80—100 tagú «Szívgárda» megalakítása is az ő néveház fűződik. Ennek 1928 óta elnöke. Számo«? előadást tartott. A «nevelésről» címmel a Tanügyi Értesítőben folytatólagos cikkedet közölt. KISS KÁROLY MÁV állomáselőljárc * 1890. Gyöngyösapáti. Iskoláit Szombathelyt;« és Kőszegen vegezte. 1908-ban lépett >» MÁV szolgálatába. 1909. óta Badacsonytomaj állomáson működik. KOVÁCS BÁLINT gazdálkodó * 18b6 Badacsonytomaj. Iskoláinak elvégzése után édesatyja mellett gazdálkodott. 1919 óta 20 hold kiterjedésű szántóföld és szőlőbirtokái» önállóan gazdálkodik. A világháborúban « 48. gyalogezred kötelékében az orosz fronton harcolt, ahol megsebesült. Felgyógyulása után ismét az orosz, majd a román fronton teljesített szolgálatot, összesen 33 hónapot töltött a harctéren. 1918-ban szerelt le mint tizedes. Tulajdonosa a Károly csapatkeresztnek, a sebesülési éremnek és a Háborús Em lékéremnek. Felesége: Musitz Erzsébet, két gyermekük van. KRAFT VILMOS uradalmi intéző * 1897 Sopron. A reáliskolát Sopronban végezte, majd a gazdasági akadémián nyert képesítést. Működését Nagycenken kezdte meg, mint segédtiszt. 1927 óta a herceg Esterházy Pál uradalomban teljesít szolgálatot. 1929 óta intéző. A világháborúban a 33-as tüzéreknél harcolt, a bronz Signum Laudis, Ií. ezüst és a Károly cs. kereszt tulajdonosa. L AKNER BÉLA tart. huszárszázados, magánzó * 1883. Budapest. Középiskoláit