Bodri László – Madarász Gyula – Zsadányi Oszkár: Zalavármegye ismertetője (1933)

HARMADIK RÉSZ.VÁRMEGYEI ISMERTETŐ. Személyi adattár

133 és jogi tanulmányait Budapesten végezte. 1907-ben államvizsgát tett. 1912-ig a székes­főváros szolgálatában állott mint fogalmaz'». 1912-től Abauj megyében lévő birtokán gaz dálkodott. 1924-ben telepedett le a köz­ségben. A világháborúban a 13-as huszárok hoz vonult be Kecskemétre. 1917-ig a hely őrségi parancsnoksághoz volt beosztva, majd Belgrádba vezényelték és itt teljesített szol gálatot a leszerelésig. Tulajdonosa a koro nás arany érdemkeresztnek és a Signum Laudisnak, a vitézségi érem szalagján. Tagja a községi képviselőtestületnek. A Nemzeti Egység Párt helyi megszervezője és Jelen legi titkára. Felesége: Csikós Karolin. SZALAY FERENC róm. kat. tanító • 1897. Keszthely. Középiskoláit Keszthelyen, a tanítóképzőt Pápán végezte. Tanítói mű ködését Somogyfélegyházán kezdte meg 1918­ban. Onnan keszthelyre került. 1923—1926-ig Tördemicen, 1926-tól pedig Badacsonytomaj­ban tanít. A «Hangya» szövetkezet ügyvezető igazgatója. Felesége : Csala Gizella, egy gy er mekük van . TÓTH JÁNOS gazdálkodó * 1886. Bada csonytomaj. Iskoláinak elvégzése után édes apja mellett gazdálkodott. 1919 óta 25 hold földön önálló gazda. A világháború alatt ön­ként jelentkezett katonai szolgálatra és a 30. gyalogezred kötelékében 6 hónapig a ro mán fronton teljesített szolgálatot. 1917 óta tagja a községi képviselőtestületnek. 1925­től községi elöljáró, 6 év óta pedig h. köz­ségi bíró. Elnöke a «Hangya» szövetkezetnek. A helybeli Hitelszövetkezetnek 12 év óta igazgatósági tagja. Ezeken kívül még több más társadalmi egyesületben visel tisztsé­get. önzetlen »hazafias munkálkodásával pol tártársai elismerését és háláját érdemelte KJ. VARGA SÁNDOR róm. kat. plébános * 1880. Nagykanizsa. Középiskoláit Nagykani zsán, a teológiát pedig Veszprémben végezte 1903-ban áldozópappá szentelték fel. Káp láni működését Zalagógánfa községben kezdta meg. 1926-ig különböző helyeken működött mint káplán. 1926 óta Badacsonytomaj plé bánosa. Közéleti működéséhez fűződik 4 templom építése, valamint az iskola kibő tése. A Kat. Olvasókör elnöke. Élénk tevő kenységet fejtett ki a Fürdőegyesület meg szervezésében, melynek jelenlegi elnöke. ZÁNYI KÁLMÁN róm. kat. igazgató kántortanító * 1884. Mezőkomárom. Iskolai tanulmányait Veszprémben és Pápán végezte, ahol 1904-ben oklevelet nyert. Tanítói mű ködését Kaposszabadiban kezdte meg, majd Somogyszilre, 1910-ben pedig Badacsonyt} majra került mint kántortanító. A háború alatt a katonai szolgálat alól hivatalból fel­mentették. A helybeli hitelszövetkezet köny­velője, azonkívül a «Hangya» felügyelőhi ­zottságának elnöke. Az iskolán kivüli nép­müvelés helybeli gondnoka és tanfolyamai­nak vezetője. Felesége: Baralits Erzsébet, hat gyermekük van. HEGYMAGAS. TÓTH GYULA vegyeskereskedő és korcs máros *1889. Hegymagas. Iskoláinak elvég­zése után 1911-ben katonai szolgálatra vo­nult be, majd leszerelése után néhány hónap múlva kitört a világháború. Az orosz fron­ton megsebesült, majd felgyógyulása után Bukovinába ment, ahol ismét megsebesült és ezzel rokkanttá vált. Jelenleg is 25 o/o-os rokkant. 1921-ben nyitotta meg korcsmá ját és vegyeskereskereskedését. A községi képviselőtestület tagja. Felesége: Jankó Má­ria, két gyermekük van. KAPOLCS. HANGYA FOGY. SZÖV. Alakult 1920 Ideiglenes h. elnöke Stefaich József kör jegyző. A községi polgárok nagyszámú rész jegyek tulajdonosai. Üzletvezető: Újlaki Sán dor. KAPOLCSI ÁG. H. EV. EGYHÁZKÖZ­SÉG. Egyházi vezetője Németh Zoltán h. lelkész. * 1904. Ugod. Iskoláit Pápán és Sopronban végezte. Működését 1930-ban Pv pán kezdte. 1933 okt. 15. Kapolcson. RÓM. KAT. EL. NÉPISKOLA. A jelen legi iskola 1912-ben épült. Osztatlan 6 osz tály, 1 tanerős. Tanulók száma: 90, gazda sági ismétlő iskolások száma: 20. Temploma van, amelyben minden héten istentiszteletet tartanak. STEFAICH JÓZSEF körjegyző * 1887. Nemesdéd. Iskoláit Csurgón, a jegyzői tan­folyamot Pécsett végezte. Mint segéd jegy zí> Mesztegurön, Nemesdéden, Nagyharsányon, Marcalin, Kiskeszthelyen és Tapolcán műkő dött. 1923 óta Kapolcs körjegyzője. 1914 augusztusában a pápai 19. h. gy. e.-hez vo nuit be és mint t. hadnagy végig küzdötte 4 világháborút az összes frontokon. 26 hónapi

Next

/
Thumbnails
Contents