Bodri László – Madarász Gyula – Zsadányi Oszkár: Zalavármegye ismertetője (1933)
HARMADIK RÉSZ.VÁRMEGYEI ISMERTETŐ. Személyi adattár
103 helybeli társadalmi életbe. Több egyesületi tagja. VÁDASI FERENC ny. járásbirósági iro datszt * 1876. Komáromban. Iskolái elvéggé S3 után 1895-ben bevonult katonának, majd a komáromi járásbíróság hivatalnoka lett. 19.4-ben bevonult a 6. vártűzérekhez. A háwrú után a győri, majd 1926-tól a eü1 mtgi járásbíróságon mint irodatiszt működölt. 35 évi szolgálat után 1933-ban vonult nyugalomba. Felesége: néhai Kulcsár Anna NEMZETI EGYSÉGES PÁRT SÜMEG. A vezér felhívására a megye első alakulása vdt a Nemzeti Egység Párt. /Kettőszáz n^olc taggal rendelkezik. Elnök: Tóth Jó zsef. Alelnök: Hertelendi Zsigmond és Ko vies József, titkár: dr. Sebestyén László. NÉMETH ALBERT ny. csendőrtiszthelyet les* 1864. Kisgörbő. Iskoláit Kisgörbőn vé erezte. 1886-ban bevonult a 48. gy. ezredhez 1889-ben a csendőrség kötelékébe lépett. Különböző helyeken teljesített szolgálatot. 189^ban Székesfehérvárra vezényelték, itt lép tették elő őrmesterré, majd az altiszti iskolában segédoktató lett. 1905-ben járási parancsnok, 1906-ban örsjáró parancsnok lett. 1912-ben nyugalomba vonult, 1917-ben is mét bevonult Marcaliba, 1920-ban végleg nyugalomba vonult. Felesége: Auda Vilma. Gyermekei : Albert középiskolai tanár, 1st ván közs. tisztv., Ferenc jegyzőgyakornök, Jenő káplán. NÓVÁK FRIGYES áll. el. isk. igazgató * 1890. Csáktornyán. Iskoláit Csáktornyán 1909ben végezte. 1921-ben a sümegi áll. isk. igazgatójának nevezték ki. A legényegyesület! titkára, a Vöröskereszt Egyesület ügyv. el nöke, a Stefánia csecsemővédő E. igazgatója, a Hangya szövetkezet felügyelő bizottsági alelnöke. Felesége: Luiter Teréz tanítónő. Tagja a különböző társadalmi egyesületeknek. öt gyermekük van. PROTESTÁNS NŐEGYLET, alakult 1930ban. Első elnöknő: Hertelendy Zsigmondné, majd 1932-től Remete Aladárné. Az egyesület dicséretes és jelentőségteljes tevékenységet fejt ki karitatív és szociális téren. PÉTER LAJOS törvényhetósági útbiztos • 1887. Toroczkón. Toroezkón végezte iskoláit. 1908-ban bevonult a 21. gy. ezredhez, 1910-ben a csendőrség kötelékébe lépett, 1924-ben mint csendőrfőtörzsörmester szerelt le. A világháborúban Erdélyben beiszolgálatot teljesített. 1924-ben törvényhatósági útbiztossá nevezték ki. 1934-ben Sümegre helyezték. Felesége : Hummel Karolin, három gyermek anyja. RÁKÓCZI-SZÖVETSÉTG Sümegen, alakult 1926-ban, Majtényi Károly főreáliskolai tanár. Kemenes Antal dr. főreáliskolai tanár, Benedek Aladár ügyvéd, Tyma Lajos főreáliskolai tanár kezdeményezésére. Első elnöke: Remete Aladár ny. honvédhuszár őrnagy, aki jelenleg is be tölti ezt a tisztet. Társelnök: Eitner Jenő kincstári tanácsos, pénztáros: Gruber Emil ny. iskolaigazgató. Az egyesület igen értékes és eredményekben gazdag tevékenységet fejt ki a régi magyar tradíciók ápolása terén. A RÓM. KAT. EGYHÁZKÖZSÉGET 176C ban padányi Biró Márton veszprémi püspök alapította. Templomát 1757-ben kezdtók építeni és 1759-ben szentelték fel. A barokkstílben épült pompás templomot a bőkezű kegyúr, Maulbertsp Antal híres osztrák templomfestővel festette ki. A freskókat 1925ben a Műemlékek Országos Bizottsága Grób István iparművészeti főiskolai igazgatóval részben restauráltatta. Az egyházközség keretében a következő hitbuzgalmi egyesületek működnek: Katolikus Kör, Katolikus Legényegylet, Credo, Mária-kongregáció, Szívgárda, Oltáregyesület, Katolikus Nópszö vétség. ROSENBERG ISTVÁN füszerkereskedő • 1908. Zalaegerszegen. Tanulmányait Sümegen végezte. Nagy füszerkereskedő cégnél állott alkalmazásban esztendőkön át, mint üzletvezető, majd 1932-ben Sümegen a kor igé nyeinek megfelelően berendezett fűszer és csemege üzletet alapított. Neje: Krausz Hanna. ROSENTHAL ADOLF beszálló vendéglős * 1896. Nyögeren. Szüleinél kitanulta a vendéglős és mészáros ipart. 1896. óta önálló. Egy ideig Nagysimonyiban gazdálko dott, majd Pápára került gazdatisztnek. 1919 óta él Sümegen, vendéglőtulajdonos. Megyei virilis volt éveken keresztül. Az izr. hit' község vezető tagja, a Chevra Kadisa alelnöke. Felesége: Bass Zsófia, öt gyermekei van. ROTSCHILD PÁL fa- és építési anyagkereskedő * 1891. Ukkon. Atyja 1900-bad alapította a céget, melyet fia 1919-ben vett át és azóta vezeti. A világháborúban a szerb,