Bodri László – Madarász Gyula – Zsadányi Oszkár: Zalavármegye ismertetője (1933)

MÁSODIK RÉSZ - Zalaegerszeg története

151 még beépítetlen ama részében, amelyet most Újvárosnak neveznek. A házhely olcsóságára jellemző, hogy egy négyzetöl átlagosan szá­mítva alig tíz krajcárba került. Azonban még így is lassan és nehezen ment az újjáépülés és egy évtized is elm alt, amíg végre az üszkös romok helyén minde­nütt új lakóházak épültek, keretéül a szenvedések és megpróbáltatá­sok után is reménykedve folytatódó életnek. Alig heverte ki a város lakossága ennek a tűzvésznek a nyomait, máris újra felröppent a vörös kakas a háztetőkre. 1822 szeptember 24-én ismét tűz ütött ki és a kimutatások tanúsága szerint megint súlyos károkat okozott. Egész utcasorok égtek le akkor, nem sóikkal utóbb pedig, 1826-ban még az 1805-iki borzalmas csapás méreteit is messze felülmúló tűzvész hamvasztotta el a várost, még pedig kétszer közvetlen egymás után. Az első tűz július 18-án ütött ki és tizenegy nappal később, július 29-én keletkezett a második. Ez alka­lommal 400-nál több lakóház lett a tűz martaléka és több, mint 200 család lett teljesen "földönfutóvá, ami több, mint ezer lelket jelent. A szombathelyi püspökség a nyomorba jutott lakosságot búza­lisztből sütött kenyérrel és más természetbeni adományokkal segé­lyezte, továbbá elengedte ez évre az adót, az árendát, papbért és a mester (tanító) fizetését. Az egész ország szíve megmozdult és a hajléktalanná vált egerszegiek fölsegélyezésére rövid időn belül mint­egy 3000 forint gyűlt össze, a kár megballadta azonban a 600.000 forintot is, így a segélyezés csak a legégetőbb szükséíget enyhíthette 1­A vármegye is minden lehetőt megtett a nyomor enylutésére és megint újabb határozatokat hozott a város újjáépítése alkalmából követendő rendszabályokra nézve. A tűzveszedelem főokát megint csak abban találták, — akár 1805-ben, — hogy a város házai szoro­san egymás mellett épültek! és a szükséges utcák és közök hiánya következtében az oltás lehetetlenné vált. Nemes Póka Antal fő-földmérő a város szabályozására, új utcák kihasítására és a városrendezés következtében házhely nélkül ma­radt lakosok elhelyezése céljából új telep kitűzésére tervet készí­tett, mely az akkoriban kiszárított mándi berek egy részét jelölte ki. Az új építkezésekkel kapcsolatban most már a legnagyobb szi­gorúsággal elrendelte a városbíró, hogy a zsuppos "tetőzetű házak lehetőleg a város belső területétől távol tartassanak. így a kasza­házi kőhidtól a fehérképi kohídig terjedő területen nem volt szabad zsupíp- vagy nádfödeles házat építeni. Ez "a tilalom kiterjedt az Olai-utcában az Etényi-háztól a nagytemplomi piacig, a vármegye kúriális és kvártélyház a szomszédságában levő utcákban az Eber­gényi-házig, továbbá a templom aliatt létesített új utcákra. Böle András szombathelyi püspök 1826 augusztus 10-éről kelt határozatában megengedte, hogy a városiak házaik felépítése cél­jából téglakemencét állíthassanak, azzal a föltétellel, hogy a kemence az uradalmat és a községet illető, vagyis közös haszonvételre szol­gáló funduson állíttassák és a városiak a maguk költségén szerezzék be az égetéshez szükséges fát a környéki erdőkből. Az engedély hat évre szólt, az^ Idő után az uradalomnak joga van a Téglaégetőt át­venni becslési áron, vagy peaig, ha az nem venné át, kötelességük a városiaknak lebontani ós elhordatni. Hangsúlyozza még az enge­délylevél, hogy az csak a városi lakosság saját építkezéseinek célját

Next

/
Thumbnails
Contents