Bodri László – Madarász Gyula – Zsadányi Oszkár: Zalavármegye ismertetője (1933)

MÁSODIK RÉSZ - Zalaegerszeg története

134 » Bárhogy is van és bárkinek is van igaza, bizonvos, hogy a határjárás egyike ama kedves népszokásainknak, amelyek nemzedékrőlnemzedékre erősítik a lelkekben a hazafiasságot és a föld szeretetét. Az ilyen érzés ápolására és ébrentartására pedig nagy szükség van. A török hódoltság korában Kevés megye van hazánkban, mely a török hódoltság korában oly nevezetes szerepet játszott volna, mint Zalamegye. Erre vall az a históriai hitelességű adat is, hogy ebben az időben a megye területén nem kevesebb, mint negyven vár állott fenn^ erős védbástyát képezve az ellenség betörései ellen. E várak közül némelyek már őseink bejövetelekor fennállhattak, másokat pedig, — mint Egerszegvárát is, — az országot sújtó balsors és ellenséges betörések következtében építettek. A zalai várak jelentősége az 1526 augusztus 29-én bekövetkezett mohácsi csata utájn kezdett megnövekedni. Eddig az ideig ugyanis inkább főuraink és birtokos nemeseink használták azokat lakóhelyül és az Árpádházból, valamint a vegyes házakból való királyaink uralkodása alatt ünnepségek, vitézi lovagjátékok, barátságos összejövetelek színhelyéül szolgáltak. A mohácsi vész után azonban védbástyák lettek a hódító török ellenséggel szemben, és védelmére voltak antnak a vidéknek, mely körülöttük feküdt, mert a törökök rablóportyázásaikat csak olyan vidékeken szerették folytatni, ahol nem találtak komoly ellenállásra. Közvetlen a mohácsi csata után, 1526 augusztus 30-án Szolimán szultán szétküldte seregéit, hogy rabolják végig az országot. A száguldó csapatok rövid idő alatt feldúlták az országnak azt a részét, amely a Dráva, Balaton, Rába és a Duna között terült el, közte tehát Zalavármegyét is. A kezdeti török sikerekből arra lehet következtetni, hogy ebben az időben még nem voltak váraink megfelelően megerősítve és kellő számú őrséggel ellátva. Nem is lehettek, mert hiszen a megyék, főturak és nemesek által kiállított seregek színe-java ott pusztult el Mohácsnál a törökök szakállas ágyúinak gyilkos tüzében. Hozzájárult mindehhez, hogy 1526-tól 1540-ig az ország és így Zalamegye is Ferdinánd és János királyok között két pártra szakadt és a párttusa és belső villongások közben a védelemre való felkészülésről megfeledkezett. Váraink gyönge voltát mutatja az is, hogy amikor 1532 nyarán Szolimán szultán Enéten keresztút Bécs meghódítására sietett, Siklós, Babocsa, Egerszeg, Körmend, Szombathely és más több kis vár könynyű szerrel hatalmába esett s Kőszeget is csak Jurisics Miklós hősiessége mentette meg három heti ostrom után. Ügy látszik, a vártulajdonosoknak nem volt elég erejűk váraikat megerősíttetni és kellő számú őrséggel ellátni, mert ezen idő tájban az országgyűlések törvényeket hoztak a végvárak megerősítésére. Már 1546-ban felírt az országgyűlés a királyhoz, hogy Tihany, Somló, Sziget, Egerszeg és más zalai és somogyi várak vagy kellően erősíttessenek meg, vagy pedig végképen romboltassanak le, nehogy a török azokban megfészkelje magát. 1556-ban a zalamegyei vártulajdonosok kötelezve lettek arra, hogy saját váraikat sürgősen és meg' felelően erősítsék meg, azok a birtokos nemes urak pedig, akiknek nem volt váruk és a Zala folyó és a Balaton között laktak, a szent-