Bodri László – Madarász Gyula – Zsadányi Oszkár: Zalavármegye ismertetője (1933)

MÁSODIK RÉSZ - Zalaegerszeg története

131 Egy másik okirat, amelyet 1382-ben a zalavári konvent állított ki, leírja a város akkori határait. Erre akkor azért volt szükség, mert a szomszéd bessenyői nemesek elfoglalták az egerszegi határ egyrészót és a város lakói a nádorhoz fordultak, hogy sérelmeiket orvosolja és állítsa helyre a régi határokat. A döntés «Erzsébet, Magyarország, Lengyelország és Dalmácia királynőjének nevében és parancsolatjára történik és ebben az okiratban «Egerszegh»-et mint «villam regalem» nevezik meg. A városi lakosság az okirat szerint «populus regalis», tehát «királyi» (a királyi udvarhoz tartozó) népség. Sebők szerint ez nem azonos a váqobbágysággal. Mielőtt a város további sorsát vizsgálnók, még ki kell terjeszkednünk egy érdekes és sokat vitatott problémára, amely kapcsolatban áll a város fejlődésével. Ez a címer és pecsét kérdése. Zalaegerszeg címere. Amint a város keletkezésére, úgy a városi címer ered elére nézve sincsenek megbízható adataink. Bizonyos azonban, hogy «Egerzegh», — «Egerzug» — már ősidők óta használta azt a címert, amely megváltozott formában, de alapvető, jellegét megőrizve, ma is pecsétként szankcionálja a városi rendeleteket. városi képviselőtestület megbízásából kutatások folytak a pecsét és a címer eredetéinek tisztázására a veszprémi és szombathelyi káptalanok

1 és a zalavári apátság, mint egykori hiteles helyek levéltáraiban, azonban mindeme búvárkodások eredménytelenek maradtak. A pecsét és a címer keletkezését mindmáig homály fedi. A mai címer, amely jelentésében és szimbolikájában azonos a régivel, csupán formájában tér el attól, a város védőszentjét, bűnbánó Szent Mária-Magdolnát ábrázolja. A stilizált alak apácamezben, keresztes kék ruhában, keresztes fehér gallérral és főkötővél áll a címerpajzs előterében, liètoldalt tőle zöld keretben egy-egy virágzó piros rózsabokor. A szent kezében balzsamos tégelyt tart, nyilván unnak kifejezésére, hogy Szent Mária-Magdolna behegesztette a város sebeit, melyeket az idők viszontagságai, a megpróbáltatások és sorscsapások ütöttek rajta. Nagyjából ugyanezt fejezi ki a mostani címer közvetlen elődje, az 1640-ből való pecsét képe is. Ennek középpontjában szintén SzentMária-Magdolna áll, de nem rózsabokrok között, hanem emberi csontokkal borított, (nyilván csala-) mezőn. Egyik kezét áldólag emeli föl egy kéttornyú vár fölé, amelynek kapuja tárva áll. Balra tőle vezeklő korbács fekszik a földön. Már maga az a tény, hogy bűnbánó Magdolna a város, (— eredetileg a plébániatemplom —) védőszentje, arra enged következtetni hogy a városnak a bizonytalanság homályába vesző múltjában szintén lehetett oka a lakosságnak megbánni valamiféle bűnét. A csontokkal borított csatamező a sorscsapásokat, a háborús pusztulást szimbolizálja. A földön heverő vezeklő ostor azt jelképezi, hogy a szent közbenjárására az Eg Ura felhagyott a város további osto^ rozásával. Ez a címerrajz is azt bizonyítja, hogy Nagykanizsa már régtől fogva védett helv, erősség volt. A pecsét keletkezésére vonatkozó egyetlen, eddig föltalált adat úgy szól, hogy a városi kiváltság a címerrel együtt 1599-ben kelt. Ezt az állítást azonban egyetlen más adat sem támasztja alá, sőt ellene mond annak az a körülmény, hogy 9*