Békássy Jenő: Zala Vármegye feltámadása Trianon után : Zalai fejek (Hungária Hirlapnyomda Részvénytársaság kiadása 1930)

Muraköz és a határkiigazító bizottság

lésbe és számadásokba betekinteni ma sem lehet senkinek. Ali ezer holdas erdőt rendszertelenül irtották, óriási károkat okozva. 1920 imájus havában kiderült, hogy az eddig fennállott úgyneve­zett zárlat tulajdonképpen nem zárlat, hanem a megszálló katonai és polgári alkalmazottak magánvállalkozása, amely nemcsak a 2 évi ter mést vonta el, de az uradalom állagában is nagy károkat okozott, őket azonban talán általuk sohasem remélt anyagi előnyökhöz juttatta. Ki­mondotta a kormányhatóság, hogy ez a zárlat jogtalan volt és most ha­tósági zárlat van! Különbség azonban a mostani és előbbi zárlat között a tulajdonos szempontjából éppen semmi sincs. Jelenleg az uradalom 3 minisztérium hatáskörébe tartozik és az uradalom ügyeire nézve rendkívül hátrányos és káros az a körülmény, hogy egyik minisztérium a másik intézkedéséről nem tud. A 3 minisztérium: az Igazság-, Agrár­és Erdőminiszter. Közben folyton osztják a földet a nép és a volt cse­lédség között. Mennyit osztottak ki és milyen feltételek mellett, azt tulajdonképpen senki sem tudja, az azonban köztudomású tény. hogy sem a lakosság, selm a cselédség nincs megelégedve ezzel a kiosztással, mert nem állanak rendelkezésre a megmunkáláshoz szükséges eszkö­zök és nagyon kevés kivétellel valamennyien az előbbeni állapot helyreállítását óhajtják, mert a lakosság saját állítása szerint az előbbeni rendszer szerint az uradalomtól több előnyhöz jutott, a cse­lédség pedig fel van háborodva az előbbeni állapot megszüntetése miatt. 1920 ik évi október 30-ára a jugoszláv hivatalos lapban megjelent hirdetés szerint hat millió korona értékű fára árverés tűzetett ki, ez azonban nem tartatott ímeg. Jugoszláv lapok közlése szerint az előbbeni kormány erdőminisztere egy faipari cégnek eladta az egész erdőállo­mányt. Ezt az eladást a legutolsó kormány megsemmisítette. 1921. évi március 20-ára ki volt tűzve az árverés az uradalom élő és holt felszerelésének legnagyobb részére és ezt az árverést csak hosz­szas utánjárás és nagy költséggel lehetett beszüntetni. Ugyanezekre az ingókra az árverés újból kitiizetett. Vájjon sikerülni fog-e újból az ár verés beszüntetése és mibe fog ez kerülni, mind azt nem lehet tudni. Az uradalomban mindent tönkre tesznek és maga a cselédség is, látva azt, hogy az uradalom tisztikara nem a tulajdonos, hanem saját érde­keiket tartja szem előtt, megfeledkezvén a kötelességéről és a becsület­ről, egyedül saját anyagi boldogulását keresi, tiltott és meg nem enge dett módon. 1919. év őszén dr. Nóvák Iván akkori muraközi kormánybiztos intézkedésére a zalaújvári kastélyban és a csáktornyai Zrinyi várban elhelyezett műtárgyak, köztük a több millió korona értékű festmények és gobelinok Zágrábba szállíttattak. Természetesen a tulajdonos vagy megbízottjának tudta és beleegyezése nélkül, önkénvüleg. Az uradalom jogtanácsosának sok utánjárással sikerült az elszállított tárgyak jegy zékét megszerezni. 1920 május havában Csáktornyán a gazdatiszti épületet és az e körül elhelyezett gazdasági épületeket több hold földdel kórház céljára kisajátították, a gazdatiszteket onnan kilakoltatták, de a több millió korona értékű ingatlanokért ellenértéket nem adtak. 70

Next

/
Thumbnails
Contents